Magyar, ne lopj! | A korrektúra alkonya

Bíró Zoltán István |

Régi történet: mikor megnyíltak a határok, s végre szabadon mehettünk a szomszédba vásárolni hűtőgépet, videómagnót, meg sok más fontos egyebet, hamarosan füzetlapnyi méretű, ám szembeötlő helyeken kitett figyelmeztető üzenetek jelentek meg a boltok kirakataiban, ajtajaiban.

„Magyar, ne lopj!”

Nyilván keserű tapasztalatok késztethették a szomszédság üzleteit, hogy – mint az egyik befelé csörtető mondta –, még csak ne is osztrákul írják ki az intelmet. Páran kinn is maradtunk inkább, s a kirakat üvegén át kukucskálva szemléltük dacos honfitársainkat, akik sértődés helyett inkább túlzó mozdulatokkal, látványosan vásároltak, s közben próbáltak németül, angolul beszélni az eladónak.

E-könyv akkor még nem volt, így meglovasításának erkölcstelenségéről nem is szólhattak feliratok.

Egy ideje viszont ott díszeleg egy hasonló figyelmeztetés számos e-könyv elején, hogy rögtön, mielőtt még az adott műbe temetkezhetne, íziben a szeretett olvasó kedvébe gázoljon, nehogy okosítás nélkül habzsolja a betűket. Pedig csak nem gondol olyat a kiadó, hogy ha az olvasója magyar, akkor már lop is?

A cím, az ISBN után méretes dekrétum következik, hogy

„Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni!(…)”

Felkiáltójellel, ahogy kell. Így aztán rögvest a „kiadó” feladatain tűnődhetünk holmi előszó, vagy bevezető, netán a kötet olvasása helyett. (Bár a szellemi kihívás sem marad el, hiszen lehet tűnődni nehéz nyelvünk buktatóin, a szóismétlés, meg a „tovább” szó egybeírásának nehézségein.)

„(…) Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza (…) és vásárolja meg ott saját példányát. (…)”

Az imént vettük meg munkánkhoz a könyvet a legnagyobb online könyvkereskedelmi oldalról, égünk a vágytól, hogy felfrissítsük emlékezetünket. Mert úgy rémlik, a középkori történelem nagy kultúrtörténésze, Huizinga a mai szemnek is vonzó, izgalmas, olvasmányos könyvet írt, magyarra pedig maga Szerb Antal ültette át csodálatosan.

Vagy mégsem?

Alig fordulunk bele az erőszakkal és gyönyörökkel, különös szokásokkal és elképesztő hiedelmekkel teli mű olvasásába, Huizinga – vagy éppen Szerb – tollához méltatlan elírások tolakodnak elő.

„Brüsszelben egy fiatal rablógyilkost odaláncoltak egy oszlophoz, amelykörül (sic!) a lánc végére akasztott gyűrű segítségével körben járhatott s az oszlopot a halálraítélttel együtt égő rőzse-tömegek kellős közepébe állították. A gyilkos megindító szavakkal inti a népet, okuljon az ő példáján, és – mint Chastellain írja – »annyira megindította az emberek szívét, hogy mindenki szinte feloldódott a könnyekben s úgy dicsérték a halálát, mint a legszebbet, amelyet valaha is láttak«.”

Hamarosan kiderül, az amelykörül nem egyszeri elírás, hanem helyenként értelemzavaróan gyakori figyelmetlenség, a könyvben mondhatni sorjázik az

„Ügy tekintették”, „enyomsától”, „dombormávek”, „ez azok a annak”, „egy házias szellemben”. Mellesleg sikerül Magyarországot „Magyar-ország”-nak írni.

Gyakran olyan mondatokkal nehezítik a művet, hogy „kulturális megújulás hathatósösztönzői vagy elkerülhetetlen támaszai voltak, de nemezek voltak az igazi mozgató erők”.

Élünk a gyanúval, hogy nem Huizinga, vagy Szerb Antal ütött félre ekkorákat.

Az e-könyv ára most 968 forint, nem nagy összeg, mondhatnánk. De mit is csinált itt a kiadó?

Jogdíj nincs, nyomtatni, szállítani, tárolni nem kell, a kötet ingyen elérhető és letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtár oldaláról – igaz, pdf-ben. És ez a formátum egy díjmentes konvertáló, mondjuk a Calibre segítségével seperc alatt átfordítható az e-olvasók által megjeleníthető fájlba. Csak hát az ilyen szoftveres konvertálás után következik bizony az olvasószerkesztői-korrektori munka, hogy az automatikus konvertálásból adódó elválasztási hibákat, netán szkennelési zavarokat, miegyebet gondos kezek helyreállítsák.

Mindez persze csak találgatás. Meglehet, nem a konvertálásokból adódott az e-könyvekben oly gyakori, lassan megszokottá váló hibatömeg: de annyi biztosnak tűnik, hogy a kiadó ezekre sok munkát nem fordíthatott, tán még keveset sem. Lehet, hogy csupán annyit tett, hogy csak az amúgy ingyenesen, jogdíj nélkül elérhető mű elejére biggyesztette a maga „magyar, ne lopj” felszólítását, szó szerint így zárta sajátos bevezetőjét:

„Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.”