Prolisorsok | Lindsay-Abaire: Jó emberek / Centrál Színház

Posted on 2014. december 3. szerda Szerző:

0


Básti Juli (Margie)

Básti Juli (Margie)

Bedő J. István |

Nem is igazán lehet megérteni, hogy ez a hadaró beszédű, ostobaságokat össze­zagy­váló, koros bolti pénztárosnő, Margaret egy­ál­talán mit akar, miért nem figyel sen­kire és semmire, miért hajtogatja a magá­ét. Pedig figyelni kell rá, mert az életéről van szó.

Nem jut mellette szóhoz senki, még a bolt fiatal munkatársa (Stevie – Rada Bálint) sem, akinek pedig az a feladata, hogy a megbízhatatlan folyton elkéső, nyugdíj-közeli asszonyt kirúgja. Ebből a helyzetből nő ki egy zajos, első pillanatra át sem látható és nagyon is nyomorszagú történet.

Amit még tudni kell – és ezt az első részben, idegesítően csepegtetett adagokban tudjuk meg –, Margie és barátnői a Telepen nőttek fel, jártak iskolába, már ha ki nem maradtak. És most, csaknem negyven év után felbukkan valamilyen procc eseményen egykori iskolatársuk, a jól menő orvos – talán az egyetlen, aki ki tudott emelkedni a Telep sekélyes közegéből. Mike menő polgár lett, semmi nem emlékeztet arra a kissé link fiúra, aki valaha Margie-vel járt…

Ebből a helyzetből akár lehetne vígjáték is. Csakhogy Margaretnek van egy csaknem negyven éves, mozgássérült és fogyatékos lánya. Azután született, hogy Margie szakított Mike-kal, de már a következő fiútól/férjtől. Margie-nek tehát munka kell. Mike talán segíthetne?

Mindenki iszonyatosan ismerős ebben a leosztásban. Básti Juli olyan Margie-t alakít, akitől néhány másodperc után kiver a víz, erőszakos, rámenős önmentegetése óriási alakítás. Hihetetlenül gyorsan képes ellenszenvet kiváltani maga iránt (muszáj előrebocsátanom: ezért az ellenszenvért később alaposan szégyelljük magunkat…). Ugyanis minden megbízhatatlanságának egy az oka. Majd megszakad azért, hogy élete hatalmas tehertételét, a lányát ellássa. Voltaképpen azért dolgozik, hogy abból kifizesse a lakbért, a rezsit (olykor azt sem), és a főbérlőt, aki időnként vigyáz a lányra. Mármint ameddig el nem bocsátják.

Básti Juli, Szabó Éva, Pokorny Lia

Básti Juli, Szabó Éva, Pokorny Lia

Ennek a sorstárs-triónak a másik tagja Jean (Pokorny Lia). Mint a telepi lányok általában, megállt a karrierben. Pincérkedik, de őt sem veti fel a pénz. Egyszerű lélek, a folyamatos szellemi mélyrepülés következtében csak a kisszerű dolgok kötik le, ha például eljut a játékterembe bingózni. Viszont elfogadja a sorsát, nagyon erős benne az életösztön, és tud – egyébként kétségbeejtő – helyzetén röhögni, mert úgy gondolja, hogy önsajnálat helyett inkább éljünk. Humora a túlélés egyik eszköze.

Harmadikuk egy hajszállal följebb van társadalmi ranglétrán: saját lakása van, amit kiadhat Margie-nak – de merjük azt mondani rá, hogy vagyonos? Szabó Éva Dottie-ja kissé anyagias főbérlő, kissé lassú szavú, kissé lassú eszű. Valamivel lassabban lesz elviselhetetlen, de azért sikerül neki. Ártatlan dolgokban gyanakvó, de a szűk agyával azért kieszeli, hogyan lehetne valami hasznot húzni egykori pasiból, aki a semmiből bukkant fel. Közösen ültetik el a bogarat Margie fejében, hogy Mike lehetne az, aki lényegesen magasabb társadalmi helyzete révén talán (közvetve) találhatna munkát.

