Kell hogy legyen remény | Christian Picciolini: Romantikus erőszak

Posted on 2020. március 28. szombat Szerző:

0


Cserhalmi Imre |

A mai magyar köznyelvben a címben írt szópár leginkább azt jelentheti, hogy egy leány nem tekinti zaklatásnak a fiú közeledését, inkább csak úgy szabódik, hogy valójában bíztat. Tudom, hogy az eredeti kiadás szó szerinti fordításából ered, de más nyelvi környezetben talán másként hat, mint nálunk. (Persze, jelenthet sok mást is, de ez a könyv nem a főcíméről, hanem az alcíméről szól.) Ezen a tájon, szerintem, annak az alapítványnak a neve a legkifejezőbb, amelyet a szerző hozott létre: Life After Hate, vagyis Élet a gyűlölet után.

Mert ennek a könyvnek a szerzője, aki végtelen monológban mondja el az élete történetét, szinte a tankönyvi példája lehetne a társadalomtudományok – főként a szociálpszichológia és a pedagógia – régóta bizonyított kutatásainak, amelyek pontosan körülírják, hogy melyek az összetevői annak a társadalmi televénynek, amelyben a gyűlölet kultusza és pusztítása gyökeredzik, és igen gyakran virágzik is.

Az olasz bevándorló szülőktől származó Christian Picciolini egyáltalán nem tud beilleszkedni az amerikai társadalomba, a munkában agyonhajszolt szüleitől is távol, folyamatosan kívülállónak érzi magát, ráadásul sok éven át testvér nélkül. Az is szinte tankönyvi eset, hogy évekkel később, amikor testvére születik, bármennyire szereti is, ugyanígy bánik vele, mint ővele a szülei: nincs ideje rá. Ezért amikor, ugyancsak sok évvel később, az öccse tragikus halált hal, a saját élete legnagyobb bűnének tartja, s a lelkifurdalástól már sohasem szabadulhat.

Persze a lelkifurdalásra még számtalan oka lehetett, a könyv első fele éppen erről szól. Amikor a kigúnyolt, a jellegzetes gyermeki gonoszságnak folyamatosan kiszolgáltatott, a közösségek perifériáján tébláboló és érzelmi kötődéseket nélkülöző, állandó frusztráltságban fuldokló srác szinte véletlenül leüti Góliátot, az őt bántó gyerekcsoport vezérét, egyszeriben megváltozik a helyzete. És egy életre szóló élményhez jut: az erőszak teremt meg a számára mindent, és csak az. Mindehhez jön zenei tehetsége s az a zenei világ, amely életkori és társadalmi lázadásának együtteséhez még szavakon túli érzelmi-hangulati közeget nyújt.

Nem részletezem, mert nem különleges az eset: verekedések, részegségek, kegyetlen erőszakosságok, Hitler-kultusz, sajátos öltözetek és divatok, rendszeres lopás, iskolakerülés, minden tekintetben törvényenkívüliség, fegyverek, homályos ideológiák zsidó-, migráns- és színesbőrű-ellenességről, szorgalmas, sőt önfeláldozó mozgalmi tevékenység. Mindez az életének értelmet, célt, érvényesülési lehetőséget és sikerforrást nyújt, a bőrfejűek országosan ismert, sőt külföldön is számon tartott vezetőjévé válik.

Amikor Christian Picciolini nekiállt e könyv megírásának, már egyetemi docens volt, egy nagy zenei televízió ügyvezető producere, akit már háromszor is jelöltek regionális Emmy-díjra, aki résztvett a Life After Hate nevű nonprofit szervezet megalapításában, boldog férj és két nagyszerű fiú édesapja.

