Kunkorira pödrött bárónő | Győrei Zsolt, Schlachtovszky Csaba: Emmuska

Posted on 2013. december 22. vasárnap Szerző:

0


Győrei_Emmuska-bor180M. Dalnoki Fanni |

Többféle történelmi regényt írhatunk. Írhatunk olyan végtelen volumenű, eleve klasszikusnak tervezett klasszikust, mint a Háború és béke. Vagy olyan többkötetes, hazafias munkát, mint Az elátkozott királyok. A történelmi eseményeket, szereplőket helyezhetjük egy kalandregény kitalált és valóban létező díszletei közé, ahogyan Dumas tette négy muskétásával. De kikerülhet a szövegszerkesztőnk alól olyan mű is, amely ezeknek valamiféle különös elegye, egyúttal szinte mindnek paródiája is. Olyan, mint az Emmuska. Pontosan az a fajta regény ez, amilyet világ életemben írni akartam, ami nyilván semmit nem jelent az olvasónak, sőt az is valószínű, hogy önmagában nem győzi meg a könyv kivételesen szórakoztató és tanulságos voltáról. Úgyhogy most jönnek az érvek.

A szerzők, Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba megjelölése szerint az Emmuska: kackiás nemzeti vadregény. Ez így, ebben a formában tökéletesen jellemzi a könyvet. Nemzeti, nem azért, mert valamely eredeti és hasznos kormányrendelet felszólítására készült, hanem mert helyszíne a dualizmus kori Magyarország. Egy olyan korszak, amelyben fejlődött a gazdaság, vagyonos és kevésbé vagyonos emberek is vállalkozásba foghattak, gyárakat alapíthattak, mert termékeikre volt kereslet, és a kialakult polgári réteg meg is tudta azokat fizetni. Olyan korszak, amelyben a legkülönfélébb színezetű napi- és hetilapok alakultak, irodalmi társaságok és remekművek születtek, és amelyben, ha nem is túl hangosan, még a császárra is lehetett megjegyzést tenni. Természetesen létezett a felségsértés vádja, de ennek alapján már ritkán zártak valakit Kufsteinbe. Ezen felül az Emmuska vadregény is, mert a főhős, Orczy Emma bárónő, a könyvbéli kalandok hatására írta meg híres Vörös Pimpernel történeteit. Van itt minden, őrült szörnyetegtől kezdve, robinhúdos betyárokon át a pesti Ezredévi Kiállításon keresztül zajló hintós üldözésig. És kackiás is. Olyan népiesch, mint egy kunkorira pödrött bajusz.

Orczy Emma, aki immár húsz éve él férjes asszonyként Londonban, egy rejtélyes gyilkosság nyomait követve hazatér az alföldi Abádra, férje, Montagu társaságában. A helyi közösség itt vegyes érzésekkel fogadja, de aki egyértelműen nagyon örül neki, az a szomszéd birtokos, a bárónő ifjúkori udvarlója. Döngő lépteivel színre lép a féltékenység, csorog a romantika is rogyásig. De a történet valójában csupán illusztráció. Kellék, amivel a szerzőpáros megtámogatja hihetetlenül kreatív stílusgyakorlatát. A fejezetek az egyes szereplők nézőpontjából beszélik el a történetet, és valamennyi szereplő úgy véli, ő a főhőse ennek a regénynek. Még Emmuska parkból hazahozott kutyája is. A postás is. De a legjobb benne, hogy minden egyes szereplő saját hangján beszél, hihetetlen humorral illusztrálva, kicsit sarkítva is társadalmi hovatartozását. Erre az egyik legszemléletesebb példa Montagu, a bárónő férje, a tipikus angol. Minden megfogalmazása távolságtartó, még akkor is, amikor a csípőspaprikás lecsótól és az enyhítés végett fogyasztott pálinkától („Emmuska szerint odahaza inni szoktak rá egy kupica pálinkát…”) fetrengve fuldoklik a szőnyegen. „Nem, nem jobb. Nem a földre rogyással van baj, az kényelmes, hanem ez a fetrengéses agónia, az erős paprika és a szilvórium világgá lihegése, ezek az elszánt kísérletek a garatom kiköhögésére… nem, nem jobb, szögezzük le.” Az egész egy kicsit emlékeztet a Karinthy Frigyes által írt paródiára Stephen Leacockról.

