A dilettantizmus bűvöletében | Lewis, Sayer, Shields: Ma este megbukunk / Centrál Színház

Posted on 2015. szeptember 30. szerda Szerző:

0


Sikerült kinyitni az ajtót (Katona László)

Végre sikerült kinyitni az ajtót (Katona László) (KG)

Bedő J. István |

A profi művészek hidegrázást kapnak azoktól, akik nem értenek az ő kemény munkával megtanult, kicsiszolt mesterségükhöz, de vad szenvedéllyel kívánják művelni: kedvtelésből. Ezek a vérdilettánsok. Körülbelül akkora fájdalmat képesek okozni a művészetbe avatkozásukkal, mint amilyen élvezetet az előbbiek ki tudnak csiholni.

Ám tessék csodálkozni: az irodalomban, a zenében, a festészetben, a színházban – de másutt is – csak a legprofibbak képesek hamisítani dilettáns művet, előadást. (Mozart: Falusi muzsikusok [K. 522], Weöres/ifj. Kanalas Béla: Kampanella, Parti Nagy/Sárbogárdi Jolán(ka) elegyes művei).

Így készüljünk fel a Centrál Színház szeptemberi bemutatójára, ahol a Ma este megbukunk című előadás kerül színre. Idén elnyerte az Olivier-díjat, és a közönség tódul megnézni egy közepes krimit csapnivaló előadásban. De vigyázat: ebben az előadásban épp ez a trükk… A szövegét a szükséges mértékig a helyi körülményekre fordította és dramatizálta Baráthy György, és ez legalább olyan komoly munka, mint Henry Lewis, Jonathan Sayer és Henry Shields eredeti műve.

A Centrál színpadán a nyírábrándi, balsorssal sokszorosan vert társulat játssza el a London legsikeresebb krimijét. Illetve ezt az ígéretet kapjuk. Ami ezután következik, ahhoz képest a Titanic sztorija csupán locskapocskázás a gyerekmedencében.

Lázadó tárgyak és kellékek (Botos Éva) (HJ)

Lázadó tárgyak és kellékek (Botos Éva) (HJ)

A dilettánsok csapata igyekszik színházat csinálni. Tűzön-vízen át. Ragyogó (centrálos) színészek játsszák el a rosszul játszást egy arra alkalmatlan (nyírábrándi) csűrben. Tökéletes eredménnyel. A színlap szerint olyan ez, mintha a Monty Python adná elő – a maga módján – Agatha Christie valamelyik krimijét. Ez ugyan túlzás, mert igazán dilettáns tákolmányhoz hasonló darab kell, és a brit triónak sikerült még azt is hamisítania.

Egészen sajátos replika született, Mark Bell, a londoni előadás rendezője állította (majd fektette) színre a darabot eredeti díszletben, jelmezekkel, mozgással, világítással. A krimi maga tök érdektelen: az előadás a zseniális. A tárgyak, kellékek, díszletek egytől egyig fellázadnak. A kandalló nem kandallik, a telefonzsinór nem ér el a hívott félhez, a ceruza nem ceruzál, a hordágy nem hord, az emeleti dolgozószoba elhagyja az emeletet – ja, és az ügyelő sem ügyel (mármint Cserna Antal, a színpad sarkában). Ami a falon lóg, az elmenekül onnan, ami a levegőben leng, az földre veti magát, aminek nem szabadna látszania, az látszik, és fordítva.

A világ legfegyelmezettebb előadása zajlik a szemünk előtt – ez az imitált káosz és tébolyda precízen működik. (Nem irigylem a háttérben dolgozó műszakiakat…)

A dali társulat kizárólag a színiakadémián tilalmasnak nyilvánított dolgokat művel. Először is: mindenki kifele beszél. Mit beszél? Ordíííít! Rada Bálint visszafogott és engedelmes inas, aki ha egy hibára megoldást talál, abból még nagyobb baj lesz. A bonyolultabb idegen szavakat a tenyerébe írja, és aztán – természetesen – eltéveszti őket. A meggyilkolt Charles leendő sógora, Thomas Colleymoore (Schmied Zoltán) pont olyan főrend, amilyennek a nyírábrándi önkéntes színészek elképzelik az angol urat. Térdnadrágos öltönyben, szájában elnyújtott magánhangzókkal és elkent szóvégekkel. Cserna ideges és szétszórt ügyelője előadás alatt nem kezel jól semmit, rosszul súg és privát ügyeket intéz. Szinte alig kerül igazi reflektorfénybe, ő az, aki nélkül talán még az előadás is jobban menne…

A meggyilkolt vőlegény és a kikapós menyasszony (Mészáros András, Ágoston Katalin)

A meggyilkolt vőlegény és a kikapós menyasszony (Mészáros András, Ágoston Katalin) (HJ)

Mészáros András (a meggyilkolt Charles) szerepe elég hálátlan, már halottként ismerkedünk meg vele, körülötte forog a darab, de igazi alakítást csak a „halálából” visszatérve tud nyújtani – akkor viszont akrobatikus a produkciója.

