Óvakodj az étteremkritikustól! | Muriel Barbery: Ínyencrapszódia

Posted on 2012. szeptember 10. hétfő Szerző:

0


Írta: Bedő J. István

Ha felnagyítunk egy csepp tengervizet (bár erre a célra jó a tó-, sőt a szennyvíz is) egy egész világ tárul elénk. Muriel Barbery látszólag már indításként lelövi a poént: haldoklik a gasztronómiai újságírás koronázatlan királya, pápája, Csomolungmája. A csillagadományozó, a séfeket piedesztálra emelő, vagy onnan ledöntő Pierre Arthens. Kőszívű ember, mint az öreg Baradlay Kázmér, őt is a szíve viszi el. És abban a 48 órában, valójában a halálig tartó, néhány éberen átélt percben hátrafelé néz az életére, amely önző, gőgös és öntelt élet volt. Arthens egész világa meglátható az Ínyencrapszódia rövid fejezeteiből.

Egy ronda lelkű pasas tekint vissza, és egy elfelejtett ízt keres. Mondjuk úgy: ez a könyv nyálasabbik része. Pierre Arthens-t ugyanis csak és kizárólag ízekhez, illatokhoz, emlékekhez fűzik pozitív élmények. Igazából semmi nem érdekelte az elmúlt több mint fél évszázadban, amióta rájött, hogy különös érzelmi kapcsolat fűzi a konyhai produktumokhoz. Feleségének, gyerekeinek, unokáinak kifejezetten mérgezte az életét. Néha csak egy efféle mondattal: Takarítsa el innen őket!

Ahogy a közeli halál hírét veszi a család, a cseléd, a házmester, de még a sarki boltos is – mindenki csak elégedettséget és elégtételt érez. Még felesége, a holnaputáni özvegy, még ő is egyszerre beszél gyűlöletről, és némi szeretet emlékéről.

Muriel Barbery

Akkor hát miért lehet érdekes az Ínyencrapszódia (már a cím is jobb, mint az eredeti, utal a regényben csapongó érzelmekre). Nos, ha eltekintünk a sajnálatra egyáltalán nem, de megvetésre joggal méltó Arthens jellemétől, azért kapunk valamit ajándékba. Muriel könyve (szándékosan használom csak a keresztnevét) nagyon női könyv. Bár csak érintőleg fogalmazott meg ilyesmit, de gasztroerotikus művet alkotott.

Női érzelmek jelennek meg az ételek, ízek, aromák leírásában. Női szem tekint a tányérra, nő érzi a kagyló húsának szinte izgató simogatását – vagyis minden egyesülés az ételekkel egy folyamatos orgazmus felé vezet. Nem ellentmondás ez annak ellenére sem, hogy a regény szerint férfi a mesélő, vagyis férfi érzi – hiszen nő írja meg.

Talán az a baj ezzel a regénnyel, hogy a fülszöveg nyolc mondatával elmesélhető az egész cselekménye. De nem a cselekménye az érdekes. Az csak ürügy. Viszont igen jó iskola mindazoknak, akik szeretnének eljutni az evéstől az étkezésig, s onnan tovább az ízlelésig, a finom részletek felismeréséig. Akik meg tudják becsülni az egyszerű ételeket, de megőrzik – és fejlesztik – kíváncsiságukat az ismeretlen iránt. Akik a borban meg akarják ismerni az illatok és ízek gazdagságát. Akik a világot azért (is) járják, hogy megízleljék és megértsék a különbözőségben rejlő nagyszerűséget.

Könnyebb (ámbár nem könnyű) a pohárnoknak, vagyis a sommelier-nek. Az ő szókincsét, értelmező szótárát már megírták, és csak jól kell alkalmaznia. De az étteremkritikusnak nincs prêtàporter szótára, amelynek kifejezéseit kész panelekként használhatná. A maga írói talentumát kell beleadnia megfogalmazásba, hogy olvasója ugyanazt a gyönyörűséget élje át, amit ő maga élvezett a szépen terített asztalnál. Megjegyzem, ez utóbbi nem pénzkérdés; egyszerű helyen készített, kínált egyszerű ételek is lehetnek tökéletesek, amint Arthens egyik kalandjában is megemlíti.

Tótfalusi Ágnes fordítása – az eredeti ismerete nélkül is sejthető – plasztikusan adja vissza Muriel Barbery érzéki gyönyörűséget sugárzó mondatait. Ráadásul megajándékoz bennünket egy borászati, sommelier-tudományi szakkifejezéssel. A DOC (olaszból: ellenőrzött eredetű megnevezés) és a DOP (védett eredetű megnevezés) minősítések mellé fölveszi a borász nem eladásra szánt büszkeségét, melynek rövidítse: SGV.

Vagyis: Saját Gigába Való. Jó szó, tessék terjeszteni!

Geopen Kiadó, 2012

»Muriel Barbery: Ínyencrapszódia   – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«