És a könyv tulajdonképpeni – ma is felettébb aktuális – témája itt kezdődik: miért, mikor, mitől változott meg, hogyan indult éppen ellenkező irányba az élete. Négy tényező változtatta meg. 1. Nagy szerelem, amelyben rádöbbent, hogy tetőtől talpig (ön)pusztító gyűlölettel van tele, holott lenne képessége szeretetre is. 2. Nagy nehezen leérettségizett, amiből rájött, hogy legális érvényesülés felé is vezethet útja. 3. Megismerkedett Weimarral és Buchenwalddal, s döbbenten látta, hová vezetett a rasszizmus. 4. Szerintem ez a leglényegesebb: egy üzlet eladójaként személyesen találkozott zsidókkal, migránsokkal, színesbőrűekkel – akikkel korábban sohasem –, és rájött, hogy ők is emberek. Sőt: elsősorban azok.

Mindez nem volt folyamatos örömünnep. A depresszió, a drog szinte törvényszerű kelléke és tünete volt annak a folyamatnak, amelyben végre képes volt meglátni, sőt felmérni kártékony éveinek bűneit, veszélyeit, képes volt ellenállni a korábbi cimborák érzelmi zsarolásának. Bár cselekményben gazdag, de lélektani-társadalmi részletezésben és indokoltságban távolról sem olyan gazdag a jó útra tért ember és környezetének ábrázolása, mint a bűnös éveké.

Mégis van ennek a könyvnek olyan általánosabb és napjainkban különösen aktuális üzenete, amely joggal felülírhat mindenféle esetleges szakmai kifogást. Kimondatlanul is arról szól, hogy lehetséges változni. Hogy a belátásnak, a bocsánatnak, a jóvátételnek van érvénye és módja. Hogy hinnünk kell az őszinte önkritikában és a bizonyító szándékú és erejű tettekben. Hogy senkit ne zárjunk be egész életére egykori tévedéseinek, vétkeinek zárkájába, ha egyébként kész és képes arra, hogy más emberré válják, különösen, ha szükség esetén meg is bűnhődött a múltjáért.

A könyvterjesztés aktuális bonyodalmaiban nem tudok eligazodni, de biztos vagyok benne, hogy ezt a könyvet a 14-18 éves tanulók számára ajánlott olvasmánnyá kellene minősíteni, továbbá hogy a fiatalkorúak börtönében ugyancsak fiatal színészek folyamatosan olvashatnák föl a minden szempontból legveszélyesebb életkorú úttévesztőknek. Tudom ez az utóbbi mondat meghaladja recenzensi kompetenciámat. De annak megállapítása már nem, hogy ilyen könyvekkel – Rusznyák Csaba kiváló fordításában – nagy társadalmi hasznot hajthat a HVG Kiadó, mert azt tudatosítja, hirdeti, hogy van remény. Kell lennie.

Christian Picciolini

Christian Picciolini: Romantikus erőszak
– Egy jó útra tért neonáci visszaemlékezései

HVG Kiadó, Budapest, 2019
336 oldal, teljes bolti ár 3500 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2975 Ft,
ISBN 978 963 304 5084

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Miért lesz egy tisztességes család okos és szeretett gyermekéből a rasszista ideológia hű támogatója?
A magányos kívülálló, és mindenekfölött elfogadásért küzdő Christian Picciolini tinédzser korában azért csatlakozott a skinhead mozgalomhoz, mert végre tartozott valakihova, magabiztosnak és erősnek érezte magát. 16 éves korában már az ország legbrutálisabb radikális bőrfejű sejtjeit vezette, és Amerika egyik első neonáci bőrfejű zenekarának énekeseként a fehér felsőbbrendűséget hirdette. A durva utcai bunyóktól az alkoholmámoros fehér hatalmi gyűlésekig elmerült a bőrfejű kultúrában, a fasiszta propagandában és az erőszakban.
Kirúgták az ország összes középiskolájából, a családja elhagyta, de csak akkor kezdte felismerni, hogy gyűlölettel teli élete hazugságokra épül, amikor saját lemezboltot nyitott, ahol megismerkedett feketékkel, melegekkel és zsidókkal is.
Napjainkban Picciolini békeaktivista, a Life After Hate nonprofit szervezet egyik alapítója, amely segít az embereknek, hogy kilépjenek a gyűlöletcsoportokból, és bőrszínre, vallásra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélkül elfogadjanak másokat.