Nyomokban Frayn | Vadméz, vagy amit akartok / Belvárosi Színház

Bedő J. István |

Michael Frayn darabja mutatkozott be a Belvárosi Színházban – komoly meglepetést keltve. A meglepetés főképp azokat érte, akik Frayn munkásságából az Ugyanaz hátulról című (másképp Függöny fel! és még sokféle fordításban és címmel népszerű) komédiát ismerték. De a színházba a néző a színlapon ígért komédiát nézni megy.

Hogy a bemutatón ki volt boldog és ki csalódott, nem tudom, de a hátteret muszáj némileg megvilágítani. Frayn egy sor saját darabot írt, továbbá a legismertebb Csehov-műveket jegyzi fordítóként, e minőségben őt tekintik az angol nyelvűek közül a  legjobbnak. Díjainak se szeri, se száma. Csehov Platonovja, ez a korai és túlzsúfolt darab mindig a rendezők kezén válik előadhatóvá, Frayn is kemény húzásokkal tette fogyaszthatóvá az orosz Don Juan történetét. Mivel minden Csehov-fordítás a megszólaltatóé, így hát a Vadméz is Frayné. Illetve Morcsányi Gézáé, aki a Csehovból fordított Fraynból magyar verziót készített.

Ettől azonban még előbb zavarbaejtetten, majd belenyugvással hallgatjuk a Platonov szövegeit, nézzük helyzeteit, és gyönyörködünk Anna Petrovna (Ullmann Mónika), Szofja (Radnay Csilla), Szása (Platonovné, László Lili) és „Bogárszörp” Grekova (Grisnik Petra) meseszép ruháiban – ezek Cselényi Nóra egyszerűségükben is lenyűgöző művei.

Szóval Csehov-szereplőket látunk Csehov-helyzetekben: kisiklott életeket, eladósodott birtokot és birtokosokat, kiúttalan életeket, amelyeket sok-sok vodka, értelmetlen rajongások, és egy kisvárosi asszonyok-kedvence, Platonov tehetne érdekesebbé.

Mivel az eredeti mű kicsit olyan, mint a rögtönzős színjáték: mindig arról szól, amit a színház/rendező fontosnak tart megmutatni (ld. a Katona vagy a Radnóti előadásait), itt is válogathatunk, hogy mit is vegyünk előre: Platonov becstelenségét, önhittségét? Az ezredes Papp János szeszben pácolt, pompásan megformált ürességét? Az özvegy fiának (Szergej, Nagy Dániel Viktor) föld felett lebegését? Vagy azt, ahogy a vodkahajtású nők mind ráhajtanak a nagyon középszerű tanárra?

Igyekeztem megérteni, mi történik a darab második részében, amikor az ünnepnap lázában mindenki egyre részegebb, egyre esztelenebb. De most még ráadásul el is hagyják a 19. századi öltözékeket. Sajnálom, de innentől kezdve elveszett valahol a koncepció. Mit látnak ebben a Platonovban? A nagyreményű fickó kisszerű tanítócska lett, és még csak nem is keres mentséget hitványságára. Minden szoknya neki kínálkozik fel, és inkább csak sejtjük, hogy nem hiába.

Platonov késlekedve érkezik a nagy zabálást előrevetítő kerti mulatságra, Ötvös András viselkedésével szinte piedesztált tol maga előtt (hogy felpattanjon rá), valójában libácska feleségét, Szását hurcolja mindenhova – és gusztustalanul ki is hangsúlyozza, mennyire ostoba a neje. László Lili pontosan meg is jeleníti ezt a tyúkeszűt, lebiggyesztett ajka szinte jellemrajz erejű. Ullmann Mónika földbirtokos özvegynek emelt fejű, józan asszony, a második rész pasihajhász túlkoros csirkéjeként a viselkedése már inkább taszító – itt a diszkós öltözék jól rajzolja meg, hogy valamiről (mindenről?) lekésett, de nagyon kapar érte.

És amikor a vedlett tornatermi öltözőben, ahol Platonov bujkál, egyszerre kerül elő minden szép nő, és mind őrá hajt, nem csoda, ha megszökik. De hát itt minden üres, hamis és talmi, a birtok árverezésre vár, a gazdagságnak minden nyomát por fedi már.

Znamenák István mindent belelapátolt az előadásba, talán hogy totális Csehov-keresztmetszet legyen a Frayn darabjából. (Magában az ős-Platonovban is benne volt számos későbbi darab csírája.) Az ínyencek észreveszik a kézenfekvő idézeteket, hogy egyszer csak egy letört cseresznyeágat hoz be valaki Anna Petrovnának, van puska is (bár nem a falon lóg), és a végén persze megérkezik a totális kiábrándulás. Mészáros Máté (Kolja) és Ötvös előadnak néhány pillanatot az „így beszéljünk meg dolgokat teleszájjal” tartalmú kabaréjelenetből, amit tekinthetünk idézetnek is (Mészáros produkciója „Az étkezés ártalmasságáról” [Parti Nagy], Ötvösé „A csemegepultos naplója” [Gerlóczy Márton]), a néző ráismer, de akkor sem áll össze a posztmodern kavalkád. Talán nem is kell összeállnia.

Ficzere Béla (Glagoljevként) halált megvető bátortalansággal üldögélte szinte végig az előadást – persze ő is lemaradt Anna Petrovna kezéről, de micsoda bravúros lemaradás volt az! Pár alig elmondott mondatban egy egész karakter.

A Vadméz (vö.: vad mézeshetek, említve a második felvonásban, talán ott jelenik meg Frayn, inkább a szituációkkal, mint a szövegekkel) erősen megmaradt Csehov Platonovjának. Nyomokban Fraynt tartalmaz. És itt lebeg fölöttünk Esterházy Péter gondolata: hogy vajon mikor válik az átvevő műve a sajátjává. Elég-e fölé/alá írni saját nevünket?

Fotók: Gergely Bea

Orlai Produkció. Részletek és jegyvásárlás