Don DeLillo: Cosmopolis (részletek)

Posted on 2012. július 10. kedd Szerző:

0


Meddig mehet el, mielőtt túl messzire megy?

Sok letartóztatás történt, negyven ország polgárai voltak jelen, véres fejek, kézben szorongatott símaszkok. Nem akartak megválni tőlük. Eric látta, hogy egy nő káromkodva rángatja le magáról a maszkját, s miközben egy rendőr gumibottal püföli a bordáit, a nő visszakézből a rendőr sisakjának plexijébe vágja a maszkot. Eközben lassan kikerültek a kamera látószögéből, lassan már minden képernyőn az ide-oda himbálózó limuzint mutatták.

Eric a saját képét pillantotta meg, a kémkamera alatti ovális monitoron, élőben. Eltelt néhány másodperc. Látta saját magát, amint riadtan összerezzen. Eltelt még egy kis idő. Feszülten várt. Ekkor felrobbant valami, hangosan, megrázva a környéket, eléggé közel ahhoz, hogy elnyeljen minden más információt. Eric riadtan összerezzent. Mint mindenki. A szókapcsolat része volt a mozdulatnak, az ismerős kifejezésnek, amely a fej és a végtagok mozgásában öltött testet. Riadtan összerezzent. A kifejezés ott vibrált még a testében.

A limuzin nem himbálózott tovább. Szinte tapintani lehetett, ahogy mindenki magába fordul. Odakint az emberek átléptek az összetartozás egy új, második szintjére.

A bombát közvetlenül a befektetési bank előtt robbantották fel. Árnyalakokat látott egy másik képernyőn, villámgyorsan rohantak egy folyosón, szaggatott képeken, s közben tizedmásodpercenként peregtek a digitális óra számai. A toronyépületben elhelyezett biztonsági kamerák felvétele volt. A tüntetők megrohamozták az épületet, átpréselték magukat a behorpadt kapun, kezelésbe vették a lifteket, és átvették a hatalmat a folyosókon.

A csata házon kívül maradt, a rendőrök tűzoltófecskendőket fordítottak az égő barikádok ellen, a tüntetők pedig újult erővel, élénken kántáltak – visszatért a bátorságuk és az erkölcsi erejük.

De a jelek szerint a limuzint végre békén hagyták.

*

Kis ideig csöndben ültek.

Eric szólalt meg:

– Láttad?

– Igen. Mi volt ez?

– Itt ülök. Beszélgetünk. Rápillantok a képernyőre. És akkor hirtelen…

– Riadtan visszahőkölsz.

– Igen.

– Aztán a robbanás.

– Úgy van.

– Nem is tudom, történt már ilyen korábban is?

– Igen. De ellenőriztettem a számítógépes rendszerünk biztonságát.

– És minden rendben.

– Minden. Nem mintha bárki, bárhogyan elő tudná idézni ezt a jelenséget. Vagy előre láthatná.

– Riadtan összerezzentél.

– A képernyőn.

– És csak aztán jött a robbanás. Utána meg…

– Utána a valóságban is összerezzentem – mondta Eric.

– Bármit jelentsen is ez. – Kinski az anyajegyét babrálta. Az ujjhegyével birizgálta az arcán, de gondolkodás közben meg is csavarta. Eric ült és várt.

– Hát ez van a zsenikkel – tette hozzá Kinski. – A zseni megváltoztatja az élőhelye paramétereit.

Ez tetszett Ericnek, de még tovább akarta hallgatni.

– Próbáld meg így elképzelni: itt-ott működnek rendkívüli elmék, persze nem sok, egy-egy polihisztor vagy valódi futurista. Akinek olyan a tudata, mint a tiéd, tehát hipermániákus, az a hétköznapi felfogóképességünkön túl is kapcsolódhat a dolgokhoz.

Eric még várt.

– A technika döntő fontosságú a civilizációban, miért? Mert segít, hogy magunk alakítsuk a sorsunkat. Nincs szükségünk Istenre, csodákra vagy természeti tüneményekre. Ugyanakkor a technika képes meglapulni, és kiszámíthatatlan. Bármilyen irányba fejlődhet.

A megrohamozott torony fényújságján kialudtak a számok és a betűk.

– Azt mondtad, hogy a jövő türelmetlen. Hogy nyomaszt bennünket.

