Bedő J. István |
A középkor kedvelt műfaja volt a traktátus (Umberto Eco szívesen lapozgatta őket, és írt is róluk…), és persze idővel idejétmúlttá vált. Németh Orsolya könyve, a Posztszovjet non-fiction bizonyos értelemben föleleveníti ezt a kivonatoló műfajt (ha műfaj egyáltalán, vagy inkább műnem?), de igen jó okkal.
E helyen már méltattunk egy, a lengyel tényirodalomba sorolható művet, és nem árt emlékeztetni, hogy amit Magyarországon szociográfia, irodalmi riport néven ismerünk, az lengyel földön sajátos pályát futott be. Ennek többféle oka is volt vagy lehetett. A tényirodalom általában akkor és úgy születik, erősödik meg, amikor általános a sajtó kézivezérlése, a lappangó (olykor nyílt) cenzúra, és ezzel egyidejűleg a sorok közötti közlés. Ennek az utórezgései, (engedjenek meg egy, a régi vitorlázók nyelvéből kölcsönzött kifejezést:) döghullámai azt is eredményezték, hogy bizonyos dolgok, események, személyek, területek kimaradtak a felfedezésből. Viszont a kíváncsiság irántuk fokozódott…
Ezért tehát a nagy iskolateremtőknek, például Kapuścińskinek az Európán kívül élő, uralkodó, vitatott személyiségeiről készített óriásriportjai után érdekessé vált a közelebbi világ. A Szovjetunió összeomlása, újraszerveződése – és benne a posztszovjet emberek, helyzetek, gondolkodásmódok alakulása is. Természetesen nem kell mindent visszavezetni a lengyelek történelmi hagyományú ellenszenvére az oroszok/szovjetek iránt, és ezt keresni benne. Épp ellenkezőleg: a dokumentarista szerzők legtöbbször egy patológus hűvös tekintetével figyelik az erősen vagy alig megváltozott (poszt)szovjet embert.
Németh nagyszerű szolgálatot tesz olvasójának. Minden tényírójának (dokumentaristájának) munkáiból kimazsolázza a legfontosabb gondolatokat, közléseket. Idézett szövegei néha mellbevágóak. Noha a bemutatott szerzők keleten a Csendes-óceánig (az Ohotszki-tengerig), nyugaton az európai uniós határokig jutnak el, elképesztő vagy megrázó tényekről és eseményekről tudósítanak – valamennyien megőrzik hűvös-tárgyilagos kívülállásukat, és csak elvétve, egy-egy félmondattal jelennek meg személyesen.
Ez a távolságtartás emlékeztet leginkább Illyés Gyulára, Nagy Lajosra. Pedig amikor a déli köztársaságokban járnak, és a helyi potentátok (hadúr, diktátor, despota) portréját rajzolják meg – hol mások szavai, hol saját tetteik tükrében –, akadna felháborodnivaló épp elég. De ezt az olvasóra hagyják.
Külön érdekessé teszi a kötetet, hogy képet ad a kortárs elemzők következtetéseiről, ti. hogyan értelmezhető az, hogy a Szovjetunió mint lexikoncikk megszűnt. Eltűnt a keményen sulykolt, homogenizált(nak gondolt) „szovjet ember” is. Ellenben a szétesés után lángoló gyűlölet gyúlt (ki újra) a Kaukázus népei között; ellenben a „szibirjak” (szibériai őshonos lakó) fütyül arra, hogy ő része Oroszországnak, és legfelső közjogi szintet Moszkvának hívják; ellenben a nyomor és a kizsákmányolás változatlanul jelen van – csak most már letagadhatatlan, megírható. Ezek a részletek értelmezik a kötetben a kolonializációt, azt, hogy Oroszország (az államvezetés, és maga az államot alkotó egyén is) gyarmatosítóként tekint egykori tagköztársaságaira, azok népére. Imperialista politikát folytat velük kapcsolatban – vagy éppen ellenük.
Persze ezt a politikai elemzők is leírják Putyin és rezsimje kapcsán, csakhogy ők az egészet tekintik, a nagy egészre figyelve. A tényirodalom viszont ezt az egyes ember szintjén érzékelteti. Németh Orsolya merítése hatalmas, az olvasónak nemcsak nyomtatott forrásokat kínál (nyilván főleg a polonistáknak), de az utóbbi évek interneten elérhető sajtóanyagából is bőségesen válogat. A doktori disszertációja alapján írt munkája ezért érdemelheti ki az olvasók – és a holnap újságíróinak figyelmét.
Németh Orsolya
Azoknak, akik esetleg idegenkednének a böngészéstől, Vörös István alapos, elemző utószava von párhuzamot a lengyel és a magyar kollégák munkája között.
Németh Orsolya: Posztszovjet non-fiction
Nyugat-Eurázsiai Idő sorozat
Örökség Kultúrpolitikai Intézet, Budapest, 2019
312 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
kedvezményes webshop ár a lira.hu-n 2541 Ft
ISBN 978 615 801 5691
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege (részletek)
Hegyi-Karabah, Abházia, Azerbajdzsán, Örményország, Csecsen- és Ingus-föld, Kirgizisztán, Jakutföld, Ukrajna, Fehéroroszország — csak néhány abból a számos országból, amelyek a Szovjetunió 1991-es felbomlása után váltak önálló államokká, és amelyekben számtalan különböző nép él. Kevés kivételtől eltekintve nem feltétlenül képezik részét a (közép-)európai ember mentális térképének.
Felkeltették viszont a lengyel tényirodalom jó néhány képviselőjének az érdeklődését, így az ő közvetítésükkel sok mindent megtudhatunk ezekről a sokszor egzotikusnak ható országokról, népekről, kultúrákról.
Németh Orsolya könyve bemutatja a lengyel tényirodalom evolúcióját a kezdetektől egészen napjainkig, iIlletőleg kísérletet tesz ennek a Lengyelországban páratlan népszerűségnek örvendő, szinte már jelenséggé váló műfaj mibenlétének meghatározására. Ezzel párhuzamosan és a lengyel riportirodalmi művek alapján végigkalauzolja az olvasót a volt Szovjetunió területén, Nyugat-Ukrajnától egészen Vlagyivosztokig. Ez a terület a legtöbb magyar olvasó számára terra incognita.
„Németh Orsolya egyszerre üt két legyet, mutatja be a lengyel tényirodalmat és az általuk bemutatott országokat. Szisztematikusan végigveszi ezt a világnak kicsi, birodalomnak óriási posztszovjet régiót. Babonaságokat és berögződött véleményeket oszlat el. Ismereteket közöl, gondolkodni segít, ön- és lengyelmegértésre ösztönöz, oroszanalízisre biztat, Közép-Ázsiába és a Kaukázusba kalauzol, műfaji határterületeken kóborol.” (Részlet Vörös István utószavából)
Olvass bele 
Posted on 2019. december 13. péntek Szerző: olvassbele.com
0