Kései sirató | Bächer Iván: Sétatárs

Posted on 2011. december 5. hétfő Szerző:

2


Írta: Bedő J. István

SétatársNem mindenkivel lehet jót sétálni. Férfinak nővel talán akkor, amikor még nem vezérhím, és vagy hódítani akar, vagy hajlandó az önfeladásra. A nők sétálásairól, bevallom, nincsenek kellő tapasztalataim. Ők inkább mennek valahová. Vagy megoldják egymás lelki bajait. Férfinak jóbaráttal lehet jól sétálni, és még ez sem jön össze mindenkinek. Hát Bächer Ivánnak összejött. Másfél évtizedet sétálhatott az Avraham Bogatir trilógia írójával, Kardos G. Györggyel.

A könyv, a Sétatárs kései siratóféle. Visszaemlékezés egy bizonyos sétára, amelyet a szerző a hatodik-hetedik kerület utcáin folytatott idős barátjával, s ez a séta felidéz más sétákat, más közös történeteket, hol Kardos, hol Bächer életéből, de leginkább mindkettőjükéből. Ezért aztán teljesen magától értetődő, hogy a nagy Palesztina-trilógia részletei vendégszövegként – idézetként – jelen vannak a karcsú kötetben. Hiszen beszélgetésükből kiviláglik, hogy Iván szinte betéve tudja K. G. Gy. szinte minden sorát. Az emlékezet játékai előhozzák Kardos lovát, feleségeit, kollégáit, azt, hogy apró töredékek formájában egész élete benne van abban a könyvben – az egész könyv meg az életében.

A vendégszövegek másik tetemes része klasszikus vagy kevésbé közismert vicc, és a viccmesélés sosem öncélú, a helyzethez illeszkedik, vagy éppen az idézte fel. Iván apaként, példaképként tekintett Kardosra, szerkesztői székét is örökölte, és egészen biztosan fanyar világlátását is.

A séta alkalmat ad arra is, hogy felidézze az ismeretlen, fiatal K.-t, aki a Kisalföld nevű (máig is létező) lapot látta el írásaival az ötvenes években, a forradalom előtt és az ellenforradalom után. (Ne tessék felháborodni, csupán a kor terminológiáját használom.) Ennek a talpig becsületes írónak a csibészsége is irodalmi csibészség – hamisít egy, a harcokban elesett orosz kiskatonát, és „lefordítja” a katona zsebében talált vérfoltos verset. Sőt még a fordítás műhelytitkait is megírja… A győri újság anyagát átvette az országos sajtó… Nyilván senki nem figyelt fel arra, hogy még a névadás is klasszikus csibészség (bár lehet, hogy csak kézenfekvő volt): a kiskatona neve Romanov. Mint a cári családé.

Kardos G. György

Kardos G. György

Bächer ebben az alig százoldalas, szellős kötetben végigballag Kardos életén, szerelmeinek, feleségeinek történetén, meg hát a sajátján is, amely hasonlóképpen gazdag előtörténetet, sokfelől jött felmenőket és kalandos közelmúltat foglal magában. Annyi derűt, borút, betegséget, kórházjárást, hogy háromnak is sok volna.

Az útvonalakat most állandó szerzőtársával, Teknős Miklóssal sétálta végig Bächer, hogy vajon ő mit lát ezeken az utcákon, amelynek szinte minden házához, ablakához, kocsmájához, sörözőjéhez, strichkurvájához fűződött valami emlék. Teknős pompás beleérzéssel örökítette meg a petyhüdt, sebhelyes város arcvonásait. De ezt meg tőle szoktuk meg. Szinte meg lehetne köszönni a városi uraknak, hogy meghagyták az ótvaros homlokzatokat, a golyó verte házfalakat, a megcsorbult díszstukkókat. Teknős képei könyvbe kötött szemrehányások…

Ez a gyöngéd szeretettel átitatott sétatörténet szinte alig politizál, de Ivánt itt sem hagyja el iróniája, amellyel a jelent leírja. Mert mi is ez a jelen? Az, amiben megírjuk a múltat. Vagy átírjuk. Így kerül a könyvbe a Honfoglalás című óriásfilm, amin a két író még együtt képedt el, és amelyből messzemenő következtetéseket vetettek oda könnyedén. Amelyekről nem is gondolták, hogy valósággá válhatnak.

Bächer Iván

Bächer Iván

A siratás nem mindig a ravatalozóban, a temetőben megy végbe. A siratás néha csak annyi, hogy emlékezünk valakire, akit végtelenül becsültünk, szerettünk, tiszteltünk – és megírjuk azt a keveset, amit közös emléknek lehet nevezni. Akkor, amikor elérkezettnek látjuk az időt.

Amely most jött el.

Olvass bele: Részlet a könyvből

Adatok: A könyv fülszövege

Bächer Iván: Sétatárs

Ab Ovo Kiadó, 2011