»Az időmérték nem gúzs, hanem felszabadító erő« | A Repülő szőnyegről és a költő kézműves munkájáról

Posted on 2015. május 23. szombat Szerző:

0


G. István László

G. István László

Ayhan Gökhan* |

A Repülő szőnyeg című új kötete apro­pó­ján beszélgettünk G. István Lászlóval töb­bek kö­zött versformákról, írás- és iroda­lom­ok­ta­tás­ról, a magyar nyelv alkalmas­sá­­gá­ról az időmértékes verselésre – és a mindezt tároló tudatalattiról.

Hova sorolnád legújabb kötetedet, a Re­pü­lő szőnyeget? Mi ez tulajdon­képpen: tan­könyv, irodalmi szöveggyűjtemény vagy ínyencek olvasó­könyve?
Meg fogsz lepődni. Verseskötet. A kilencedik ma­gyar nyelvű verseskötetem – szinte „válo­gatott és új versek”, hiszen időmértékben írt régi szövegeket majd minden régi kötetből válogattam. De a kérdésed jogos, hiszen a verseskötet leplezi, hogy az, ami – mindenféle másnak látszik. Ha akarom, verstani példatár, amely, lehetőség szerint az összes időmértékes formát megmutatja – ehhez a lábjegyzetekben felépül a verstani tudományos ismeretterjesztő rész. Ha akarom, játékos formatan, mert a szőnyeg „rojtjai”, mondjuk a nyitó és záró vers könnyed hangvételű gyerekvers-kötetbe illenek, ha akarom „ínyencek olvasókönyve”, mert kevesen találkoztak a burmai than bauk formával magyar nyelvű versszövegben.

Mi adta az ötletet a könyvhöz? Mennyi kutatást igényelt a munka? Könnyen ment a formák váltogatása, vagy szép, lassú türelemjáték volt?
Adva volt Weöres Rongyszőnyege, amelyben dalok, epigrammák, ütem-próbák, vázlatok, töredékek szerepelnek, és adva volt a Magyar etűdök-ciklus is, amelyben Weöres a magyar ütemhangsúlyos verselés gazdagságát mutatja be, kaleidoszkopikus bőséggel. Gondoltam, ha megvan az ütemhangsúlyos verselés szinte teljes lehetőségrendszere, készüljön el az időmértékes párja is a Magyar etűdöknek. Pontosabb cím lenne az Időmértékes etűdök, csak nem tetszett, nem pontosnak, hanem pontoskodónak éreztem. Így lett Repülő szőnyeg, amely leginkább a keleti mintákat hangsúlyozza. A munkát Szepes Erika és Szerdahelyi István fekete Verstan könyvének kijegyzetelésével kezdtem. A Repülő szőnyegben majdnem az összes görög-latin, arab-perzsa, szanszkrit és más időmértékes forma, valamint nyugat-európai strofikus szerkezet (ezek az eredeti nyelvben nem, csak a magyarban szerepelnek időmértékesen) és távol-keleti mérték szerepel, amelyet a Verstan megemlít. Ezen felül a távol-keleti részt más, angol nyelvű forrásokból is bővítettem, és kiegészítettem az egészet néhány kelta és matematikai-mesterséges formával. Az anyag megkoronázásaként pedig három Weöres-strófát is kiválasztottam, hogy tisztelegjek a mester előtt. Türelemjáték, persze, valamelyik forma viszonylag gyorsan készült, valamelyikre három évet kellett várni, hogy megmutassa magát.

Előző könyved, a Dekonstruált ritmika és a mostani mellé is jól illik Horváth Viktor A vers ellenforradalma című munkája. Alkotói tevékenységed mellett miért kezdtél el egyszeriben az írás mikéntjéről értekezni?
A doktori disszertáció tétje más volt. Ott a magyar nyelv működésének mélyén megbújó szimmetria-mintázatokat szerettem volna számítógépes algoritmussal megmutatni, azt, hogy az időtartam-lüktetés a versszövegben nagyságrendekkel rendezettebb szimmetriákat hoz létre, vagyis hogy a szimmetriákban részt vevő szótagok részvételi száma nagyságrendekkel nagyobb, illetve hogy ezek a szimmetriaábrák egy vers egyéni „hangzó ujjlenyomatát” képezhetik le. Az alkotófolyamat, a versírás tudatalatti-zenei lehetőségeit vizsgáltam. Horváth Viktor „ellenforradalmi” könyvében pedig a kreatív írás tanításának mutatja meg egy fontos lehetőségét – hogyan szabadítható fel módszertani értelemben a gátlás, hogy kötött formájú verset bárki képes legyen írni. Viktor társának tekint engem ebben az „ellenforradalmi elhivatottságban”, ami rendkívül megtisztelő. Én a Repülő szőnyegben inkább a „Hadjárat a semmibe” babitsi értelmében próbálok „korlátok között nemesen kígyózni”, és azt megmutatni, hogy az időmérték, a megkötés nem gúzs, hanem kreatív energiákat és lehetőségeket felszabadító erő.

