Réz András: Már egyáltalán nem szorongok, de teljesen be vagyok… (részlet)

Posted on 2017. március 28. kedd Szerző:

0


Kezdjük egy vitathatatlan alapigazsággal: „Jobb félni, mint megijedni!” Ez, persze, abszolúte vitatható, mint minden, amit alapigazságnak hiszünk. Ez a közmondás ugyanis csupán annyit jelent: légy elővigyázatos! Mert az minden okoskodás nélkül is világos, hogy félelemben élni rosszabb, mint olykor-olykor megijedni. S bár korábban azon viccelődtem, hogy félni még mindig jobb, mint szorongani, mert aki fél, az legalább tudja, hogy mitől fél, ma már nem tréfálkozom ezzel. Másfajta állapotokról, érzésekről van szó. A félelem ugyanis addig elég jól kezelhető, amíg meg tudod mondani, mitől félsz, és vannak megelőző, védekező eljárásaid. De mi van akkor, amikor félsz – és tehetetlen vagy? Megijedni nem feltétlenül rossz. Gondolj a szörnyfilmekre, a gyerekek ijesztgetős játékaira! A horrorra. Nekem ilyenkor Spielberg 1975-ös filmje, a Cápa jut az eszembe. A cápa elég ritkán mutatta meg magát, és amikor igen, rendesen beijedtünk. De ez semmiség volt ahhoz a félelemhez képest, amit az óceán békés hullámai láttán éreztünk. Mert tudtuk, hogy ott van benne a cápa, csak azt nem tudtuk, honnan jön, mikor, és hogyan lehet legyőzni egy ilyen harapós dögöt. (Ha még a profi cápavadász sem tudta…

Amikor jön a cápa, az a horror. Amikor nem jön, az a terror. Kétségtelen, hogy a ’terror’ szót ma más jelentésben használjuk. A terror ma számunkra nyílt erőszakot, lövöldözést, robbantást, totális fizikai megsemmisítést jelent. Tehát magára a cselekményre figyelünk, és nem a céljára. Pedig a terrorcselekményeket éppen a céljuk különbözteti meg más szélsőségesen erőszakos cselekedetektől. A pusztítás célja ezekben az esetekben a félelemkeltés. Az akcióknak vannak áldozatai. És vannak elszenvedői. Az utóbbiak száma iszonyatosan magas. Akár százmilliókra, milliárdokra tehető. Megpróbálom egy példával szemléltetni. Tudod, mit, maradjunk a cápáknál. Nagy, rusnya, vérengző fenevadak. Tavaly rekordszámú cápatámadás rendítette meg a világot: 98 cápatámadást regisztráltak, és ebből hat volt halálos kimenetelű. Elég rettenetes. Ráadásul ezekből a cápatámadásokból szaftos hírek lettek, amelyek bejárták a világot. Csoda, hogy még bárki is bemerészkedik a tengerbe. Mert ugye a cápa csak úgy jön. Nem küld előtte értesítést, csak felbukkan, és harap. Az már egy másik statisztika, amely azt regisztrálja, hányan fulladnak a vízbe, hányan kapnak szívrohamot, hány ember hal bele medúzacsípésbe, és hányan törik a nyakukat, amikor fejest ugranak a Balatonba. A terrortámadások is a cápahatás szerint működnek. Még akkor is, ha a köz által finanszírozott hárombetűs szervezetek és tanácsadók utólag megmagyarázzák, hogy a terrorakciók valamiféle szikár logikát követtek. Amit természetesen nem követtek, mert a terrorista bármikor, bárhol lecsaphat. Akciójának eredményessége az általa gerjesztett félelem nagyságával mérhető.

Réz András

Az más kérdés, hogy ez a félelem miként gerjeszthető tovább a mindenféle hírnagyító és -gyorsító eszközök segítségével. A cápahasonlatnál maradva: hogyan érhető el, hogy senki ne merészkedjen a vízbe, cápahálót követeljenek minden tengerpartra, esetleg fölvessék a cápák totális kiirtásának lehetőségét. De be lehet tiltani a fürdőzést is. Az sem rossz, ha minden fürdeni vágyóval a vízbe ugrás előtt aláíratnak egy nyilatkozatot, mely szerint ő felel mindenért. Vagy akár minden pancsolót felszerelhetünk cápariasztóval. És mi lenne, ha a cápákat szerelnénk fel egy olyan kütyüvel, amely bizonyos távolságból riasztja a parti őrséget? Neked melyik megoldás a rokonszenvesebb?

Réz András: Már egyáltalán nem szorongok, de teljesen be vagyok…
Libri Könyvkiadó, Budapest, 2016