Láss! | Declan Donnellan: Színész és célpont

Posted on 2021. április 24. szombat Szerző:

0


Tóth Zsuzsanna |

Declan Donnellan könyve, a Színész és célpont, amelyet eddig már 15 nyelvre lefordítottak, végre magyarul is megjelent, Koltai M. Gábor fordításában. (Csupán érdekességként jegyzem meg, hogy első kiadására először 2001-ben orosz nyelven került sor, mivel a rendező akkoriban éppen Moszkvában dolgozott, s csak rá egy évre került angolul a boltokba.) Donnellan nagy múltú, neves rendező, bár magam – sajnálatos módon – nem láttam sem a kilencvenes években nálunk is bemutatott munkáit (Amalfi hercegnő, Sweeney Todd), sem amikor tíz éve Cheek by Jowl nevű, világturnézó társulatának Macbethje szerepelt a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában.

Nem tudom, utoljára mikor élveztem ennyire színházi szakkönyvet: az olvasás és megértés eufóriáját nyújtotta. Mindenki más, aki ajánlotta, sokkal közelebb van a színházi praxishoz, mint én. (Nagyszerű szavakkal köszöntik, méltatják a művet. Sőt lerántják a leplet „egyszerűségéről” is.) Mégis meg kell osztanom az örömemet és a könyv okozta boldogságot másokkal.

Ha valaki kicsit is foglalkozott már a színészmesterség kérdésével, kapásból fel tud sorolni 4-5 olyan könyvet, amelyre mint metodikára többen esküsznek. Legtöbbjükből sokat lehet tanulni. De nagyon régóta nem jelent meg itthon olyan, a kérdéssel foglalkozó szakirodalmi kiadvány, amely szórakoztatóan és közérthetően foglalkozik a színész kételyeivel, félelmeivel, s amely egyúttal utat is mutat a könnyedebb és igazabb játék irányába. Tanulságai nem csupán a színházi munkában, de más területen is remekül hasznosíthatók, noha korántsem ígér mindenre jó, kész megoldásokat. Kijelöli a színészi munka tárgyát – a színészre és a szerepre, mint megoldandó feladatra, mint célpontra összpontosít. Pontosabban a szerepből adódó, folyton változó cselekvésekre, még pontosabban a reakciókra figyel, tanít figyelni. Hiszen valójában minden cselekvésünk válasz valamire, nem önmagában létező tett. (No, meg persze figyel a légzésre, a mozgásra, a jelenlétre, a jellemre, spontaneitásra és kontrollra… a színészi munka összetettségére, és is beszél minderről.)

Mégis, legfőképpen talán arra tanít, hogy ne vegyük végzetesen komolyan önmagunkat, soha ne magunkra, hanem a célpontra összpontosítsunk. Lássunk. Mindent, ami körülöttünk van, alaposan vegyünk szemügyre. Talán az a legizgalmasabb a könyvben, ahogy Donnellan hétköznapi kérdéseket sorakoztatva, majdnem észrevétlenül közelít tárgyához. Mintha tényleg csupán játék lenne az egész. Becserkészi a mozgó célpontot, mi pedig lélegzet-visszafojtva követjük. Minden gondolatvezetése annyira könnyed; hiszen ezt már magunk is gondoltuk, vélhetjük, már tudjuk is, csak még nem raktuk össze így. Aztán egyszer csak rájön az ember, hogy korántsem ilyen egyszerű az egész. S mennyi bölcsesség van megállapításai mögött. Mégsem riaszt vissza attól, hogy meg lehet próbálni – így! S miközben sziporkázóan jókedvűvé tesz az olvasás, egyrészt a felismerés gyönyörűsége miatt, másrészt mert ellenállhatatlanul humoros az író stílusa, már észrevesszük a hibákat is, amelyeket a színészek sokszor elkövetnek. Tanulunk, akaratlanul is. Csak egy tanulság, a sok közül: „…az érzelmek megmutatására irányuló kísérletek paradox módon éppen az érzelemtől fosztják meg a játékot.”

Egyedül a nyitottság nélkülözhetetlen. Donnellan színészének rugalmasan és kíváncsian kell viszonyulnia önmagához és feladatához. Ez az egyik legnehezebb feladat, mindenféle misztikum, sőt szenvedés nélkül tekinteni a színészi munkafolyamatra, az alakítás mibenlétére. Donnellan – ahogy Zsótér Sándor írja az előszóban – „a színész szeméről ír. A szerep szeméről. A szerep lásson. A másik szerepet.” De Donnellan, a rendező ehhez alaposan elemzi a drámai szövegeket, és minden szereppel megpróbálja láttatni, ami körülötte van. Folyamatosan kérdez, és erre biztatja a színészt is. Okos, de nem lekezelő. Tudása nem nyomasztó, inkább megnyugtató. Izgalmas, célpont-kereső utazásra invitál. Jó vele menni. „A színész soha véget nem értő keresése azonban mindig az marad, hogy visszataláljon attól: »Hogyan látnak engem mások?«, ahhoz: »Mit látok?«

Az már csak külön jó érzés, hogy a könyv itthoni megjelenése egyben szolidaritás a FreeSZFE mozgalommal; a szerző könyvét az SZFE diákjainak ajánlotta. Mégsem az ajánlásból, hanem magából a szövegből idézem az utolsó sorokat.

A színész helyettünk lát: olyasmiket, amiket látni akarunk, és olyasmiket is, amiket nem akarunk látni. Az ifjú évezred egyre harsányabban bömböl – most, hogy politikusok és vallási vezetők egyoldalú álláspontokkal, végletekig leegyszerűsített ügyekkel aratnak sikert, még soha nem volt ilyen fontos a színész képessége, hogy a célpontot a maga piszkos ellentmondásosságának teljes pompájában lássa. Ne menjünk haza.

És nem hagyhatom ki, idekívánkozik a végére ez is, mint igen fontos üzenet: „…a színház nem halhat meg addig, amíg az utolsó álmot végig nem álmodták.”

Declan Donnellan

Declan Donnellan: Színész és célpont
Fordította: Koltai M. Gábor
Corvina Kiadó, Budapest, 2021
268 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 3192 Ft,
ISBN 978 963 136 7263(papír)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Declan Donnellan tizenöt nyelvre lefordított könyvének megjelenésével régi adósságát törleszti a magyar színházi könyvkiadás. Közérthető, a mindennapi gyakorlat nyelvére lefordítható formában tárgyalja a színészi munka különféle fázisait és kihívásait: a szerep identitását és döntéseit, a szöveget és a reakciót, a mozgást és a légzést, a kontroll és a spontaneitás viszonyát. Túllép a berögzült vagy misztifikált fogalmakon, és célirányos, praktikus utakat kínál helyettük. Úgy veszi le a súlyt a színészről, hogy közben a világban és az emberi viszonyokban rejlő ellentmondásokra irányítja a figyelmét.
Legfőbb célkitűzése az, hogy a színészt bátran, szabadon és önállóan gondolkodó alkotóvá tegye. Donnellan bölcs és szellemes könyve nemcsak színészekhez szól, hanem a kíváncsi nézőhöz is, minden olyan olvasóhoz, akit érdekel, hogyan működik bennünk tapasztalat, gondolkodás és képzelet. A magyar kiadáshoz Zsótér Sándor írt előszót.