A szlemmer költőként jó | József Attila versei Gábor Tamás Indiana válogatásában

Posted on 2017. május 30. kedd Szerző:

0


Cserhalmi Imre |

A költő zseni arról (is) ismerszik meg, hogy mindig aktuális. Ilyen szempontból a zsenialitásának próbája az is lehet, hogy miként látja egy későbbi kor ifjú költője, aki eleve a maga kikerülhetetlen aktualitása felől olvassa-érti-szereti őt – vagy nem.

Amikor az ifjú szlemmer, Gábor Tamás Indiana hetvenvalahány József Attila-verset kiválaszt, hogy kommentálja, akkor mintha maga is (újra)felfedezni kívánná a nagy elődöt, hiszen kevés, a tankönyvekből szinte kimaradhatatlan, úgynevezett nagy verset vesz elő. Így aztán rácsodálkozhatunk egy-egy alig ismert, mindenestre sosem idézett vers ragyogására, és óhatatlanul találkozunk gyengébb versekkel is. A halhatatlan költők sincsenek beoltva gyengébb művek ellen, amelyek léte cseppet sem veszélyezteti, inkább hitelesíti a nagyságukat. Meg aztán a gyengébb verset is lehet szeretni ezer okból, például azért, mert ürügyet szolgáltathatnak valami jópofa (vagy annak vélt) kommenthez. Vagy mert azok is iszonyúan – igen, néha döbbenetesen – aktuálisak.

A kiadó Reposzt-sorozatának egy másik kötetéről (Arany Jánosról Kemény Zsófi) azt gondolhattam, hogy a szándék és a címzettek összeillése egyértelmű, ez a kötet ilyen szempontból eklektikusabb. Egyik komment inkább a tizen-, a másik meg talán a huszonévesek számára jelenthet vonzást József Attilához, de ebben sem vagyok egészen biztos. A tinédzsereket nyilván nem buzdítaná a szlemmer, hogy ugyan gyújtsanak már rá egy cigire, és rendeljenek Unicumot, a huszonéveseknél meg aligha érne el izgalmat, ha a szeretkezni ige közkeletűbb változatát olyankor is alkalmazza, amikor a szöveg kontextusa nem kényszeríti rá. Messze áll tőlem a prüdéria, de azt hiszem, hogy ettől a szóhasználattól nem lesz szlemmeresebb se, szellemesebb se, inkább csak picit modorosabb. Amint az angol kifejezések inkább csak bizonyára dekoratív célú használatával. Nem vadonatúj élményem ez, megéltem ezt már orosz szavakkal, németekkel, sőt latinokkal is – istenem, változnak az idők. Do it yourself meg be yourself, továbbá it’s so simple, true story, so sad – írja az ifjú magyar költő, amikor éppen József Attila megszerettetésével foglalatoskodik. Meg ezt a mondatot is leírja a kötetnyitó vers (Ülünk egymás mellett) kommentjében: „Azt pedig döntse el mindenki maga, hogy pozitív vagy negatív az, ha tudja valaki, hogy…” Túl azon, hogy itt mintha hiányoznék Horger Antal úr néhány magyar órája: ahhoz, hogy valamit/bármit eldöntsek magamban, e könyvnek nem a biztatása, hanem a segítsége kellene.

Nagyon nehéz lehet versekhez tömör kommenteket írni, de nagy kísértés is. Például a helyenként kissé üres nagyot mondásra. Ezt írja: „A fáradtság az emberiség egyetemes jellemzője” (Megfáradt ember). És ha pontosabban szívlelné meg éppen József Attila intelmét (ne csak az igazat, hanem a valódit), aligha írná le, hogy: „Minden benne van, ami made in Hungary. Harminc éve érzem ezt a bőrömön, hogy az ostobaságon kívül mi igazán tiszták vagyunk.” De ez József Attila szerint sincs így, mert ebben a versben (Magyarok) nemcsak az ostobaságunk hibádzik neki a tisztaságunkból, hanem a múltunk, az életünk és a „gyomraink” is…

