Mikszáth Kálmán/Nógrádi Gergely: Szent Péter esernyője (részlet)

Posted on 2015. június 19. péntek Szerző:

0


Nógrádi-Mix-SztPéter-bor200Két temetés

Már délután keresték az asszonyt, de az őrült folyammá dagadt folyó csak este vetette ki a holttestét a partra. A rémes eset nagy izgatottságot keltett a községben. Az emberek csoportosan gyülekeztek az utcán, mondogatván: Hja, az Isten nem nézi a vagyont: a gazdagokat is sújtja! Harmadnap díszes temetésre gyűlt össze a falu. Gongoly uram egy másik papot is hozatott a közeli városból, Lehotáról, hadd sirassa a nejét mindjárt két tisztelendő. A koporsót Besztercéről szállították váltott lovakkal, a keresztet egy kopanyicai asztalos készítette a nagy eseményre. Amikor azonban összegyűlt a rengeteg gyászoló a halottasház előtt, újra csak nagy záporeső kerekedett. János pap mindjárt be is szalasztott egy hívet a piros esernyőért, amit aztán a feje fölé tartottak, míg a menet a temetőhöz ért.

Mindenki az esernyőt bámulta. Erről suttogtak egymással az asszonyok és a férfiak.

– Ezt hozta szent Péter! Biztosan figyeli odafentről, milyen nagy becsben tartjuk az ajándékát!

No, ha bárki is figyelt odafentről, másnap reggel azt láthatta, hogy a szálfatermetű, széles mellkasú Srankó János holtan fekszik az ágyában. Az asszonyok összehúzott szemmel bólintottak egymásnak: Gongolynét követte a sírba a szeretője! Beszélték ugyanis, hogy Srankó nemcsak azelőtt settenkedett sokat Gongolyné körül, hogy az asszony férjhez ment, de azóta is eltűntek néha a derékig érő rozsban…

Srankó is jómódú ember volt, háromszáz birkája legelt a határban, és sok földet szántottak családjának a bérmunkások. neki is fényes temetés járt. Srankóné maga ment el a paphoz, s megrendelte, hogy minden úgy legyen, ahogy a Gongolyné temetésén volt. Kerül, amibe kerül.

János pap kiszámította krétával, hogy mibe kerül.

– Úgy ám – szólt Srankóné –, de adja még hozzá tisztelendő uram azt a pirosat is, hadd lássuk, hogy azzal vajon mennyivel lesz drágább.

– Miféle pirosat?

– Hát amit a Gongolyné temetésén tartott a feje fölött. Gyönyörű volt az.

A pap meg nem állhatta, hogy el ne nevesse magát.

– Miről beszél, drága Srankóné? Ha hét ágra tűz majd a nap, csak nem boríttathatom a fejem fölé azt az esernyőt!

Srankóné megneheztelve pattant fel, és kevélyen hátraszegte a fejét.

– Már miért ne? Az én pénzem is van olyan, mint a Gongolyé, nem?

– De édes Srankóné, hiszen akkor esett az eső. Csak nem tehetem magam nevetségessé, hogy esernyő alatt temessek derült napfényes időben!

Az asszony erre sírva fakadt, hogy mit fognak mondani a faluban. Azt fogják mondani: Srankóné még a tisztességes temetést sem adta meg az urának, csak belökette a gödörbe, ahogy a koldusokat szokás.

Erre aztán Adameczné is betört a konyhából kötényben, főzőkanállal a kezében, és így szólt:

– Édes tisztelendő úr, a Srankó istenes ember volt. Nem igaz ám az a sok pletyka, amit róla beszélnek. Vagy ha igaz, akkor meg éppen azért kellene az esernyő, engesztelésül az ég felé. Hát hadd legyen ott nála is az isteni szentség!

Addig-addig rimánkodtak az asszonyok, míg János pap beleegyezett, hogy Srankó uramat is esernyő alatt temesse. De azért hozzátette:

– Ha addig el nem viszi a gazdája!

