Száguld egy pimasz lány | Carol McCleary: A gyilkosság illúziója

Bedő J. István

Ki ez a nagyszájú, furmányos agyú nőszemély, aki mindenhol cselszövést, korrupciót, árulást gyanít, és ha ez még nem lenne elég, gyilkosságot szimatol? Nellie Bly a neve (illetve dehogy, ez csak a felvett neve), és már akkor újságíró volt, amikor a nagymamám még meg sem született…

Nellie Bly, az első oknyomozó riporterNŐ valódi élettörténete (itt és itt) elég izgalmas ahhoz, hogy kortárs szerző írja meg regényesen.

Egy éve jelent meg a karrier kezdetéről mesélő kötet, és már akkor készült a nagy durranás: a Phileas Fogg nyomait követő Nellie újabb kalandja, természetesen ismét McCleary tollából. Meg kell hagyni, a rekonstrukció igen jól sikerült könyvvé alakult. Az idő 1889, túl vagyunk már a világ akkori nagy csodáján, a párizsi világkiállításon. A korszak azért is lényeges, mert ez idő tájt Jules Verne már ontja a világ felfedezéséről szóló köteteit, beleillesztve a századvég találmányait – gondoljunk csak magára a léghajóra, a fényképezésre – és lehetőségeit, az elektromos hajtást, a helikoptert. No, és Verne regénye ösztökélte a világ körüli útra Nellie-t is.

McCleary regénye duplacsavaros játék, egyrészt a megtörtént út eseményeit szorgalmasan követi, másrészt meg a New York World oldalain megjelent tudósítások mögé krimit kanyarít, mégpedig oly ravaszul, mintha Nellie-nek lett volna ideje és alkalma naplóvá formálni, elmesélni mindazt, ami a napilapban meg nem írható.

Ettől a regény kicsivel több, mint az Indiana Jones történetek, mert valódi történelmi személyiségekkel veszi körül az ifjú (és kissé hazudós) leányt. Ugyanakkor ez a 19. század végi, városba robbanó falusi lányka nagyon is vagány, szabadelvűen gondolkodik, reflektál a világra, miközben megőrzi szemérmességét, például a szerelem és a nemi kapcsolatok tárgykörében.

Természetesen az élete nem csupa siker – kijut neki többször is a zsákutcás megoldásokból és a tévedésekből is. Mégis az olvasó nagyon elégedett lehet, mert akárhány gyilkosság vagy erre irányuló kísérlet történik, Nellie-nk megússza, ráadásul egyre közelebb kerül a megfejtéshez. Ugyanakkor száguld – a kor lehetőségeihez mérten meglehetősen gyorsan – kelet felé, hogy ráverjen legalább öt napot Verne hűvös angoljára.

Már most hogy milyen társaságot képzeljünk Nellie köré – ebben azért már inkább hagyatkozzunk a 80 nap… filmváltozatának 1989-es (Pierce Brosnan) verziójára: színeset és nagy nevekkel béleltet, hiszen például a kor nagy színésznője, az akkor már negyven fölötti Sarah Bernhardt is útitárs, míg a férfiak inkább az 1956-os (David Niven) változat szerintiek: némiképp szélsőséges társulat. De ilyen kell egy kalandos élet regénykalandjába, nem?

Carol McCleary – talán szándékosan – követi Verne szerkesztési technikáját is. Akárhova csöppenünk, előkerül egy rettentően járatos szaktudós, utazó, vadász, mágus vagy bárki más, aki a főhőst felvilágosítja, kiokosítja a kígyók viselkedéséről, a vonatok szalonkocsijairól, a japán házak berendezéséről, a gésák sminkjéről vagy a bűvésztrükkök leleplezésének módjáról. De McCleary csak módjával él vele, szerencsére. A módszer Verne-nél akkor vált feltűnővé, amikor a hivatásos olvasó sorozatban olvasta az ő műveit, és a gyengébb történetekből bizony kilógott a lóláb: a mester kimásolta a statisztikai évkönyv, az enciklopédia vagy a bedekker szövegét…

Nellie Bly ebben a történetben is rokonszenves, éles az esze, visszadumálni nagyon tud, hallgatni kevésbé, belemegy a csinnbe, aztán dörzsölgeti az orrát, szóval nehezen lehetne megfontoltnak nevezni. Ne hallgassuk el: ő maga is megírta a 72 napos út eseményeit, mert végül sikerült 75 helyett ennyi idő alatt körberohanni a földgolyót. (Ámbár a néhány órás repülőutak korában akár vissza is sírhatjuk ezt a kényelmes tempót.)

A könyv fordítója, Boda András kellemesen elegyíti a viktoriánus kor szóanyagát kissé anakronisztikus kifejezésekkel, mondatfűzéssel. Nem tartom kizártnak, hogy Nellie stílusa már a saját riportkönyveiben is érvényesült – de hát itt mégis egy másik szerző szerepel a cím fölött. (Aki esetleg a tartalom és cím összefüggését kérné számon az amerikai kiadón, ne tegye. Kizárólag reklámfogás. A történetet indító gyilkosság valódi, az illúziót viszont másutt kell keresni. Közük sincs egymáshoz.)

Nellie, a tényfeltáró újságírás egyik első személyisége megérdemelte, hogy regény szülessen kalandjaiból. És az sem baj, ha Carol McCleary kissé feltupírozta.

Carol McCleary: A gyilkosság illúziója
K.u.K. Könyvkiadó, 2013
352 oldal, 3300 Ft
ISBN 978 963 988 7954

• Olvass bele!

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Nellie Bly elfogadja Verne kihívását, hogy megdöntse Phileas Fogg rekordját, és kevesebb mint nyolcvan nap alatt körbeutazza a Földet. A feladatot teljesíti, a távot hetvenkét nap alatt teszi meg.

Ám az útról írt hivatalos beszámolójából kimarad egy hátborzongató esemény Port Said nyüzsgő kikötőjében Nellie egy rejtélyes haláleset szemtanúja lesz. Tudtán kívül nemzetközi bonyodalom közepébe csöppen, s ez őt magát is a gyilkos céltáblájává teszi. A luxushajó fedélzetén, mely Nellie-t a Fáraók Földjéről a mesés Keletre viszi, a világ legnevesebb mágusai utaznak, s olyan ünnepelt hírességek, mint Sarah Bernhardt vagy Frederick Selous, korának ismert felfedezője, Indiana Jones figurájának ihletője.

Gyilkos lopakodik a fedélzeten, a mágusok bűbájt űznek, megidézik a holtakat; Nellie pedig rájön, hogy az Egyiptomban kezdődő halálos összeesküvés átfogja az egész világot.