Kemény István: Az ellenség művészete (részlet)

17.
Hazamentem, és belekezdtem ebbe a könyvbe.

18. Kedves meghívottak!
A mai este csúfot űzünk önökből. Hiába nincsenek jelen, mi erre számítottunk. Műsorunk sokszorosított szövegét eljuttatjuk a többi városállam (a Vatikán, Nyugat-Berlin, Moszkva, Los Angeles stb.) lapjaihoz. Itt aztán az önök cinkosai eltussolják majd az ügyet. Úgyhogy nem fog fájni.

19. Önök az ellenségeink
Erre rájöhettek az est eddig elhangzott 18 darabjából és az arcátlan zenéből, mellyel kísérjük mindezt. Mindez önöknek közömbös, terhes. Önök felnőttek. Történészek, politikusok, újságírók… katonák. Ó stb., stb.!
Itt az ideje, hogy bemutatkozzam. De másoknak.

20. Kedves betegeink!
Ti viszont, akik utoljára öt éve voltatok együtt, és azóta sem értitek, miért untátok halálra magatokat a német kastély német parkjában olyan ifjan – ti viszont nem vagytok meghívottak: itthon vagytok nálam.
Az, hogy a mai estét is unni fogjátok, természetes: megnőttetek. Mégis, talán egy pillanatra boldogok lesztek, ha most felidézünk nektek valamit azokból a napokból, mikor üres lézengéssel kellett töltenetek az időt, azért, hogy filmezhessenek benneteket. Utolsó este azonban tábortűz volt, mellette társasjáték. Emlékeztek? Egy elképzelt háború hadszíntereiről kellett tudósítanotok. Afféle vizsga* [*Egy titkos akadémia vizsgája első- és egyben utolsóéveseinek. Sok szó lesz róla később.] volt ez, de ti nem tudtatok róla. Mindenki mesélt tehát valami kedveset a tűz mellett, és magnó volt bekapcsolva a tudtotokon kívül. Mi most nem teszünk mást, mint kijavítva kiosztjuk nektek ezeket a dolgozatokat. Nem fogtok rájuk ismerni. Egy kis történelemkönyv állt össze belőlük, durva, cinikus mesékkel történészekről, politikusokról, újságírókról… és persze katonákról. (Néhányan közületek éppen a katonák miatt nem lehetnek itt!) Ezeken kívül még ketten hiányoznak, az egyik Iván, a bátyám. Ezzel be is mutatkoztam nektek. Zenésztársaimat nem kell bemutatni, ők már öt éve is pont ugyanígy zenéltek, mint most.
Ők meséltek rólatok, és engem megmámorosított Iskolátok gyors bukása. Élvezzétek hát ezt az estét velem. Mással mint szendvicsekkel, a nyári lakunkkal és húgom, Karolin tizenhetedik születésnapjával nem tudok szolgálni. De ezekkel szívből…
Mesteretek, R. Olaf sincs ma itt. Őt is kerestettük, de egyetlen bizonytalan hírem van róla Svájcból. Ezt is hallani fogjátok.
El is széledhettek a bokrok közt, haza is mehettek. Mi itt fogunk játszani nektek.

21. Interjú a Mi Lett Önből? Magazinban
Helené: (sóhajt) – Nem tudhatom, hogy akár puszta megjelenésemmel kikben indítok visszafordíthatatlan lelki folyamatot. Egy német férfi még Dél-Afrikában háromszor kért feleségül, és mikor anyám harmadszor is igent mondott, én figyelmeztettem őket, hogy még csak tizenkét éves vagyok. De mindig én se tudok odafigyelni.
Mi Lett Önből?: – Most például hova figyel?
Helené: – Arra, hogy ne adjak mély értelmű, ám léha válaszokat.
Mi Lett Önből?: – Ezek szerint ez volna a természetes.
Helené: – Igen, de akkor a lap olvasói túlságosan megkívánnának. Ezért vagyok most őszintébb és kiábrándítóbb.
Mi Lett Önből?: – Szándékosan korlátozza szerelmeseinek a számát?
Helené: – Nem törődhetek mindenkinek a további sorsával, aki valaha, valamely nyilvános utazásomkor rám vetette magát, és a rendezők öntudatlanra verték. Inkább legyenek kevesebben, de én nem tűrhetem, hogy valaki kikerüljön a hatásom alól.
Mi Lett Önből?: – „Meg kell tanulnom kegyetlennek lenni.” Ezek az ön szavai.
Helené: – Ez azt jelenti, hogy ki kell ábrándítanom azokat, akik rám alapozzák a terveiket. Ki nem állhatom a konkrét terveket, én soha, senkinek nem ígértem semmit.
Mi Lett Önből?: – Ezeket a szólamokat ön inkább szomorúan, mint keserűen sorolja nekem. Én nem hiszem, hogy ön kegyetlen is tudna lenni.
Helené: – Nem? (Vállat von.) Mindig ismernünk kell a kor legkorszerűbb fasizmusát, és kegyetlenségünket ehhez kell igazítanunk. Ha a fasizmus éppen aktív és erős, akkor kegyetlenségünknek aktívnak és szelídnek kell lennie. Mikor azonban az abszolút kegyetlenség, vagyis a fasizmus fajul el, azonnal passzív, hanyatló szakaszába lép. Ekkor már nem tőle kell félni, hanem egymástól. Ezért kell pont napjainkban igazán passzívnak lennünk, hogy kamaszos kegyetlenségünk ne válhasson megszokássá, majd fasizmussá.
Mi Lett Önből?: – Miben áll ez az új, passzív kegyetlenség?
Helené: – Én menekült nácik közt nőttem fel Dél-Afrikában. Engem ők kényeztettek, nekem ők meséltek a jövőről. A múltjuk pedig az arcukra volt írva, mert okos voltam és fürkésző. Mikor megszöktem tőlük, az önök Európáját hihetetlenül szelídnek éreztem, és ez azóta is így van. Akik itt és most náciknak merik nevezni magukat, kissé szánalmasak. Köztük most végre lehetne emberhez méltóan élni.
Mi Lett Önből?: – És a kegyetlenség emberhez méltó?
Helené: (sóhajt) – Nekem csodálatot kell keltenem. Ruhámmal, művészetemmel, mindennel. Ha nem sikerül, végem. A kegyetlenség nálam ehhez kell majd. Öngyilkosságba kell hajszolnom mindenkit, aki nélkülem habozna, és éppen csak vegetálna. Magamat is, ha nem bírok csodálatot kelteni. Haljunk meg értem.

Mi Lett Önből?: – Mi lett önből?
Helené: (nevet) – Szörny. Persze részben ellenségeim adják a számba, amit mondok. Hogy ők kicsodák, erre nem válaszolok. Szeretem őket, és nem adom ki rejtekhelyüket, a mindenkori Tróját. Ne csak élő emberekre gondoljon. Szánalmasnak, középszernek, sőt, fasisztának csak én csúfolom őket. Az ilyen elnevezés jelöli azt az embert, eszmét, divatot, aki vagy amely éppen a fogságában tart engem, és a megölésemmel fenyegetőzik. Feltételei pedig nincsenek.
Mi Lett Önből?: – Utolsó kérdés. Lehet-e ön szerelmes?
(Csönd)
Helené: – Ne kínozz! Ne írjál rosszakat rólam! Ne vegyél mindent a szívedre! Hát honnan tudjam?

Bővebben a könyvről: Mi is, ti is, ők is

Adatok: A könyv fülszövege

Kemény István: Az ellenség művészete / Család, gyerekek, autó

Magvető, Budapest, 2011.