Adameczné jelentőségteljesen hunyorgott Srankónéra:

– No, attól aztán nyugton alhatunk, mert aki azt elhozta, minden ezer esztendőben egyszer szokott megfordulni a földön.

Az esernyőért valóban nem jelentkezett senki. Így aztán másnap, bár egy árva felhő sem mutatkozott az égen, a fiatal tisztelendő úr kinyitotta a pirosat, és úgy kísérte a beszentelt koporsót a temetőbe.

Srankó uramat négy erős férfi vitte a vállán, ám a kovácsműhelynél az egyikük megbotlott egy kőben, és elesett. A mögötte ballagó nem bírta egyedül tartani a nagy súlyt, a koporsó oldalra billent, és a következő pillanatban a kövekre zuhant, majd egy repedés mentén kettévált. A gyászolók meglátták odabent a falfehér halottat, és a szájukhoz kaptak. Még nagyobb volt azonban az ijedség, amikor Srankó uram hirtelen felnyitotta a szemét, mély lélegzetet vett, és így szólt:

– Istenem, hol vagyok?

Lett nagy ámulás-bámulás a gyászmenetben. Gyorsan párnákat hoztak a kovácstól, és hátát a párnákhoz támasztva felültették Srankót. Aztán hálálkodni kezdtek Istennek, hogy feltámasztotta a halottat. Mindjárt templomi hálaénekeket kezdtek dalolni, és ájtatos szemmel érintették meg a csodatévő esernyőt.

Srankó János már útközben annyira magához tért, hogy otthon mindjárt enni kért, az étel mellé meg a pálinkás butykost.

Az esernyő legendája pedig útra kelt, és szállt, szállt, keresztül a fenyves erdőkön, az égnek meredő sziklákon, mindig messzebb, messzebb, újabb és újabb részletekkel megaranyozva a mesét. Ha a sziklán egy mélyedést találtak, az szent Péter lábnyoma volt. Ha különös színű virág nyílt ki valahol a közeli mezőn, oda a szent Péter botja ért. Az esernyőt pedig, amely megmentette egy árva kislány életét és feltámasztott egy halottat, egyre többen „bérelték ki”. Akadt, hogy tíz faluval arrébb is elhozatták János pappal egy temetésre, egy esküvőre vagy egy-egy halálos beteghez, ha gyónni akart.

Szólnunk kell azonban arról is, hogy János papnak eleinte lelki vívódást okozott az ernyő miatt gyarapodó papi vagyon. A „szent ereklye” jóvoltából ugyanis csak úgy dőlt a pénz, mintha zsákból öntenék. Hanem lassanként Bélyi uram is hinni kezdte, hogy a piros esernyő isteni eredetű lehet. Hitte, hogy azért küldte neki az ég ezt a csodát, mert abban a kilátástalannak tűnő órában, amelyben Veronka Glogovára érkezett, így imádkozott a templomban: „Tégy velem csodát, Uram, Jézus! Fel kell nevelnem a kishúgomat!”

Az esernyő híre egészen magas körökig is eljutott. Nem kisebb egyházi méltóság, mint a besztercei püspök hívatta magához a papot az esernyővel együtt, s miután meghallgatta az ereklye történetét, ájtatosan keresztet vetett:

– Isten mindenható!

Ami azt jelentette, hogy ő is hisz az esernyőben. El is rendelte, hogy János pap ezután ne a paplakban, hanem a templomban tartsa a szent ereklyét.

Így telt-múlt az idő, boldogságban és nyugalomban. Az esernyő nemcsak Bélyi Jánosból csinált gazdag embert, de Glogova községet is felvirágoztatta. Nyaranta zarándokok hada érkezett a faluba, hogy az esernyő alá állva elmormolhassanak egy imát. Számukra egy vendéglő is épült, szemben a paplakkal, A csodatevő esernyőhöz címezve. Glogova évről évre szebb lett. Csakúgy, mint a szent Péter által megmentett kis árva, Veronka.

Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője / Különös házasság
Nógrádi Gergely tollából
Manó Könyvek Kiadó, Budapest, 2015