– Az elmélet volt. Én elméletekben utazom – felelte Kinski élesen.

Eric elfordult tőle, és a monitorokat nézte. A szemben lévő épület fényújságjának felső sávjában most ez a felirat volt látható:

KÍSÉRTET JÁRJA BE A VILÁGOT –
A KAPITALIZMUS KÍSÉRTETE

Fölismerte a Kommunista Kiáltvány nevezetes első mondatának elferdítését, az eredetiben Európát járja be a kommunizmus kísértete, cca. 1850.

Zavarodottak, ugyanakkor hajthatatlanok voltak. Eric viszont egyre határozottabban tisztelte a tüntetőket az ötletességükért. Elhúzta a napfénytetőt, és kidugta a fejét az égő gumi vastag bűzével keveredő füstbe-könnygázba; úgy érezte magát, mint valami űrhajós, aki tiszta bélgázzal körülvett bolygóra szállt le. Egészen üdítő volt. Egy bukósisakos pasas fölállt a limuzin motorházára, és megpróbált fölmászni az autó tetejére. Torval fölnyúlt érte, és levakarta a kocsiról. A földre lökte, ott aztán kezelésbe vette a két testőr. Csak sokkolóval tudták lecsillapítani, a magasfeszültség más dimenzióba repítette az illetőt. Eric alig vette észre a recsegő hangot és az ívkisülést a két elektróda között. Mert már a másik fényújságot figyelte, amelyen szaladni kezdtek a betűk, északról dél felé.

PÉNZEGYSÉG LETT A PATKÁNY

Kellett egy pillanat, hogy felfogja az üzenetet, és azonosítsa a szöveget. Természetesen ismerte a sort, egy versben szerepelt, amelyet nemrég olvasott, egyike volt annak a csekély számú hosszabb versnek, amit megvizsgált – egy sor, illetve csak fél sor egy ostromlott város krónikájából.

Ericet igazán feldobta, hogy ebbe a sokféle gázba kidugva a fejét nem csupán küzdelmet meg romokat lát maga körül, a könnygáznak is ellenszegülő nőket és férfiakat, akik elzabrált Nasdaq-pólókat lengetnek, hanem közben az is kiderül róluk, hogy ugyanazokat a verseket olvassák, mint ő.

Leült arra a kis időre, míg egy nyílásból előhúzott egy internetes telefont, és további jenbeszerzésre adott utasítást. Döbbenetes mennyiségben vett fel jenhiteleket. Minden hozzáférhető jenre rá akarta tenni a kezét.

Majd megint kidugta a fejét, hogy megtekintse a csillogó, szürke homlokzaton újra meg újra keresztbefutó szavakat. A rendőrség ellentámadásba lendült a toronyépületnél, élén egy kommandóval. Szerette a kommandókat. Tagjai golyóálló sisakot és sötét esőköpenyt viseltek, és automata fegyverük volt, afféle testetlen fegyverváz.

Valami más volt kialakulóban. Elmozdulás, törés jött létre a térben. Már megint nem volt biztos benne, mit is lát tulajdonképpen, alig harminc méterre, annyira bizonytalannak, csalókának tűnt, ahogy egy ember törökülésben ül a járdán, reszket, és hosszú lángnyelvek táncolnak rajta.

Don DeLillo

Elég közel volt hozzá ahhoz, hogy lássa, a férfi szemüveget visel. Egy ember égett. A többiek guggolva elfordultak vagy arcukat a tenyerükbe temetve álltak, megpördültek és leguggoltak és letérdeltek, vagy elmentek mellette, mit sem tudva róla, elszaladtak mellette a füstben, és észre se vették, vagy megbabonázva bámulták, a testük elernyedt, arcuk elkerekedett és eltompult.

Ha feltámadt a szél, a kinyúló lángok jobban bele-belekaptak, de a férfi ugyanolyan merev maradt, az arca is tisztán látszott, meg az is, ahogy a szemüvege beleég a szemébe.