Itt az ideje, hogy eláruljam: ezt a könyvet minden kisebb-nagyobb kifogásommal együtt is dicsérni akarom, mert a verseket kommentáló szövegek akkor a legerősebbek (és ezekből van jóval több), amikor nem bölcselkedő attitűd, vagy poéngyártó hajlam szüli, hanem a tollforgatói tehetség. Ahogyan például honvágyként tolmácsolja az élményt (Elégia): „…amikor az ember rájön, hogy bármennyire nehéz, bármennyire ocsmány ahol és amiben él, mégis része annak. És nélküle nem lenne önmaga. Manapság is érezzük ezt, nem is kevesen, és honvágynak hazudjuk”. Vagy (Furcsa fohász a sínek között): „14 évvel a halála előtt írta ezt a verset. Kiráz a hideg. A keserűség hajtotta vonat folyton benne zakatolt.” Vagy (Férfiszóval): „…lehet, csak azért illene felnőnünk végre, hogy rájöjjünk, hogyan nőhessünk tovább.” Vagy (Szomorúfűz): „Tegnap megírtad cseten, hogy szerelmes vagy belém. Csak utána írtad, hogy ’bocs, nem ide’.” Vagy (Külvárosi éj): „A kilátástalanság a változatlansággal táncol a sápadt holdfénynél.”

Kedves, mert fiatalos elfogultsággal avatja József Attilát szlemmerré, mondhatnám: befogadja. (Bosszúság): „Úgy van! Kijött Attilából a slammer, aki az asztalra csap, és odaszúr, és kiált: ELÉG!” Ahogyan én JA-t – nemcsak ebből a könyvből – ismerem, vállalná ezt a közösséget. Mert ebben a költői világban minden esetleges gátja, nyersesége vagy modorossága dacára van erő, felelősségérzet és valami olyan magától értetődő elszántság, amilyet bájos vagy éppen visszatetsző gesztusaival is csak az üde fiatal(os)ság képes sugározni. Nem tudom, hány (tehetséges!) szlemmer működik hazánkban, de érdekelne, hogy például Ady, Kosztolányi, Babits, Vörösmarty, Radnóti, Szabó Lőrinc életművét, vagy akár a népköltészetet hogyan olvassák: akarnak-e, tudnak-e újat, figyelemreméltót, s főként vonzót mondani róla.

E sorozat könyvborítóit – Pataki Tamás műve – kellemesen fiatalosnak, mozgalmasnak, „szemrevalónak” találom.

Költők együtt: József Attila, Gábor Tamás Indiana

József Attila versei
Gábor Tamás Indiana válogatásában
 

Móra Könyvkiadó, Budapest, 2017
104 oldal, teljes bolti ár 1999 Ft,
kedvezményes webshop ár 1499 Ft
ISBN 978 963 415 3177

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Egy gyűjtemény mindig arról is szól, amiből/akitől gyűjtenek, és arról is, aki gyűjt. Aki kiválogatja egy festő össze képe közül azokat, amelyek egy kiállítás terében elférnek és a falra kerülnek, az nemcsak a festőről vall, hanem – a képek kiválogatásában, és azon keresztül a képekben – önmagáról is.

József Attila huszonnyolc-huszonkilenc éves korában készített a korábbi költészetéből egy válogatott kötetet, és ahhoz nagyon szigorúan átválogatta mindazt, amit korábban írt. Indiana válogatása vitatkozik ezzel: egészen másokat emel ki, főleg a 16-20 éves József Attilát szereti, azt középiskolás, majd egyetemista-fiatal értelmiségi költőt, aki keresi önmagát, a saját hangját, a saját mondanivalóját, aki meg akarja alkotni a saját költészetét. Aki még nincs kész, hanem forrongásban van, akiben az indulat már erős, de a formát még keresi.
Könnyebb lenne vele azonosulni? Jobb slammer lett volna fiatalon, és jobb költő lett belőle felnőttként? Ereje a szabálytalansága? Szépségek a mutálásban? Bizonyára sokaknak lesz ez a József Attila váratlan, újdonság, felfedezés. Ha már úgyis olyan közvetlen a viszonyunk hozzá, hogy sokan csak Attilaként beszélnek róla. Indiana számára is vagy József Attila, vagyis a költő, vagy JA, vagyis írásának tárgya, vagy Attila, vagyis közeli jóbarátja, ismerőse, mondjuk a bátyja. Kerüljünk ilyen közel mi is a versekhez! – Fenyő D. György

Ha valakik, akkor a szlemmerek képesek megmutatni a fiataloknak, hogy mennyire érdekesek ma is a száz-százötven évvel ezelőtt írt versek. Gábor Tamás Indiana versválogatása és a versek kommentjei arról győznek meg: József Attila menő, és nem érdemes félresöpörni.

Olvass te is József Attilát!