Természetesen nem csak főhőseink hallatják hangjukat, és az olyan abszurd szereplők, mint a kutya. Megszólal Ferenc József („…nem az a Ferenc Jóska, akiről talán már tetszettek hallani, a Ferenc Pistának, a kádárnak az ütődött öcsikéje Alpáron, aki jól megjárta a pap nővérével…”) és felesége Sissi, olykor a legmulatságosabb, talán legmeghökkentőbb párbeszédeket produkálva a könyvben.

A császári párról szólva meg kell jegyezni, hogy nemcsak paródiáról szóltunk fentebb, hanem történelmi regényről is. Az Emmuska nagyon pontos, nagyon színes képet fest a dualizmus koráról, a vidékről éppúgy, mint a millenniumra készülődő fővárosról. Az ember képes pontos térképet rajzolni magában a nevezetes kiállításról, szinte meg tudja rajzolni az üldözött hintó útvonalát, el tudja képzelni, milyen lehet omnibuszon, konflison közlekedni, vagy éppen miket érez (és mond) a gyalogos, akire az említett kétlovas kocsi vagy omnibusz nem figyel eléggé. És akkor még nem is beszéltünk a frissen forgalomba került egy-két automobilról! De kirajzolódik előttünk a vidéki bárói kúria a lakatlan szárnyakkal, az óriási konyha vagy az álmos falu, ahol a pistamester úr épp most készül egy postafiókot barkácsolni az angol úr kérésére. A szerzőpáros a regény egészéhez hű kreativitással közöl történelmi hűségű részleteket az Orczyakról és a császári házaspárról éppúgy, mint a tudománytörténeti érdekességekről (például a mai kisföldalattiról, ami akkor még Millenniumi Vasút). Na, szóval az egész mű egészen remek kikapcsolódás és szórakozás, még akkor is, ha a vége felé kicsit kezd szétesni a sok szempont, és itt-ott tátonganak kisebb-nagyobb lyukak a történetben. A mondanivaló kicsit kilóg a történet stílusából. A végső üzenet picit direktre, szájbarágósra sikerült, de mindez semmit nem von le az élvezhetőségből, végeredményben pedig megszívlelendő és érdemes elgondolkodni rajta.

Oldalakon keresztül lehetne példákat és idézeteket hozni annak alátámasztására, hogy milyen fantáziadús módokon mesélnek a szerzők, micsoda karaktereket festenek könnyedén, egy-két vonással, de nem lenne értelme. Sokkal nagyobb élmény elolvasni az egészet elejétől a végéig, boldog-boldogtalannak felolvasni belőle, aki az utunkba kerül, és megvenni ajándékba annak, akit nagyon szeretünk, és szeretnénk, hogy ő is örüljön.

Schlachtovszky Csaba (b) és Győrei Zsolt (j) egy közös fellépésen, Szegő Adrienn társaságában

Schlachtovszky Csaba (b) és Győrei Zsolt (j) egy közös fellépésen, Szegő Adrienn társaságában (Fotó: Dandoy Gabriella)

Győrei Zsolt, Schlachtovszky Csaba: Emmuska. Kackiás nemzeti vadregény
Libri Kiadó, 2013
530 oldal, 3990 Ft
ISBN 978 963 310 2435

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Aljas merénylet készül Ferenc József császár ellen! De mi szükség ehhez egy világhírű cimbalom­fenoménre? És mi köze mindehhez a Tiszaszalókot rettegésben tartó Prémes Rémnek? Vagy Emmus­kának, a Londonba szakadt magyar grófnőnek és karót nyelt angol férjének? Min múlik végül, hogy botrányba fullad-e az Ezredévi Kiállítás Budapesten? S vajon gyorsabb lehet-e egy betyárból omnibuszlovassá vedlett csirkefogó, mint a frissen felavatott millenniumi földalatti? Felülkerekedhet-e az angol virtus a magyar hidegvéren?

Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba 1970-ben születtek Budapesten. Hatévesen kerültek egy iskolapadba, s onnantól kezdve máig paródiák, átköltések, gimnáziumi, később pedig színházi darabok, librettók és forgatókönyvek, verses és prózai művek sokaságát írták együtt. Műveikből a József Attila Kör két alkalommal közölt válogatást (Rostáltatás a magtárban, 1998; A passzív apaszív, 2005). Győrei Zsolt manapság a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanít a Művészetelméleti Tanszék docenseként, Schlachtovszky Csaba pedig televíziós dramaturgként keresi kenyerét. Mindez azonban nem gátolhatta meg őket abban, hogy évek szorgos munkájával megírják első nagyobb lélegzetű kalandregényüket.