Munka közben milyen új tapasztalatokat szereztél? Okozott valami kirívó meglepetést?
Tandori Dezső az előző kötetemről, a Hármasoltárokról szóló kritikájában a „babitsi utat” emlegette. Én az előző hét-nyolc évben többnyire homogén ciklusokat írtam: a Nap-monológok, a Hármasoltár-versek, a Védőbeszédek markánsan eltérő karakterű, de ciklusba rendeződő szövegtereket alkottak – ezzel szemben a Szőnyeg a heterogén stílus- és karakterjegyeivel rendkívül felszabadítóan hatott rám. Mintha újfajta leveleket találtam volna „Irisz koszorúiból”. A meditációs teret létrehozó dalvers dominánsan jelen van persze a kötetben, de a gyerekvers állatos témájától kezdve a politikai szatírán át a közbeszéd formai betördeléséig minden felhasználható volt a formai palettán. Meglepetést az okozott, hogy létezik a formának, a mértéknek „emlékezete”. Munka közben láttam, hogy egy-egy formához a hagyomány által kapcsolt jelentések spontán megélednek az írás közben. Egy előző nemzedék: Petri vagy Várady Szabolcs azt tekintette kihívásnak, hogy a forma által felidézett hagyomány ellenébe írjanak: olyan karakterű témák jelenjenek meg egy adott mértéken, amelyek provokációk, vagy a „megszokott” ellen hatnak. Nekem más volt a tét: beleállni a hagyományba, és a formához tapadó „közhelyet” közös hellyé tenni. Vagyis a megszokottat engedni új környezetben működni. Hagyni, hogy a forma a hagyomány erejével mélyüljön. Ha sikerül nem kikönnyített módon, nem kézműves munkát létrehozva írni, akkor úgyis rajta lesz a vízjelem, a saját hangomon fog szólni, ami mindenkié. Mondok egy példát: fantasztikusan érdekes volt, amikor néhány maláj formával kísérleteztem, hogy az ősibb pantun-versbe univerzális szerelmes téma íródott, az empat empat-ba viszont valamiért keresztény kultúrkörből jöttek fel témák: nevezetesen az eucharisztiáé. Később tudtam meg, mint hogy a vers elkészült, hogy az empat empat a francia refrénes vers hatására alakult ki a maláj nyelvben, vagyis európai örökség távol-keleti továbbélésével van dolgunk. Ezt a tudatalattim „tudta”, így álmodhattam meg a francia-keresztény témát egy ismeretlen keleti formához…

A változatos, már-már meghökkentő formák azt jelzik, a magyar nyelv gyakorlatilag bármire alkalmas, segítségével bármit meg lehet csinálni. Így van-e, vagy nyelvünk mégsem használható minden formára, például bizonyos megoldások nem állnak neki túl jól, „lötyögnek” rajta?

A magyar rendkívül hajlékony nyelv. Az ősi ütemhangsúlyos verselés mellett a teljes klasszikus görög-latin időmérték, sőt a perzsa és szanszkrit időmérték az eredeti vers szellemében követhető és újraalkotható magyarul. A versfordító hagyomány a nyugat-európai úgynevezett hangsúlyváltó verselést is időmértékben fordítja, tehát a középkoron és a reneszánszon át szinte az összes sorfajta, strofikus szerkezet vagy nyugat-európai mérték is megcsinálható. Még az észt regivers is.A klasszikus arabban az időmértéket furcsa hangsúlyviszonylatok is kísérik – ezt mesterkélt lenne a magyarban követni, így az arab vershagyomány inkább perzsa közvetítéssel érkezik hozzánk, a tiszta időmérték formájában. Az ógermán vagy óír alliteratív, hangsúlyszámláló verselést is vissza lehet adni magyarul, hiszen a magyar ütemhangsúlyos verselés előtt, például a Szent László-énekben ehhez hasonló formát alkalmaztunk mi is.

G.István László_Repülő szőnyeg-bor200*Ayhan Gökhannak az Irodalmi Jelen számára készített teljes interjúja elolvasható a folyóirat honlapján.

Repülő szőnyeg. 231 versforma az ógörögöktől a keltákon át a khmerekig
Magvető Kiadó, Budapest, 2015
184 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft
ISBN 978 963 143 2473

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Hatalmas, tarka, kézzel szőtt szőnyeg ez a könyv, amely mégis varázslatosan könnyed: repül. Csupa olyan verssel találkozhat benne az olvasó, amelyek kötött formában íródtak. Mi több: azért íródtak, hogy az adott forma jellegzetességeit szemléltessék, ezért játékos tankönyvként is felfogható.

Szerepel itt japán, koreai, burmai, khmer, maláj, vietnami forma, sőt, néhány kelta versképlet is, de olvasás közben egyszer sem támad az az érzésünk, hogy katalógust lapozgatunk. Inkább megrendítő, ritka pillanatokat élünk át. A forma hálóján fennakad a titok, és mi közelről rácsodálkozhatunk. Ez a könyv soha nem született volna meg, ha a szerzőnek nincs az az elszánt és őrült ambíciója, hogy sorra vegye ezeket a formákat.

Verset írni a legnagyobb öröm: a világban felvillanó tünékeny összefüggések átélésének és megragadásának legadekvátabb módja. Ezt az örömöt az olvasó is újraéli, hiszen verset nem csak írni, olvasni is öröm. És őszintén, túl a formán és túl a költészeten: ki ne akarna szőnyegen repülni?