Egyre többfelől hallatszottak nyögések. Egy ember állva jajveszékelt. Két nő a járdaszegélyen ülve jajveszékelt. Arcukat-fejüket a karjukkal takarták el. Egy másik nő el akarta oltani a tüzet, de csak annyira tudott közel menni, hogy a dzsekijét a férfi felé lóbálja, vigyázva, hogy meg ne üsse. A férfi enyhén billegett, és a feje a testétől függetlenül égett. Hézag volt a kétféle láng között. Az inge már a mennybe ment, füstös foszlányok formájában fogadta be az ég, a férfi bőre megsötétedett és hólyagossá vált, és most már az ő szaga érződött, az égett húsé keveredett a benzinével.

Marmonkanna állt az égő ember térde mellett, és a kanna is égett, akkor kapott lángra, amikor a férfi fölgyújtotta magát. Sehol egy mantrázó, okker klepetusba bújt bonc, sehol egy almásderes színbe öltözött apáca. Ez az ember, úgy látszik, mindent maga csinált.

Fiatal volt, vagy mégsem. Józanul, meggyőződésből hozta meg a döntést. Mindenesetre a tüntetők szerint fiatalnak kellett lennie, aki meggyőződésből cselekszik. Eric szerint ezt még a rendőrség is így akarta. Senki sem vágyott egy őrültre. Az lefokozta volna a rendőri akciót, a kockázatot, az olajozott együttműködést. Ez az ember nem csak futóvendég volt egy szűk szobában, aki hol ezt, hol azt szenvedi el, és hangokat hall.

Eric el akarta képzelni a férfi fájdalmát, a döntéshozatalt, a hihetetlen akaraterőt, amit valahonnan mégiscsak merítenie kellett. Megpróbálta elképzelni aznap reggel az ágyban, ahogy oldalára fordulva a falat bámulja, és végiggondolja a döntő pillanathoz vezető utat. Be kellett-e ugrania előbb egy boltba gyufáért? Eric azt is elképzelte, hogy a férfi fölhív valakit a távolban, az anyját vagy a szeretőjét.

Az operatőrök most közelebb nyomultak, nem érdekelték már őket a toronyépületet visszafoglaló kommandósok. Futott a sarokig a sok széles vállú férfi, neki-nekiiramodva, a kamera ugrált a vállukon, és szorosan közrefogták az égő embert.

Eric lehajolt, és leült a lehajtható ülésre, szemben Vija Kinskivel.

* * *

Korallbarna volt a bőre, és kiállt a járomcsontja. Az ajka méhviasz fényű. Szerette mutogatni magát, a vetkőzését büszkén tette közszemlére, országhatárokon átnyúló szoborleleplezéssé avatta, s megfűszerezte némi látványos daccal.

Szex közben sem vette le a zyloflex páncélját. Ez Eric ötlete volt. Ez az űrbéli anyag a létező legkönnyebb és legpuhább, tudatta vele a nő, ugyanakkor a legerősebb is, ráadásul a késszúrásnak is ellenáll.

Kendra Haysnek hívták, és felszabadultan érezte magát Eric társaságában. Nagyjából másfél másodpercig árnyékbokszoltak egymással. Eric megnyalta a nő testét, itt-ott pezsgő nyálcsöppeket hagyva maga után.

– Te lejársz gyúrni – mondta a nő.

– Zsírhányad: hat százalék.

– Nekem is annyi volt, aztán ellustultam.

– Hogyan próbálod ledolgozni?

– Reggel a gépeken nyomom. Este futok a parkban.

Fahéjszínű volt a bőre, vagy rőt, vagy sárgaréz és bronz keveréke. Eric kíváncsi volt rá, hogy amikor Kendra Hays egyedül megy fel a liftben, és az ebédre gondol, átlagosnak tartja-e magát.

A nő ledobta magáról a páncélmellényt, és az ablakhoz lépett, kezében a szobapincérrel behozatott whisky. Öltözéke összehajtogatva hevert egy széken. Eric csöndben akarta eltölteni ezt a napot a meditációs cellájában, és csak nézegetni akarta Kendra Hays arcát meg a testét, afféle taoista gyakorlatként vagy elmeböjt gyanánt. Meg se kérdezte tőle, tud-e valamit a valós veszélyről. Ericet nem érdekelték a részletek, egyelőre legalábbis nem, és Torval úgyse mondott el sokat a testőröknek.

– Most hol van?

– Ki?

– Tudod.

– A hallban. Torval? Figyeli a jövés-menést. Danko meg kint van a folyosón.

– Az meg kicsoda?

– Danko. A társam.

– Új fiú.

