A varázslét elviselhetetlen könnyűsége | Lev Grossman: A varázslók

Tóth Gergely |

Varázslónak lenni nem könnyű, de ha van célja az embernek, akkor egy fokkal könnyebb. Ha van egy ellenség, amelyik ellen harcolni kell, egy szörny, amit le kell győzni, az célt ad az embernek, viszont korlátozza a cselekvési szabadságát, hiszen a cél előtte van. Lev Grossman varázslói, a Varázskapu Akadémián végzett diákok nem ilyenek. A szörnyek elfogytak, a világ üres.

A varázslatokkal, mágiával foglalkozó irodalomban – és persze filmekben, játékokban, szerepjátékokban – visszatérő elem maga a mágia, annak rendszere, használata, s a társadalom viszonya hozzá. Számos megoldást – vagy inkább megoldási kísérletet – ismerünk erre, de a legtöbb író, aki a mostani világban játszódó fantasyt, urban fantasyt ír, általában igyekszik megválaszolatlanul hagyni a kérdést. Átugorja, ködösít. Rowling története méltán népszerű Harry Potterről, de hogy a mágia mitől működik, mitől olyan, amilyen, és miért van szükség varázspálcára, arról nemigen esik benne szó. A varázsló–mugli kapcsolatok is, bár elsőre kiváló humorforrások, valójában nemigen működhetnek a leírt formában. Tolkien viszont igen sokat gondolkodott, miképpen tudná összehozni a világunkat a mágiával – hiszen elképzelése szerint A Gyűrűk Ura története ezen a világon játszódik, csak éppen nagyon régen.

Grossman sem tér ki a kérdés elől, bár amiben igazán figyelemre méltó, az a varázshasználók kapcsolata a varázstalan (használjuk csak nyugodtan: mugli) világgal, és a mágiának a világban elfoglalt szerepe.

Grossman hőse, Quentin Coldwater nem akármilyen középiskolásként jelentkezik egyetemre. Matematikai tehetsége messze az átlag fölé emeli. A Princeton elutasítja, helyette viszont felvételt nyer a Varázskapu Akadémiára, ahol varázslókat képeznek. A fiú nagy ász a matematika absztrakt világában, ám szociális képességei elmaradnak az átlagostól. Mindössze két barátja akad, Julia, akibe titkon szerelmes, és James, Julia udvarlója. Egyébként az idejét legszívesebben Filloryban tölti, a kitalált fantáziavilágban. (Ez Q. kedvenc ifjúsági regényfolyama, amelyet Grossman egyértelműen C. S. Lewis Narniája nyomán alkotott.)

• Olvass bele!

Grossman ügyesen kerüli a kliséket a varázslók oktatásának leírásában. A könyv több mint felében Quentin elvégzi az Akadémiát, barátokat, barátnőt szerez. Az író mindent elkövet, hogy ne a Harry Potter világában érezzük magunkat. A Varázskapuban a varázslás bonyolult programozási művelethez hasonlít, és a varázslónövendékek kedvenc sportja nem az ügyességi kviddics, hanem az inkább logikai veltersz. Az iskola rejt veszélyeket és szerelmet is, de akárcsak a varázstalan iskolák többsége, ez sem készít fel az életre. A mágia világa sem annyira emberközpontú, mint elsőre hihetnénk, már a képzésük elején – Quentin egy véletlen tréfája folytán – szembesülnek egy másik világból érkezett lénnyel, Fenevaddal, ami egymaga sokkal erősebb, mint az iskola teljes tanári kara.

A varázslóképzést lezáró utolsó vizsgák után, Quentin kikerül a „felnőtt” életbe, és rájön, hogy varázslónak lenni rettentően nehéz, mégpedig azért, mert túlontúl könnyű. Nem kell dolgozni, hiszen néhány egyszerű igével pénzt lehet kifejni a bankautomatákból, nincsen rendezett varázslóvilág, de még egy főellenség vagy rémek serege sincs, otthon ül közös lakásukban, és továbbképzi magát. A fiú újra azt kezdi érezni, amit Egyszerűen azt tehet, amit akar, beleértve a fizikai valóság megváltoztatását is – és ehhez megvan minden eszköze. És Quentin nem tud ezzel mit kezdeni. (Identitási válság!) Idősebb csoporttársaival, Eliottal, Janettel és Josh-sal folyamatosan isznak és buliznak, miközben korábbi osztálytársa, Alice (akivel az utolsó évben már összejöttek) a Varázskapu előtti éveiben: ez nem az igazi élete. Az még vár rá valahol, csak még nem jött el az ideje.

