Ki hinné? | Fesztbaum Béla: Aki Budapestet mulattatja, de Kolozsvárról álmodik

Tóth Zsuzsanna |

Ki hinné, hogy egy tudományos munka, egy színháztörténeti doktori disszertáció a nagyközönség számára is érdekes, sőt izgalmas lehet? Csóválhatnák fejüket a megszállott színházbarátok, ha ilyet állítanék, pláne ha egy letűnt korszak már-már feledésbe merülő figurájának felidézéséről van szó.

Pedig Fesztbaum Béla – aki nem mellesleg kiváló színész, bár nem tudtam, hogy tudományos érdeklődése ilyen erős – elkövette azt a furcsaságot, hogy olyan doktori munkát írt, ami egyben igen olvasmányos mű, és amelyről lelkesen tudósítok (habár a megjelenéséhez képest erősen megkésve).

A mű, amely Ditrói Mór színházi életrajzaként aposztrofálható – s amely summa cum laude minősítést szerzett alkotójának –, némiképp átdolgozott formában, a Corvina Kiadó gondozásában jelent meg.

Ditrói Mór a Vígszínház (a szerző jelenlegi anyaszínháza) első, s igazán kiemelkedő művészeti igazgatója volt, érdemei a legnagyobb színházi újítókéval vetekszenek. Ahogy Fesztbaum írja: „a naturalista és realista színjátszás magyar meghonosítójaként, illetve a 19. század romantikus színházeszménye és a 20. század modern, polgári színháza közötti átmenet kulcsfigurájaként egyaránt jelentős.”

Ditrói jómódú és közismert kolozsvári család tagjaként érez erős vonzódást a színház iránt, s – nyilvánvaló ellenkezéseik miatt a bölcsészkart is elvégezvén – lép a színi pályára. (Nem véletlen kiemelkedő műveltsége és széles látóköre.) Megharcolt a színészetért, ám nem mutat kivételes tehetséget. Rendezőként, színházcsinálóként ugyanakkor már erdélyi évei alatt is igen ígéretes, sőt mondhatjuk: küldetéstudata van. A kolozsvári színház igazgatójaként kísérletet tesz a kortárs nemzeti színházi funkció megteremtésére úgy, hogy közben fenntartja a nézők érdeklődését is.

• Olvass bele!

Nagy szerepe volt a színészi stíl megváltoztatásában. Elvárta az addigiaktól élesen eltérő, ún. hiteles játékot. Hogy a figurákat ne csupán a szöveg által, de valódi cselekedetekkel, belső mozgatórugóikat is feltárva jelenítsék meg. S noha voltak ilyen kísérletek másoknál is, talán az ő színházában vált ez abszolút igénnyé. Ditrói elveti a sztárkultuszt, társulatot épít, ahol már nem számít a színészek külső megjelenése, vonzereje, sokkal fontosabb izgalmas karakterük, szerepformálási készségeik. És megjelenik színházában az igényes, naturalista díszlettervezés is – a festett kulisszákat felváltják a gazdag, „valódi” helyszíneket nyújtó enteriőrök.

Színházteremtő híre-ereje hozza végül Ditróit Budapestre, ahol a Vígszínház művészeti vezetője lesz. Emlékiratai szerint tele van kétellyel. Nem véletlenül. Aki a magyar tragédia színpadi stílusát hivatott megújítani, a könnyed, pikáns bohózatok színházának élére kerül. Mégis az egyik legnagyobb, legérdekesebb korszakát teremti meg a Vígnek, azt a színházat, amelyet a 19. század utolsó éveiben nagyon is modern színházként tartanak számon.

Ám – bármennyire is elragadott a hév – nem lehet célom Ditrói méltatása, hiszen már megtette azt a szerző. Fesztbaum remekül keveri a színháztörténet ismert lapjai közé Ditrói emlékiratainak idáig nem épp ronggyá olvasott oldalait, szélesítve és pontosítva ezzel a kor színházáról alkotott ismereteink körét. Stílusa magával ragad, a szakmai kérdések, problémák taglalása közben sem vált át szaktudósi bennfentességre, és írása a magánéletet érintő részeknél sem kap bulvárízt. Anélkül, hogy aktualizálna vagy kiemelné az egymástól több mint száz évnyi távolságra lévő színházi világok hasonlóságát – feltűnően sok párhuzam ugrik elő. És ezek bizony ítéletet mondanak jelenünk színházi értékeiről is; anyagi problémákról és művészi kérdésekről, megalkuvásokról, a közönség hozzáállásáról – a sor hosszan folytatható.

Hogy mennyi minden fért bele Ditrói szakmailag rendkívül színes életébe, és hogy ez az élet mégis miként ért véget szánalmas elfeledettségben – ez mind kibomlik a könyv lapjain. A kötetet egyébként gazdag képanyag (Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet), valamint gondos bibliográfia egészíti ki. A lezárás ezzel meg is volna – ám ez esetben ismételten dicsérnem kell a szerzőt, a rendkívül jó színészt, gondolkodásmódját, igényességét, íráskészségét, amivel nem csupán a színészek között nyújtott jelentős, kiemelkedő teljesítményt.

Fesztbaum Béla: Aki Budapestet mulattatja,
de Kolozsvárról álmodik
Corvina Kiadó, Budapest, 2017
2256 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
kedvezményes webshop ár 2392Ft
ISBN 978 963 136 4279

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ditrói Mór a naturalista es realista színjátszás magyar meghonositójaként, illetve a 19. század romantikus színházeszménye és a 20. század polgári színháza közötti átmenet kulcsfigurájaként egyaránt jelentős. Olyan színházvezető volt, aki úgy tudott előremutató minőséget képviselni a színpadon, hogy közben nem vesztett, hanem nyert közönséget; a magyar színházművészet egészét érintő színházi újításai es megőrzései széles tömegeknek játszó színházakban, a Kolozsvári Nemzeti Színházban és a budapesti Vígszínházban artikulálódtak.

Ditrói színházi játékstílust befolyásoló hatása és egész színházi működése különösen érvényes és kihagyhatatlan viszonyítási pont a magyar színháztörténetet kutatók és olvasók számára. A könyv időrendben haladva, Ditrói Mór ránk maradt emlékiratait sorvezetőül használva, annak egyfajta szoros olvasásával, kommentálásával és az olvasásból kibomló, önálló esszéken keresztül meséli el a Ditrói-történetet.

Szívből remélem, hogy e könyv által egy kivételes és elhivatott művészember avatódik az olvasó közelebbi ismerősévé.  Fesztbaum Béla