Mr. Brownnak át kellett másznia egy lelakatolt kis fakapun, hogy az ösvényre léphessen. A kapu közepén ütött-kopott felirat lógott: „Az ösvény biztonsági okokból lezárva.”
‒ Nos, velem bizonyára kivételt tenne a rendőrség ‒ jegyezte meg halkan, majd könnyedén átmászott a kapun.
Az ösvény mindkét oldalát sűrű növényzet nőtte be. Bal oldalon szúrós, sűrű rekettyebokrok és pihe-puha hanga fonódott egymásba ‒ mintha a jó és a rossz bábjátékát táncolnák a sárga és lila virágok ‒, egészen a sziklaszirt széléig, majd végig a meredek sziklafalon, amely alatt békésen hullámzott a tenger fénylő víztükre. Az ösvény jobb oldalán meredeken emelkedő domboldalt sűrű növényzet borította, melyet helyenként fák tarkítottak.
Ha Mr. Brown balra nézett, a bokrok eltakarták előle a sziklaszirt szélét, de kétszáz méterrel előrébb, ahol az ösvény a tenger felé kanyarodott, látta a szirt párját. A hatalmas kiterjedésű fehér tömböt itt-ott szürke és vörösbe játszó kövek pettyezték, alján gumószerű, éjfekete kőmeder terült el. Kellemetlen hely a földet éréshez, gondolta magában Mr. Brown.
Megkérdezte Wildtól, milyen állapotú volt Mrs. Allen holtteste: az asszony nyakát törte, szeme felpüffedt és befeketedett. Húsának egy része hiányzott a jobb karjából, testének ugyanezen oldalán négy bordája is összetört, miután a kövekre zuhant. Feltehetően egy víz alatti sziklára esett, mivel egyik felszíni kődarabon sem találtak vérnyomokat.
Végig kellett evezniük a parton egy kis csónakban, hogy kihalásszák a vízből a testét. „Foyle védelmére szolgál ‒ mondta Wild felügyelő ‒, hogy talán soha nem találtuk volna meg a holttestet, ha nem fúj azonnal riadót. Ha viszont másként tesz, attól csak bűnösnek tűnt volna, nem igaz?”
Mr. Brown óvatos léptekkel haladt az ösvényen. A bokrokkal sűrűn benőtt sziklaperem és a meredeken emelkedő domboldal tele volt mindenféle szeméttel ‒ szórólapokkal, cigarettacsikkekkel, csomagolópapírral ‒, de Mr. Brown semmiféle terhelő bizonyítékot nem vélt felfedezni a hulladék néma darabkái között. A talaj nem volt elég puha ahhoz, hogy lábnyomok maradhassanak rajta.
Ennek ellenére a férfi néhány méterenként meg-megállva gondosan szemügyre vette az ösvény mindkét oldalát, sétapálcájának fejével félrebillentve kalapját, s közben a némaságba burkolózó domboldal és a tenger hirtelenjében mindent betöltő kékje között forgolódott.
Néhány perc elteltével egy kisebb, sötét színű és szabálytalan alakú kődarabhoz ért, amely az ösvény közepén hevert. Előrehajolt, hogy szemügyre vegye, majd megrázta a fejét. Szokatlanul száraz kutyagumi volt. A tengerbe pöckölte a sétabotja végével, végignézte, ahogy a mélybe zuhan, majd visszafordult Mrs. Epstein felé azon tűnődve, vajon a baleset idején az ösvényen tartózkodott-e a kutyája.
Ekkor döbbent rá, milyen szeszélyesen, mégis észrevehetetlenül tekergőzik az ösvény, amióta útnak eredtek rajta. A Whitestone House-nak nyoma sem volt, ahogyan Mrs. Epsteinnek sem. Mr. Brown semmi említésre méltót nem látott, sem hátrapillantva, sem előretekintve. Az ösvény ezen szakasza valóban elszigetelt volt.
Tökéletes gyilkossági helyszín.
Csakhogy mégis akadt egy szemtanú, legalábbis Gordon Foyle elmondása szerint. Egy jachton, odakint az öbölben.
‒ Nocsak, nocsak ‒ töprengett Mr. Brown, és hunyorogva nézte a tengert.
*
Száz méterrel előrébb valami fehéret vett észre egy hangabokor közepén, szinte világított a sötétzöld háttérben. Elég mélyen megbújt ahhoz, hogy bárkinek is feltűnhetett volna korábban, de Mr. Brown megfigyelőkészsége majdhogynem természetfeletti volt, és ő méltán lehetett híres róla. Sétapálcájával beletúrt a növényzetbe, gyakorlott, türelmes mozdulatokkal a bot köré fűzte a fehér szövetet, majd kihúzta a bokorból.
Egy fehér sálat szedett fel, mely galandféreg módjára tekergőzött a bokor ágai közt. Végigsimított a világos színű matérián kesztyűbe bújtatott ujjaival. Egyértelműen egy nőé lehetett, és látszott rajta, hogy nemrég még viselték. Nem volt rajta vér, de az egyik végén egy bakancs sarkának halvány lenyomata látszódott.
Ez mindent megmagyaráz, gondolta Mr. Brown.
Vanessa Allen a lánya elmondása szerint sálat is viselt a halála napján, de nem találták meg a holttestén. A rendőrség úgy vélte, a ruhadarab a tengerbe veszett.
Mr. Brown összehajtogatta a sálat, a zsebébe tette, és a fűbe törölte a sétabotja végét.
*
Mr. Brownnak Miss Jennifer Allen révén lett köze az ügyhöz. A fiatal nő az anyja halála után két nappal kereste fel londoni otthonában.
‒ Úgy tudom, önnek több ízben is sikerült megfejtenie olyan ügyeket, amelyekben a rendőrség kudarcot vallott ‒ mondta.
Miss Allen szeme vörös volt ugyan a sírástól, mégis rendkívül nyugodt és higgadt ifjú hölgy benyomását keltette. Mr. Brown bevezette a szalonba.
‒ Nos, egyszer-kétszer sikerrel jártam. Miben lehetek a segítségére?
A lány közölte vele az ügy részleteit, beleértve a saját változatát is az eseményekről. Azon a bizonyos reggelen éppen az otthonában reggelizett. Az ablakból rálátott a házuk előtti kertre és a gyalogösvényre, figyelte, ahogy az anyja útnak indul, megküzdve a széllel.
Alex Pavesi
‒ Mindössze ennyit láttam, mígnem egyszer csak megjelent az orvos. Nagyjából fél órával később. Hogy közölje velem, mi történt.
‒ Sajnálom. Nagyon nehéz lehetett magának ‒ jegyezte meg Mr. Brown.
Miss Allen leszegte a fejét.
‒ Szegény Gordon! A rendőrség természetesen mindenáron bitófára akarja juttatni.
A férfi bólintott.
‒ És maga azt reméli, sikerül bizonyítanom az ártatlanságát?
Miss Allen a nyakához érintette a kezét, és a tenyerébe zárta az ezüstmedált, amelyet viselt.
‒ Nem tudom, mi lesz velem, ha felakasztják.
Fordította: Orosz Anna
Alex Pavesi: Nyolc nyomozó
Agave Kiadó, Budapest, 2021
288 oldal, teljes bolti ár 3480 Ft
Olvass bele 
Posted on 2021. május 5. szerda Szerző: olvassbele.com
0