»Csak eljövendő jobb időkben hiszek«* | Erdélyi Ágnes: Arckép szavakból

Posted on 2021. április 19. hétfő Szerző:

0


Erdélyi Z. Ágnes |

Egy sokra hivatott, de fiatalon elpusztított íróval ismerkedhetünk meg az Arckép szavakból című kötetben, mely a szerző összegyűjtött írásait tartalmazza.

„Nem fogod holtodig látni a tengert,
sem fehér sziklán parti házakat
valószinűtlen narancsosokkal,
nem hallod hegedülni Szigetit,
Casals Pablo sem játszik neked
mélyhúru édes hangszerén […]

Nem lesz könyvtárad lexikonnal,
klasszikusokkal és világtörténelemmel,
autóban is háromszor ültél életedben […]

csak a mozi marad meg néked, kis kábulat
és láttán a más, a dús életnek vadít
néha keserűséged”

(Mozi után)

Erdélyi Ágnes, a fenti szép vers szerzője jól érezte: soha nem látta meg a tengert. Harmincéves volt, amikor Auschwitzban megölték.

És majdnem elmosta az emlékét is az idő. Írásai alig fellelhető példányszámban, folyóiratokban, újságokban szétszórva, kéziratként, az ismeretlenségbe süllyedve lappangtak. Bíró-Balogh Tamás és a Jaffa Kiadó elszántsága és kitartása kellett ahhoz, hogy az írónő/költőnő egyáltalán esélyt kapjon az olvasókkal való találkozásra.

Pedig nem akármilyen irodalmi rokonsággal rendelkezik: Erdélyi Ágnes Radnóti Miklós kishúga, szeretett féltestvére, akivel életük első éveit együtt töltötték. Egészen 1921-ig, apjuk haláláig „lipótvárosi féltett gyerekként” nevelkedtek, ahogy Erdélyi Ágnes írja Gyermekségem messze városa, Pest című versében. Mindketten úgy tudták, édestestvérek. Az egymás iránt érzett szeretet akkor sem csökkent, amikor kiderült az igazság. Ekkor ugyan elszakadtak egymástól, mert anyjuk Erdélybe költözött és magával vitte Ágnest, Miklóst pedig nagybácsik és dédnagynénik nevelték tovább, de kapcsolatuk szoros maradt, leveleztek, amikor csak lehetett, utaztak egymás látogatására. Ágnesnek nagyon imponált a költőként egyre ismertebb fivér, valószínűleg az ő hatására kezdett ő maga is verselni, írni, gyakran kért tanácsot. Irodalom iránti elkötelezettsége, érdeklődése és nyilvánvaló tehetsége révén bekapcsolódhatott az erdélyi magyar irodalmi életbe.

Első versei a Brassói Lapokban jelentek meg, és ekkor kezdte használni születési neve, a Glatter helyett az Erdélyit is. A harmincas évek közepén, 24-25 éves korában már elismert szerzőnek számított. Egymás után jelent meg Kovácsék című regénye és Kórus három hangra című verseskötete is, valamint az erdélyi lapok is egyre többször közöltek tőle írásokat. Ágnes egyre inkább érezhette úgy, hogy beletartozik az irodalmi életbe, Erdélyben bizonyosan, és talán még Pesten is lehet keresnivalója.

Közben hamar kiderül, hogy az írásból nem lehet megélni, és zajlik a fiatal nő élete is, szerelmek, szakítások, újabb szerelmek, titkos viszonyok, amelyeknek nyoma marad a versekben is:

„Te most már bárhova mehetsz
rajtad ékes érdemkereszt,
mely elmúlt csókjaimból áll,
mutatja, hogy bár tűnt a nyár
s bár őszt veled nem szüretel, –
békével bocsájt Ágnes el.”

Új hang, új színek tűnnek fel Erdélyi Ágnes költészetében és prózájában is. Amikor szakít szerelmével, nem úszik könnyekben, líráját nem a szenvedés határozza meg. Ez a költő öntudatos fiatal nő, aki másként gondolkodik a világról, mint elődei. Aki világosan érzi, hogy változásokra van szükség. Tudja, hogy a régi világ romokban. Regényét, a Kovácsékat így fejezi be: „lehet, hogy eltemetnek, de Lili és a magam gyerekének, ha lesz, már nem szabad a romok alatt maradnia, neki kell és a többieknek felépítenie az új világot, a becsületesebbet és életrevalóbbat…

