Parti Nagy Lajos: Fülkefor (részletek)

Posted on 2012. augusztus 13. hétfő Szerző:

0


1 | Gyöngyös pata audiban

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy útba vót neki, minek utánna Orbán Viktor főment a várba. Bécsöngetett. Schmitt Pál epp otthol vót, leckézett. Gyere, Pali Gyöngyöspatára, mondotta I. Fülkefor, béjelentkezünk alattomba a Véderő kiképzésire, nem árt a küs mozgás az áldott magyar terepen. Karikásustor, airsoft-lövészet műanyag-golóbisokval, kis éji harcászat, minden. Na, Schmitt Pál ezútta nem ellenközött, abba a hejbe bécsukta a füzetjit, bé a koronás tolltartót, oszt ment a kerál után. Vitte a tárogatót, meg a bokszkesztyűjit, mer az külön mondva lett, hogy szükséges. Út közbe fővették a Kövér Lászlót, meg a Pintér Sándort, hejszen vót még hely hátul, ne fogyjék hejába az a drága karvalybenzin. Csudák csudája, nem vót forgalom semmi, csak ilyen rendőrmotoros félék ámbojogtak tél-túl, egy tucat előttük, egy tucat megettük darualakzatba. Alig es nénózkottak párat, mán leértek. Ottan szépen csöngettek, béregisztráltak, amit követően tevékeny részt vettek a tábor marcona életibe, edzett sportolók lévén maguk es. Az esemény időtartama alatt beszédet mondott Farkas Flórián. Schmitt Pál ezenközbe béírt a vendégkönyvbe, ahogy a csillag megy az égen: „már Eleink, e legbékéseb nép is fegyvert s vitézt énekeltek, amit szívből kivánok. Espá.” Azomba tett egy bíráló észrevételt es, mondván, airsoft helett csak szebb lenne a „léglágy”, ha má magyar nyelv van a szánkba. Ezt a kiigazéttást V. Dereő a Kárpát-Magyar Nagyhaza nevibe meg es ígérte, majd haza lett a haladás. Bódogan éltek, amíg itt a vége, fuss el véle. A címer meg így lött: héccő vágott mezőn gyöngyös pata audiban.

(2011. április 13.)

2 | Egy messzilátó Kézjegy

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy főment a Keráli Magyar Televízijó a Várba, nemá ott ne vót légyen, mikó maga Schmitt Pál ezer évre ellássa kézjegyivel a Magyarország Alaptörvényit. Húsvét vót, meg es vót nékijök terítvel duskán, Magyar zászló, EU-zászló, Sonka, Tojás, Szent Korona, mer azt fővitték a fönnvalók nehezéknek. Vót egy koronalift, oszt abba. Két riporter vót, az eggyik térdepölt, a másik dettó. Mondotta, aki térdelt, hogy hát Bullának se túlzás nevezhetni, ami ott feküszik az Elnök Úr Asztalán, lévén az úgy ki van dógozval, akar a leghúsvétibb magyar sonka vagy legmagyarabb húsvéti, lényeg, hogy ollan érett. Érettünk szenvedett, vette átal a szót, amellik térdelt, érettünk szenvedett efektív kereszthalált Jézus Krisztusunk, akinek a Főtámadásának szép évfordulóján ez az Új Időszámítás sorra kerül, tisztott Elnök Úr! Akkó a másik sajtómunkás az elragattatottságtúl kézcsókra nyútotta száját, s így szólt: Az Ön messzilátó Kézjegye Szent Istvánééval fog vetekedendeni a Nemzet Föltámadó Emlékezetiben, sőt! No, Schmitt Pál kisportolt orcáján átsuhant, ami átsuhant, s eccőcsak megállétotta Tollát a levegőbe, s aszonta. Kedves Magyar Nép, én ezt a törvént níztem balrú, níztem Jobbrú, magamval, mint a nemzet egységivel sokat esszetanakodék, s bezon mondom, nincs ez még készen. Arrul nem beszélve, hogy nem es a többségé, kedves Nép, hanem ellenkezőleg. Ennek folyamányaképpen átérezve a pillanat jelentőségit, én ezt magyar hazafiként nem és nem írom alá. Ezzel fölállott, de mint a szikla, oszt vonút kifele a számos termein átal. Akkó a síri csöndbe beléklakkant egy taps. Osztán kettő, három, kilenc, hetvenhét. Akkora taps, mint még az újkori Olimpián se. Bódogan élt, amíg meg nem csördűt a telefon.

(2011. április 20.)

3 | Bartóktúl Kokiig

Egyszer volt, hun nem vót, hun új legenda. Vót eccő eggy testvér, a Koki, meg a Saller, meg még félkézrű a Baráti Tarkónverés. Na, ez a testvér nem röstellette a szilaj keresetlenségit, bármikó székre állott, ha a magyar érdeke ezt kévánta. Márpenig erőst kévánta, folyott a nemzeti elszámoltatás százig, ha nem tovább, ollyan üdök vótak, hogy Jerikó falain se különben. El akarták pusztétani a magyart, de jószerént reggeltül napestig, nem vót mán hová egy jólesőet pillantni, ehun egy kém, ahun egy hazaáruló, teli vót a Gyorskocsi utca milliárdosval, azki feszt a görög útra terelte vón Mária országát, a sok iceg, ha nincs helyin a magyarság mindenkori Feusa, mer így es hítták a kerált. Mán csak az egy Kínára vót vethetni a messzilátó sastekéntetet, mer az legalább szabad, ha nem es úgy, ahogyan eggyes Eu-nyikhajok gondúnák. Meg Tibet es szabad, meg kő annak es adni a lehetőséget, nem pezderkedni, meg tüntetni, mint a kolontos tehen. Szíjjártó Péter a maga szelídségivel lenyilatkoszta, hogy aki ezt a dógot a Kokival meg a Sallerval a maga kontextusábú kiragadja, vélök találja szembe magát, de abba a hejbe. Így lött, hogy az üdők során, meg a sok cselekedetitül ez a nagy testvér ügön el lett vót híresedvel. Ahun csak járt, ki-kiosztott ennek egy buksikoppintást, annak egy pofontot, csakúgy súnyták le a torz kis fejeőket, hogy lám, a magyar, evvel a tettvel, csal fölemelte végre a sajátját. Nem vót pardony, a magyarok kokijaitúl ments meg, uram minköt, rimánkodtak az izgágár delikvencsek. Na, akkó ez a testvér leszállott a lovárúl nyájassan, és kacséntott. Erre a sok szengallenmajom megkérdte tisztelettel, méges, mi vóna ez? Há hungarikum, mi más, válaszóták a kalandorzó magyarok. Továbbá óvasni csak tudnak komámuramék, hejszen Baráti Tarkónvágásval elhoszta minden követségre a szakanyagot, hogy mi vóna a koki meg a saller a magyar-kínai kultúrkörben, plusz vándorkiállítás, Bartóktúl Kokiig. Bezon! Úgy, hogy még a pajeszcibállás, meg a testvéri picsánrúgás ki sincsen munkálva. Járjon utána, aki nem hiszi a píszí.
(2011. július 2.)

Parti Nagy Lajos

4 | A magyar nagyfal

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő a magyarok országába, hogy nem vót munka, csak közmunka. Ahon penig közmunka van, ott közmunkás es van, terem, mint a bura, már nem úgy értvel, hogy „búra”, hanem dögivel. Várta a béhívót a közmunkás, ott állott a lapát, talicska bekészítvel az ajtó megé. Nem vót ám így betegség, úgy nyavalatáppénz, mint hajdanába! Hanem kicsattanás. Két nyugdíjnyalka rendér hoszta a levelet a jegyzőtül, hogy menni köll, oszt jól van. Egységes vót a keret, szabályos az alakzat, jó a hangulat, vót nóta es, Pintér Sándor közmunkása vagyok, satöbbi. De vót konténer, vót feredő, vót koszt, addig-alé, hogy kerítésbűl vót a kolbász. Mán gát hátán vót a gát, stadiony hátán a stadiony, de anynyi, hogy fodbalistának es bévitték a közmunkás legényebbjit, ne álljék ott üresen, az alkotóerő szégyenire a sok létesítmén! Horibile mind hand made, nem ám markoló meg huncutkodás! Nem ám internacionalista faék! Na, akkó az egyszerű nép lelevelezte Orbán Viktorval, hogy épüljék föl végre a Vereckei-hágó de Pusztaszer mellett, egy a háromhó arányba, a magyar igazság tiszteletire. Szabálhont égett ott a kézimunka, Schmitt Pál ballal lerakta az alapkövet, jobbal mán avatott es fölnek. Meg lett mondval, hogy itt nyaratszaka lovas játékok leendnek összmagyar profilval, télen meg sípályák kézifelvonóval, hezzá Magyarország megpályázza a 2039-es Alpesi sí-világbajnokságot, vagy legalább megrendezi, ha magába, magába. De ez csak a kezdet vót, mer amint öszveállott mozaikjábúl a nemzet, I. Fülkefor azt gondúta, mán csak bé kéne szegni a nagy művet. Akkó elkezdett épülni a magyar nagyfal. Elébb körbe, aztán Kínáig. Nyamintotta a töreket, vetette a válykot a köz munkása, annyira, hogy közepefelül szabálhont béhorpadott a nemzeti haza. Akkó azt ki köllött pótlani valamék nagyobbacska csücskibül, és vica versa, vót gond, még hiba es ókor-ókor, de mán nem kukkérozta legalább a magyar belső dógát mindenféle burkus és oláh, amíg meg nem hal.
(2011. július 9.)