A férfiak közül a főszerep a minden lében nagyítós felügyelőé (Janicsek Péter) lehetne, csakhogy mindig történik valami szörnyűség (spoiler, nem mondom el), ami elvonja róla a figyelmet. Ő a nyírábrándi színjátszókör vezetője civilben. Is. (Mééér, most nem civil?)

Nem akármilyen felügyelő (Janicsek Péter) (KG)

Nem akármilyen felügyelő (Janicsek Péter) (KG)

Valójában azonban Katona László (Cecil Haversham, az áldozat testvére) viszi el a sikereket. Ő adja a tökéletes dilettánst. Színre lép, kinéz, kiinteget a nézőtérre. Ha valamilyen helyzetet megment, külön meghajol. A nyírábrándi nézőtéren ott van élete párja (felesége? férje?), ezért vadul védekezik, nehogy csókjelenetbe kelljen belebonyolódnia, mert annak a fellépés utáni életében be-lát-ha-tat-lan következményei lesznek. Ő kevesebbszer ordít, mint a többiek. Tudnivaló: dilettánséknál kötelező a szétordítás, de itt még az egymásra halmozódó, zajos gikszereket is üvöltéssel kell lefedni.

Mindenki közül azonban a két nő a csúcs. Ágoston Katalin (Florance) mint elözvegyült, szexepiles (sőt több[ek]re vágyó) menyasszony, gyönyörű vamp, majd az előadás egyik vétlen áldozata (akit ki kell menteni a színpadról). Parádés dialógusokat kap, remekül adja a tehetségtelen színésznőt, akár kifelé játszik, akár a partnernek. A másik gyöngyszem: Botos Éva. A kezdetkor ő a műszak, kellékes, öltöztető, félénk mindenes. Amikor a színpad és a tárgyak megőrülnek, kényszerűségből belép a kandallópárkány szerepébe is – és mikor a Florance-et játszó nyírábrándi „végzet asszonyát” végzetes ajtócsapás pofozza ájulásba, akkor az ő szerepébe is beugrik. Aztán harcol az ölébe hullott szerepért. Botos és Ágoston együtt: egyszerűen fergeteges.

Két vamp egy csárdában (Botos Éva, Ágoston Katalin)

Két vamp egy csárdában (Botos Éva, Ágoston Katalin) (HJ)

A Centrál eddig is villogott flexibilis (A kutya különös esete…), szétcincálható (Jó emberek), önálló életre kelő (Leenane szépe) díszleteivel. Nigel Looknak erre a helyszínre honosított úri kastélya fali címerpajzzsal, kommunikációs szócsővel (mint a hajókon), lifttel, korlát nélküli, leszakadó galériával, és ezerféle megbokrosodó tárggyal – maga a műszaki csúcsteljesítmény. Ezen belül van az emberi csúcs: minden a megfelelő pillanatban dől össze, zuhan le. És senki nem sérül meg!

Itt előadás lesz, ha mindenki belepusztul is (Cserna Antal)

Itt előadás lesz, ha mindenki belepusztul is (Cserna Antal)

Csak a néző oldala fáj a szakadatlan röhögéstől. Ha valamit fel lehet hánytorgatni a darabnak, talán épp ez, kellene egy szívdobbanásnyi szünet két poén között. Hogy el tudjunk rugaszkodni a következőig. A darab humora nagyon cirkuszi, mégsem alpári, nagyon brit. Mindenesetre: nagyon fel is tölt.

Utóirat: a színlap a szereplők között megemlíti George Clooney-t azzal, hogy „Még gondolkodik, vállalja-e ezt vagy inkább egy Nespresso reklámot”. Most végül is nem mondott igent, de így sem érződött a távolléte. Talán majd egy következő darabra eljön…

Fotók: Horváth Judit (HJ), Kolbe Gábor (KG)

Szeptember 27-től a Centrál Színház műsorán