Mi terem a magyar szívébe’? | Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke

Posted on 2012. augusztus 13. hétfő Szerző:

0


PartiNagy_Fülkefor-borítóM. Dalnoki Fanni |

A diktatúrában finomodik az ember humora – mondta egyszer valaki –, míg a demokrácia kiöl valamennyit belőle. Nincsenek kis összekacsintások előadó és közönség között, nincs szükség finomságra, mert nincsenek keretek, amik korlátozzák a mozgást, egyszersmind serkentik a kreativitást. Nem kell álcázni semmit. Nincs szükség arra, hogy a humorista kis rejtekajtókat helyezzen el a mondandójában vagy a rövid humoreszkben, amelyekhez a kulcs a néző/olvasó birtokában van.

Ez elég meggyőzően hangzik. Parti Nagy Lajos azonban megcáfolta. A Fülkefor és vidéke (Magyar mesék) a legszebb hatvanas-hetvenes éveket idézi, mármint humor szempontjából. Pedig – mint az újságokból tudjuk – nincs is diktatúra.

Távol álljon tőlem, hogy elemezni kezdjem, hogy az író miért írta meg a művét vagy mit akart vele közölni, mi volt a célja. Saját bevallása szerint egyébként aktuális írói és polgári közérzetét akarta „becsatornázni”.

A népmeséket, a Mátyás király meséit vagy a magyarok történetét a Képes Krónika illusztrációival elmesélő rajzfilmet idézi a Fülkefor nyelvezete, mint korábban A vak murmutéré. Csak hozzá kell képzelnünk Szabó Gyula vagy Helyey László hangját. Ez a nyelv tűnhet komolynak, amikor a szerző úgy akarja, de a régiesítésből és a modern mondanivalóból, kifejezésekből származó ellentétek, azok váratlan ütköztetése gyakran a komoly dolgokból is valami mulatságosat kerál. Bocsánat, kreál. Ilyen például a hand made stadiony vagy a puhapötseő Ejrópa. Szerepelnek ilyenek szép számmal Eszterházy Péter Csokonai Lilijében is. Ahogy az ember olvassa, meglepően könnyűnek tűnik az egész. Olyannak, mint amikor beszéd közben tájszólást akarunk imitálni. Gondoltam magamban, nem lehet ez olyan ördöngös dolog, megpróbálom én is. Nem sikerült. Amikor Parti Nagy Lajost olvas az ember, elfelejti, hogy a nyelvet kirázni a kisujjunkból nem magától értetődő dolog, csak azért mert neki megy.

A másfél-két oldalas mesék hazánk elmúlt másfél évéből valók, arról szólnak. A történetek főszereplője I. Fülkefor, a magyarok kerála, és az ő hű segítői, akik segítenek neki mozgásban tartani a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, akik együtt nevelik vele az eggy testvért, a Kokit, meg a Sallert. És akik betanítják a népet a Pintér Sándor közmunkása vagyok én kezdetű nótára, amit jó hangulatban, egységes alakzatban lehet énekelni, miközben épül a magyar nagyfal. De nem csak humorból, karikírozásból áll az élet! Erre mondhatnánk, hogy mire jó különben a politikai humor, ha nem arra, hogy nevessünk magunkon. Hofi Géza véste ezt a lelkünkbe. De Part Nagy itt foglalja össze a legtömörebben, egyetlen félmondatban egy bizonyos fajta politikai stratégia lényegét: Ahun háború van, kerül ott ellenség es…

Parti Nagy Lajos

Mesék. Karikatúrák. A segítségükkel egy kicsit könnyebben lélegzünk, de nem csak erre jók. Mindkettő eszköz, amivel az közrendű ember fel tudja hívni a király/elnök/(tetszőlegesen behelyettesíthető) hatalom figyelmét magára és a helyzetére. A mese azért van, hogy meghallják és odafigyeljenek rá. Valahogy úgy, ahogyan a Háry Jánosban éneklik:

Felszántom a császár udvarát,
Belévetem hazám búbaját,
Hadd tudja meg császár felsége,
Mi terem a magyar szívébe’.

Az okos hatalom pedig odafigyel. Bizony. Felhasználja a hallottakat és learatja, amit az udvarába vetettek. Ha meg nem figyel oda?

Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke. Magyar mesék
Magvető, Budapest, 2012

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy mán szabad választások keretibe kitakarodtak a magyarok fődjirűl a tatárok, oszt I. Fülkefor lett a kerál. Vót es öröm, vígan zakatót a Nemzeti Együttműködés Rendszere, Rolex karóra se jobban. Még pár bakarasz, pár csipisz iramodás, oszt eppoly jó lesz minékünk, mint Kádár apánk alatt az annóba, teprenkedett a nép, mer mind azt látta a keráli tévébe, hogy siker hág sikerre, sarkalat sarkalatra, és kalap. Rendes, istenfélő magyar nép vót, nem úgy, mint az előző, emmán tutta, hogy csak az lessz, ami bé vagyon ígérve, megszorítás penig nem vót, amíg meg nem haltak.

Ez a könyv az első évet, az első 53 írást tartalmazza abból a sorozatból, amit 2011 áprilisában kezdtem el írni az Élet és Irodalom Páratlan oldalán, Magyar mesék címmel. Ezek természetesen álmesék, a népmese bizonyos elemeit, nyelvét imitáló teherbíró kisformák, abszurdok a rögvaló abszurditásáról, hazanzák, glosszák a helyzet margójára. Okom bőven volt rájuk, célom velük csak annyiban, hogy egy hagyományos, mégis szabad műformába „becsatornázzam” az írói, állampolgári köz-érzetemet. – Parti Nagy Lajos