A varázslóknak nincsen komplex felnőtt társadalma – eltekintve néhány emlegetett bíróságtól és a képző intézményektől –, ez Grossman furcsa és egyben érdekes gondolatkísérlete. Az egyik út: ha bármit megtehetek, akkor felépítem a magamnak saját kis világát, és abban élek, nem törődve a környezetemmel. Így tesznek Alice szülei, és a könyv szerint a varázslók többsége is. Ugyanakkor érthető lenne a 180 fokos elfordulás is: át akarom formálni a teljes világot. De ez a vonal itt alig jelenik meg. Némelyek kormányokba épülnek be, hogy jobb irányba tereljék őket, mások kihalófélben lévő fajokat akarnak megmenteni, de még csak említés szinten sem bukkan fel olyasvalaki, aki egészében akarná átformálni vagy uralni a világot – akár tudományos áttörésekkel, akár erővel. E világnak nincsen Voldemortja.

Az életmódjukból fakadó különbözőség miatt Quentin és Alice gyorsan eltávolodik egymástól, és szinte törvényszerű, hogy Quentin megcsalja Alice-t Janettel egy részeg éjszaka után. Éppen akkor, amikor végre bekopog az ajtajukon az igazi, nagybetűs Kaland, méghozzá egy volt iskolatársuk képében. Ez a nem túl szimpatikus Penny teljesen véletlenül hozzájut egy kabátgombhoz, ami nem más, mint a kapu a regényekből ismert Filloryba.

Fillory azonban alaposan eltér attól, amilyennek a könyvekből megismerték. A furcsa mágikus lények, a beszélő fák és állatok ugyan mind megvannak, de Fillory nem vidám és nem barátságos. A kaland, amibe belekeverednek, igazi ellenfeleket jelent és igazi veszélyt. Fő ellenfelük a Fillory-regények egyik főszereplője, Martin Chatwin, aki megszökött földi testvéreitől és új szövetségeseket keres. Quentin elsőévesként véletlenül beengedte a Varázskapuba a Fenevadat, és most Chatwinben azt ismeri fel. Borzasztó erejével csak Alice tudja felvenni a harcot, de végül legyőzni csak úgy képes, hogy feláldozza saját magát, és álló lidérccé, niffinné változik.

Quentin testben túléli a történteket, de úgy érzi, hogy lélekben örökre megsérült. Hónapokig tartó lábadozása után szakítani akar a varázsló élettel. Munkahelyet talál, igyekszik beilleszkedni a hétköznapi emberek társadalmába, megpróbálja kitörölni magából az emlékeket – meg a bánatot, amit a tetteivel okozott önmagának, és ami erősebbnek bizonyult a mágiánál is.

Egészen addig, amíg zárásként Elliot és Jane meg nem találja, hogy újabb kalandra hívják. A könyv ezzel ér véget, az író pedig folytatást ígért.

Magával ragadó, ahogyan Grossman Quentint ábrázolja. Időnként magamra ismertem benne (és ez nem mindig esett jól…). A történet szereplői élő, érző lények, a tetteiket saját belső motivációik (vagy azok hiánya) vezeti, nem pedig az írói akarat. Megfogott az is, hogy az író nem retten meg a mágia világától. Igyekszik a legracionálisabban és legátélhetőbben megalkotni, nem ijed meg tőle, és nem is maszatolja el. Olykor azért botlik egyet, főleg a varázslók meg nem rajzolt, nem hierarchizált társadalmával kapcsolatban.

Fillory belső szabályai is nagyon különösek. Ott a törvény szerint a király csak földi ember lehet. Miért? Csak. Ez érthető belső logika lenne, ha Fillory (mint bejárható világ) akkor jött volna létre, amikor szerzőjük megírta. De a (külső) történet szerint éppen ellenkezőleg történt: a Fillory-történeteket a regényíró a Chatwin gyerekek beszámolói alapján kezdte el. Mindezzel együtt – sőt talán éppen ezek miatt is – A varázslók élvezetes, nehezen letehető könyv; gondolkodásra késztet a világról, saját magunkról meg az életünkről is.

Sámi László fordítása alapvetően olvasmányos, de néha mintha nem a legmegfelelőbb szót találta volna meg. (Hacsak nem volt szándékos Grossman félrevezető megfogalmazása. A példa: „inkább arra összpontosított, hogy keményítőt tömjön kiszipolyozott szervezetébe”. Titok marad, hogy szénhidrátra gondolt-e a hős, aki a jelenetben egyébként krumplifasírtot eszik.)

De ennél nagyobb baj sose essék!

Lev Grossman: A varázslók
Agave Kiadó, Budapest, 2015
448 oldal, teljes bolti ár 3780 Ft
ISBN 978 615 552 2536

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.

A varázslók komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg. A könyv a 2009-es megjelenését követően hatalmas vitát váltott ki és nagyon megosztotta a fantasy műfaj kedvelőit. Vannak, akik nem is hajlandóak ekként tekinteni rá, hanem kortárs regényként kezelik, de emiatt csak többen és többen olvasták el. Végül óriási siker és New York Times Bestseller lett, ráadásul a folytatásokkal a szerző végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit.