Üldögélni, eszegetni | Tanja Dusy: Finomságok a deszkán – Smörgas

Posted on 2019. szeptember 2. hétfő Szerző:

0


Bodó Viktória Booklány |

Svédország gasztrokultúrájáról az átlagember semmit nem tudott az IKEA megjelenéséig. Akkor egycsapásra megtanultuk, hogy mi a svéd húsgolyó, az áfonyalekvár, az elvetemültebbek a sós medvecukorig is elmerészkedtek, bár ez csak a hard core gasztrománokra volt jellemző. Ezen kívül ott van még a rettenetes svédasztal kifejezés, ami ellen Görög Ibolya is állandó harcot folytat, és okkal teszi ezt. Tehát, az a bizonyos büféasztal is jellemző az országra, a büféétkezés, otthoni körülmények között.

Ezen kívül nem sok dolog ragadt meg az emberek fejében, mígnem, pár év óta divatossá vált a dán hygge nyomán a svéd lagom életérzés, és az érdeklődés ismét észak felé fordult. Mert hát mi is a lagom? Kedélyes, nyugodt, kellemes, kényelmes életvitel, és ezen belül nyilván étkezés is. Itt érkezünk el a smörgåsbordhoz*, azaz a svédasztalhoz (bocsánat, kedves Ibolya: a svéd büféasztalhoz), ami a svédek titkos fegyvere a baráti, családi összejöveteleken. Ez az asztal, pontosabban bord (deszka) a fókuszpont, ami köré összegyűlnek az emberek, és innen falatoznak finom, friss, és ízes falatokat. Mennyivel kedélyesebb egy ilyen összejövetel, mintha tányérszerviz lenne, gondoljunk csak bele! Órákon át lehet üldögélni az asztalnál, eszegetve, beszélgetve, együtt élvezve az életet és az ételeket egyaránt. Nyugodtan, lazán, a lagomhoz illő módon.

Tanja Dusy csodás deszkákat állított össze ebben a kötetben. Olyanokat, amiket bátran feltálalhatunk különféle étkezési igényű barátainknak, mindenki megtalálhatja köztük a kedvére valót. Színpompás, harsogóan friss és elképesztően ízes: ez mindegyikre jellemző (próba után vagyunk, biztosan állítom). Ám nem egyszerű szakácskönyv Dusy kötete, ami néhány szépen fotózott összeállítást tartalmaz: egyben kreatív, ötletadó könyv is. Segít eligazodni a smörgås szabályaiban, és arra buzdít, hogy mindenki bátran alkossa meg a maga saját deszkáját. Alakítsa ki a számára legkedvesebb ízkombinációkat, és élvezze szerettei társaságában. Ehhez a könyv megad minden segítséget.

A húsevők is bátran próbálják ki a vegetáriánus vagy vegán változatokat is, érdekes és finom utazásban lesz részük. Csakúgy, mint azoknak, aki sorra veszik a különféle mediterrán összeállításokat, spanyol tapas tálakat, görög, olasz vagy akár provance-i deszkákat, hogy azt követően az édességek és a nehezebb, húsos összeállítások után megmártózhassanak Ázsia ízeiben is.

Üde, friss fuvallat a könyv a gasztropalettán, végre valami, ami nagyon más, mégis nagyon szerethető. Kreatív, ízléses és nem utolsó sorban gyönyörű fotókkal ékes a kötet. Az év első felének kétségtelenül legszebb gasztrokiadványa. Megtanít lazán, élvezettel enni… és egy kicsit élni is.

*smörgås (svéd kiejtéssel szmörgosz)

Tanja Dusy

Az írás teljes terjedelem­ben elolvasható a Booklány szereti… oldalon

Tanja Dusy: Finomságok a deszkán – Smörgas
Fordította: Farkas Sylvia
Partvonal Kiadó, Budapest, 2019
160 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft,
kedvezményes webshop ár a lira.hu-n 3999 Ft
ISBN 978 615 578 3227

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Manapság iskolát teremett a skandináv módja annak, hogyan érezzük jól magunkat. Egyre ismertebbé vált a hygge, a dán életérzés, valamint a figyelő tekintetek Svédország felé fordultak, ahol a lagom szó fedi le a nem túl extrém, inkább relax életvitelt és a pillanat megélését. Ami az étkezést illeti, a svédeknek különleges szertartásaik vannak. Naponta többször is engedélyeznek maguknak kávészünetet (fika), aminek mindig mindenkor stabil tartozéka egy szendvics, a smörgas.
De mi a megoldás, ha barátokkal vagy a családi ünnepek alkalmával szeretnénk egy igazán jót mulatni, amikor nem elég az egyszerű zsíros deszka? Ekkor jöhet a smörgasbord: az asztal telis tele kenyérrel, valamint könnyű és változatos finomságokkal, amit elegáns és kreatív módon pakolhatunk a kenyér mellé. A deszkákon csodásan mutatnak a tapasok, kenőkék, sajtok, húsok és friss zöldségek kavalkádja. A vendéglátásnak ez az egyszerű módja lenyűgöző, és működik akkor is, ha csak néhány baráttal ülünk le, de akkor is, ha sok vendéget várunk. Így a vegetáriánusok, a vegánok, glutén- és laktózérzékenyek, illetve a csak simán különböző ízlésű vendégek is boldogan csipegethetnek egyazon asztalról. A Finomságok a deszkánSmörgas könnyű és szuper egészséges ételek gyűjteménye, amelyeket minden nehézség nélkül, mindig a kívánt mennyiségben készíthetünk el.
A szakácskönyvben található 100 receptet az olasz, spanyol, görög, francia, skandináv és keleti kultúrák, valamint az évszakok jegyében állította össze Tanja Dusy.