Az írónő 1935-ben, a regény megjelenésének évében még nem tudta, hogy a romok tíz év múlva szó szerint lesznek értendők, de az biztos, hogy a Kovácsék tele van önéletrajzi elemekkel. A bemutatott kis erdélyi család élete fokozatosan ellehetetlenül. Az apa elveszti biztos munkáját, a regénybeli Kata élete folyamatos megalázó álláskereséssel telik, vőlegényéről is le kell mondania. De barátaival, a fiatal művésztársasággal mégsem mondanak le a boldogságról, optimistán tervezgetik a jövőt. A Kovácsék nem egy kezdő próbálkozása, hanem érett, feszültségekkel teli, olvasmányos regény, különösen erős hangulatteremtő leírásokkal: „Ütemesen konganak a toronyórák szellős szállásukon, az ég világosszürke derengéssel fullasztja magába a csillagok fényét.”

Erdélyi Ágnes is bízott a jövőben. 1943 szilveszterét Budapesten töltötte, és éppen jelen volt azon a nevezetes estén, melyen a baráti értelmiségi társaság (Major Tamás, Ortutay Gyula, Mikó Ervin és mások) oly szenvedélyesen vitatkoztak Radnóti Nem tudhatom című remekművén.

A Magyarországot megcélzó tervek végül nem sikerültek. A németek márciusban Nagyváradot is megszállták, Erdélyi Ágnes az édesanyjával együtt gettóba került, majd vagonba terelték és Auschwitzba vitték. A szelektálásnál a munkaképesek közé került volna, de édesanyját nem hagyta magára. Jóval korábban írt háborúellenes versében – Mi halálraszánt milliók – félelmetes megérzéssel jelezte sorsát:

„Ne dugjuk hát fejünk a porba,
ne menjünk némán birkamód
az előre megásott sírba,
kiáltsuk harsanón, kirobbanón, bábeli hangzavarban, hogy
élni akarunk,
dolgozni, építni, szeretni, fejlődni
emberekké lenni!”

Jó, hogy a Jaffa Kiadó ennyire gondját viseli a magyar irodalomnak. Gyarmati Fanni naplója szenzáció volt, a Szabó Magda „összes” (némelyik csalódást keltő kötete ellenére) enyhíti a rajongók csillapíthatatlan Szabó Magda-éhségét, a Kosztolányi Dezső utolsó szerelmeiről szóló könyv sokkal több, mint irodalmi pletyka, és Erdélyi Ágnes „felfedezése” is irodalomtörténeti bravúr. Bíró-Balogh Tamástól tudjuk, az írások gyűjteménye egyelőre nem teljes, a világméretű járvány miatt a kutatás megszakadt. Reméljük, hamarosan folytatódhat.

Utóirat: Megrendítő volt évekkel ezelőtt szembesülni azzal, hogy ugyanaz a nevem, mint Radnóti Miklós húgának. Megtiszteltetésnek érzem, hogy írhattam róla.

*A cím az Ajánlás című versből való.

Erdélyi Ágnes

Erdélyi Ágnes: Arckép szavakból
Jaffa Kiadó, Budapest, 2020
352 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3199 Ft
ISBN 978 963 475 4206

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Erdélyi Ágnes (1914–1944) egy kisregény kulcsszereplőjeként vált a magyar irodalomtörténeti emlékezet részévé. „Különösen sokat gondolok Ágira, a kishúgomra mostanában. Nem láttam évek óta már. Sokáig egy kisvárosban lakott, a nagy fekete hegy tövében, most egy idegen ország messzi székhelyén él a férje mellett” – írja Radnóti Miklós az Ikrek hava első mondataiban. Erdélyi Ágnes nem más, mint a könyvben említett kishúg, Radnóti Miklós féltestvére.
Felnőttként Erdélyi Ágnes maga is alkotó és újságíró lett Romániában. Édesapja, Glatter Jakab korai halála után életútja nagyváradi, majd szilágysomlyói, bukaresti és ismét nagyváradi állomásokon át vezetett. Írásait több lap közölte, és két önálló kötete is megjelent. 1944-ben deportálták, Auschwitzban halt meg.
Írásai különös elevenséggel szólaltatják meg a gazdasági világválság éveinek tapasztalatvilágát. Szereplői helyüket kereső, kilátástalan anyagi helyzetükből és az őket diszkrimináló környezetből kitörni próbáló fiatal nők, munkások, értelmiségiek. Az, ahogyan a szerző a korszak erkölcsi és gazdasági átalakulásainak következményeit saját nemzedékének élménykatalógusa felől átvilágítja, a két világháború közötti társadalmak hétköznapjainak élményszerű megértéséhez segíthet hozzá bennünket. (…)