Szervét Tibor (Mike)

Szervét Tibor (Mike)

Mike (Szervét Tibor) rendelőjébe így egy hatványozott Eliza Doolittle robban be. Érdes, bunkó, támadó, se viselkedni, se kérni nem tud. (És ha észreveszi magát, nagyon alantas módon próbálja helyrehozni: „csak szívatlak”.) Minden mondata vagy sértő, vagy sértett. Agresszíven meghívatja magát a születésnapi buliba – és ezt se visszaszívni, sem teljesíteni nem lehet, nem lenne szabad.

David Lindsay-Abaire darabjának ez a hosszú expozíciója nagyon nagy feladat elé állította a rendezőt, Puskás Tamást – de a nézőt is. Mert fenn kell tartani az érdeklődést a három különböző mértékben nyomorult nő iránt, miközben „a puska csak lóg, csak lóg a falon”. Mégis csalatkozik, aki az első rész után feladja.

Margie látogatása során lepattog róla a páncél. Azért tapos folyamatosan, hogy a mocsárból legalább a feje kinn maradjon. És ugyanígy foszlik le a doktorról a ráégett álarc. Egyre idegesebben dobja le magáról a zakót, a nyakkendőt, de a múltja is lemeztelenedik. Közben többször is megkapja a címkét: igazi műmájer. Vagyis kimosakodott senkiházi, aki egy rasszista barom volt és maradt.

Amíg tart a lelki sztriptíz, felsejlik, hogy a doktor és szép felesége (Parti Nóra) között évtizedek óta kibeszéletlen bajok, sunnyogások, mellébeszélések lebegnek. A Telep kölykei közül kiemelkedő Mike éppen csak annyira kozmetikázta előtte a múltját, hogy a leggyalázatosabb fekete foltok szürkésnek látszódjanak. Az úriemberből kitör a telepi. A falon a puska csaknem elsül.

Margie vendégségben (Básti Juli, Parti Nóra, Szervét Tibor)

Margie vendégségben (Básti Juli, Parti Nóra, Szervét Tibor)

A második rész alatt sűrűvé válik a levegő – a nézőtéren éppúgy, mint a színpadon. A néző bocsánatot kér, hogy elhamarkodottan címkézte a darabot. Az indítás alapján könnyen lehetne besorolni a sematikus kategóriába, hiszen olyan élethelyzetet terít elénk, amit ismerünk a baráti körből, vagy épp a saját családunkból. Vagy ha az itthoni nyomorban (szépelegve: mélyszegénységben – de van különbség?) élőket látjuk, róluk olvasunk. (Költői kérdés: vajon miért nem született hazai darab a hazai nyomorúságról?) De a figurák ebben a földhözragadt, mégis jajsikoltásos helyzetben egyre plasztikusabbá válnak.

Voltaképpen csak a záró jelenetben jegecesedik ki a nézőben, hogy akiket alábecsült, azok jó emberek. Akiket meg annak gondolt, azok nem.

Ennek az egymástól (szinte) végtelen távolságban élő két életformának az öltözeteit Andó Ildikó tervezte. Alábecsülném, ha azt mondanám, csak a turkálóba kellett mennie, hogy a három prolisorsú nő gönceit összeválogassa. Ami a többlet: ki kellett kapcsolnia a jó ízlését. Básti Juli látogatáshoz viselt, szedett-vedett kombinációja tökéletesen egybevág az asszony megtiport életével. Parti Nóra visszafogott otthoni eleganciája a sokszobás (három vendégszobás!) doktorvilla szabászati megfelelője.

Az élet biztos pontja, a bingóterem (Bal szélen: Rada Bálint)

Az élet biztos pontja, a bingóterem (Bal szélen: Rada Bálint)

A Centrál díszleteit a korábbi bemutatók alkalmával is dicsértem. Zelenka Nóra és Puskás Tamás sokfunkciós, hajtogatható megoldásai most is lenyűgöznek szellemességükkel.

Baráthy György fordította a Jó embereket – a szövege erős, sistergős, nagyon karakteres –, és ő volt a dramaturg is. A már említett, jócskán elhúzott expozíció után nagyon röviden csattan a második rész drámája, majd különös feloldása. Nem igazán jó ez a darab, de igen hatásos. És az már majdnem olyan, mintha jó lenne.

Fotók: Kolbe Gábor