Boldog kirekesztettség | Erlend Loe: Doppler hazatér

Posted on 2018. január 19. péntek Szerző:

0


Lengyel Szilvia |

Doppler elmegy, máshol van, hazatér. Nagyjából így hangzik leegyszerűsítve a Doppler-trilógia, de természetesen ennél sokkal többről van. Mint ahogy az indulás és érkezés se kizárólag fizikai síkon értendő.

Egy családapáról szól a történet, aki egyszer csak – na jó, egy nagy esés is besegít – rájön, a továbbiakban nem társadalmi norma szerint akar élni. Otthagyja családját, munkáját és vándorútra kel. Éveken át próbál úgy élni, mint őseink, saját erőből, maga teremtve meg szükségleteit. Még ha igénybe is vesz ilyen-olyan külső segítséget, élete alapvetően akkor is nomád. Ebben a harmadik kötetben azonban úgy dönt, hazamegy. Feltételezi, hogy semmi sem változott a kiinduló pontban, tárt karokkal fogadják majd. Nem is jut eszébe, hogy esetleg lecserélték új társra, új apára és betölthető volt a maga mögött hagyott űr. Innentől kezdve arról a mesterkedéséről szól a könyv, miként próbál visszailleszkedni a társadalomba, különösen az általa elhagyott család körébe. Persze nehezen megy, és egy idő múlva már nem is annyira biztos, hogy akarja.

A történetben erősen dominálnak a szexuális témák, különösen az előző részekhez képest. Ezek nagy része azonban a valóságtól olyannyira elrugaszkodott fikció, hogy nem is lehet miattuk szexistának címkézni az írót, egyszerűen csak mulatságosak. Ez azonban a felszín, Doppler és története révén sokkal inkább a társadalomkritika kap hangot. Elsőrangú problémája a tömegek által elfogadott, elvárt normarendszer, amit ő semmibe vesz, ami ellen küzd. Hiába törekszik, képtelen visszailleszkedni. Az emberek munka-keresés-költés háromszögét nem is érti, nemhogy elfogadni lenne képes. Három évi remeteség után hiába küzd, immár mást akar. A hűséges jávorszarvasával, Bongóval töltött szabad esztendők után már a vére sem ugyanaz.

Erlend Loe a már ismerős elbeszéléstechnikát használja: rövid fejezetek, különleges humor, valóságtól elrugaszkodott, mégis életszerű események, a fontos mondanivaló a sorok között keresendő. Ezek kombinációja teszi akár egyetlen estés olvasmánnyá valamennyi könyvét. Doppler hazatérésének fő mondanivalóját a háttér adja: elsekélyesedett a világ, elveszett a természet fontossága. Ezeket gyakran szürreális módon láttatja, mégsem kell megoldókulcs, hogy megértsük: a felgyorsult világ a vesztébe tart. Az igazi értékek szétmorzsolódtak, aki eltér a megszokottól, az értelmezhetetlen, alien, ufó mások számára. Doppler kirekesztődése teljesen átérezhető.

Főszereplőnk fura figurának tűnhet, holott bizonyos szögből nézve ő a normális. Nem mindegy a kerítés melyik oldalán állunk, ugye. Ja, igen, ez most az állatkerti, ne tessék másra gondolni. Habár…

Fordító engem elég ritkán tud meglepni. Az ő munkájuk legtöbbször láthatatlan. Pontosabban akkor jó, ha az, mert ha észrevevődik, akkor általában már baj van. Hiszen rajta áll vagy bukik a szerző külföldi sikere. Lőrincz Balázs Bendegúz munkája látszik a szövegen, de ez most dicséret. A könyv első lapján található megjegyzései sejtetik, hogy szívügy számára Loe és Doppler. Igen erős a teljesítménye; rendkívül precíz, minden olyan dolgot megmagyaráz, ami hiányozhat az átlag olvasó fejéből. (Amúgy ki gondolná, hogy ő a University Medical Center Hamburg-Eppendorf fej-nyaksebész főorvosa, a robotsebészet európai hírű művelője és oktatója? Továbbá fantasztikusan fordít.)

A borító kívülre hozza a beltartalmat: hímivarsejtekkel van tele, a könyvjelző pedig meztelen női test. Ezek ugyan kicsit erősek (talán nem is szerencsés erőltetni minden fronton a sztori erotikáját), de bizonyára jót tett az eladhatóságnak. Engem különösebben nem zavart, a megírt műért kedvelem Loe regényeit, és a türkiz borítót tarkító spermahadsereget csak akkor vettem észre, amikor már túl voltam Doppler hazatérésén.

Illusztráció ide vagy oda, ha valaki olvasott már Erlend Loe könyvet, úgyis rákattan. Aki pedig még nem ismeri, remélem, olvas róla kritikákat. Rosszat nemigen talál.

Erlend Loe

Erlend Loe

Doppler hazatér – avagy a világ vége,
ahogyan ismertük

Scolar Kiadó, Budapest, 2017
344 oldal, teljes bolti ár 3750 Ft,
kedvezményes webshop ár 3000 Ft
ISBN 978 963 244 6622

Interjúk a szerzővel itt és itt

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Doppler, a lázadó norvég antihős végül hazatér, de az érkezés nem bizonyul felhőtlennek. Azt kell tapasztalnia, hogy a világnak – legalábbis ahogy eddig ismerte – mára vége. A visszailleszkedés is van akkora kihívás, mint az elmúlt évek kalandjai. Félszeg próbálkozásai során bepillantást nyerhetünk a oslói kertvárosok tunya jólétébe, megismerjük Doppler családját, feltűnik az alfahím szerepére pályázó, fölöttébb kanos vetélytársa, továbbá egy világvégeváró mozgalom fekete öves guruja. Viszontlátjuk Bongót, a háziasított jávorszarvast, sőt még a dán pornóipar bugyraiban is kiadósan megmerítkezünk, mire a háromkötetnyire duzzadt road movie végén eljutunk Doppler evangéliumáig, a szakrális pornográfiáig.