– Én vagyok új. Ő már egy ideje vigyáz rád. Amióta voltak azok a harcok a Balkánon. Háborús veterán.

Eric törökülésben foglalt helyet az ágyon, földimogyorót ropogtatott, és a nőt nézte.

– És ő mit fog szólni ehhez?

– Torval? Róla beszélsz? – A nő jól szórakozott. – Mondd ki a nevét.

– Mit fog mondani neked?

– Fő, hogy biztonságban legyél. Ez a foglalkozása – mondta Kendra.

– A férfiakból idővel előjön a bírvágy. Mi? Nem is tudtad?

– Híresztelik. De az az igazság, hogy hivatalosan már egy órája véget ért a munkaidőm. Ez most tulajdonképpen a szabadidőmből megy.

Tetszett neki Kendra Hays. Minél biztosabb volt benne, hogy Torval utálná, neki annál inkább tetszett. Torval dühödten fogja utálni a nőt emiatt. Zord szemöldöke alól hetekig gyilkos pillantásokat fog lövellni rá.

Don DeLillo

– Szerinted érdekes?

– Mi? – kérdezte Kendra.

– Megvédeni valakit, aki veszélyben van.

Azt akarta, hogy Kendra húzódjon egy hajszálnyit balra, mert akkor a csípőjére esik az asztali lámpa fénye.

– Miért vagy hajlandó erre? Ilyen nagy kockázat mellett.

– Talán mert megérdemled – mondta Kendra Hays.

Bedugta az ujja hegyét a whiskybe, de elfelejtette lenyalni.

– Talán csak a pénz miatt. Egész rendes összeg. Kockázat? Eszembe se jut. Úgy nézem, hogy igazából te vállalsz kockázatot. Te állsz a célkeresztben.

Kendra ezt mulatságosnak találta.

– És érdekes?

– Érdekes olyasvalaki közelében lenni, akit meg akarnak ölni.

– Tudod, mit szokás mondani erre?

– Mit?

– Az üzlet logikus folytatása a gyilkosság.

Ez is mulatságosan hangzott.

– Húzódj kicsit balra. Húzódj kicsit balra. Ez az. Szép. Tökéletes.

Rókabarna volt a bőre, copfja a koponyájára tapadt.

– És milyen fegyvert bízott rád?

– Sokkolót. Annyira még nem bízik bennem, hogy halálos fegyvert adjon a kezembe.

Kendra az ágyhoz ment, és kivette Eric kezéből a vodkás poharat. Eric az egyik mogyorót dobta a szájába a másik után; nem bírta abbahagyni.

– Egészségesebben kellene táplálkoznod.

– A mai nap kivétel – mondta Eric. – Hány voltos?

– Százezer. Megbénítja az idegrendszert. Térdre rogynak tőle. Nagyjából így – mutatta a testőrnő.

Pár csepp vodkát Eric nemi szervére öntött. Csípett, égetett. Nevetett, amíg csinálta, Eric pedig ismétlést akart. Kendra még egy keveset odacsöppentett, és lehajolt, hogy lenyalja, hogy a nyelvével bedörzsölje a vodkát, azután terpeszben Eric fölé térdelt. Mindkét kezében pohár, így akarta megtartani az egyensúlyát, miközben rugóztak az ágyon és nevettek.

Míg a nő zuhanyozott, Eric kiitta a maradék whiskyjét, és marokszámra falta a mogyorót. Nézte a zuhanyozást, és arra gondolt, hogy ez a nő csupa szíj és öv. Bizonyos értelemben soha nem lehet meztelen.

Aztán odaállt az ágy mellé, hogy végignézze az öltözködését. Kendra Hays nem sietett, előbb a páncél feszült a törzsén, majd a nadrágját kellett megkötnie, utána jött a cipő, s a derekára az öv a pisztolytáskával – ekkor vette észre, hogy Eric alsónadrágban áll.

– Sokkolj le – kérte. – Komolyan mondom. Vedd elő, és süsd el. Akarom, Kendra. Mutasd meg, milyen érzés. Többet akarok. Mutass valamit, amit még nem ismerek. Sokkolj le egész a génjeimig. Rajta, csináld már. Biztosítsd ki. Célozz, és tűz! Az összes voltot akarom, ami benne van. Gyerünk, lőj. Most.

Fordító: Barabás András