● K A R Á C S O N Y I A J Á N D É K N A K A J Á N L J U K ● Paddington | Egészen biztosan többen is akadnak az olvasók között, akik mindig is meg voltak győződve arról, hogy a kémiatanáruk valamilyen másik bolygóról származó, gonosz […]
augusztus 11, 2023 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Elfogult Kulcsár-rajongó vagyok, bizonyára sokakkal együtt. Az Amerikából jöttem ugyan mintha azt sugallná, a legendás (főleg) rádiós újságíró egykori tudósítói emlékeit idézi fel, de ez tévedés. Ebben a könyvben (szinte) mindenről szó esik, amit eddig nem írt meg valahol. Olyasféle az élmény, mintha a (már nem létező) Magyar Rádió (már bezárt) […]
augusztus 11, 2023 Írta: olvassbele.com
A Lenin Intézetben Ennek az írásnak a Lenin Intézet címet is adhatnám, de nem teszem. Én ugyanis csupán az intézetben eltöltött egy tanévemről tudok beszámolni, mivel csak az 1949/50-es tanévben voltam hallgatója, amikor is az kezdetben egyszerűen Orosz Intézetként az ELTE bölcsészkarának egyik szakja volt, mint például az angol vagy az olasz. Csak később vált önálló […]
március 14, 2023 Írta: olvassbele.com
Paddington | Sophie Bernstein szerint kétféle ember él a Földön: egyesek akkor olvasnak, ha nincs jobb dolguk, mások viszont igyekeznek elkerülni mindenféle más kötelezettséget, hogy olvashassanak. Egy könyvesboltos világában nincs olyan ember, aki nem olvas. Az Olvassbele.com szerzői közül pedig bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki a második kategóriába tartozik. Susan Coll Bookish People […]
március 10, 2023 Írta: olvassbele.com
H. Móra Éva | Sokan vélekednek úgy – akik szívügyüknek tekintik az ifjak olvasóvá nevelését: szülők, könyvtárosok, magyartanárok és még sokan –, hogy mindegy, mit olvas a gyerek, csak olvasson. Nem baj, ha kevésbé értékes – kissé régies szóval lektűr –, csak könyv legyen. Bizonyára ebben is van igazság, tekintve az aggasztó számadatokat, amelyek a […]
február 14, 2023 Írta: olvassbele.com
H. Móra Éva | Dániel András bármelyik könyvét úgy veszi kézbe gyakorlott olvasója, hogy semmin se fog csodálkozni. Vagy legalábbis azt hiszi, hogy nem… Mert ez az ötletekből kifogyhatatlan író megint csak meglepett minket. Biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül nincs a köteten életkori ajánlás. Melyik korosztály lehet a célközönség? Én a felnőtteket gondolom, ennek […]
február 14, 2023 Írta: olvassbele.com
Ezen a szombat reggelen Sovánkovics Rezső, mint hosszú évek óta minden szombaton, horgászni ment. Illetve még előtte is történt néhány dolog, ám ezek sem voltak különösebben meghökkentőek vagy váratlanok: 1. Álmot látott, ugyanazt, amit évek óta minden szombat hajnalban. Az álom egy irdatlanul nagy halról szólt. Ő az állat fejénél állt, és erősen hunyorogva próbált […]
december 23, 2022 Írta: olvassbele.com
Paddington | Richard Osman ismét megcsinálta. A négy csodabogár idős emberből és csatolt részeikből álló csütörtöki nyomozóklub harmadik története – szubjektív véleményem szerint – ismét túltett az előzőn. A Goodreads könyves közösség tagjai szerint az év harmadik legjobb krimije, de mindenféle más idei „leg” válogatásban is megtaláltam. A váratlan világsikert – és hazai sikert is […]
december 1, 2022 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Nagyon jó pillanatban jelent meg Köves József legújabb, zsebbe való könyve. Kivált azért, mert az alcíme – Elolvasókönyv – szamárfület mutat a tankönyveknek, a kötelező irodalmaknak, tehát könnyedén beleilleszthető egy harmadik-negyedikes gimnazista zsebébe. Továbbá – és ez most fontosabb – szinte egy időben került a polcokra Nyáry Krisztián sokak által várt […]
november 1, 2022 Írta: olvassbele.com
kistibi | Nógrádi Gábor a magyar gyermekirodalom (egyik) meghatározó alakja. Ma is aktív. 75. születésnapját vérbeli alkotóhoz méltón ünnepelte. Ugyanis több mint negyven prózai és öt verseskötet után idén új regénnyel jelentkezett. Az Alattunk a kincs a legjobb Nógrádi-hagyományokat követi. Kaland, humor, pergő párbeszédek, szerethető figurák. A könyv ismertetése előtt érdemes két területen is kalandoznunk […]
augusztus 12, 2022 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Természetesen nem nyitott Kulcsár István viaszfigurákkal zsúfolt (vagy szellősen berendezett) látványosságot, de legalább olyan izgalmas sétálni az emlékei között, legfeljebb nem lehet együtt fényképezkedni Matuska Szilveszterrel (sem). (Mint ahogy T. Dóri tette legutóbb George Clooney-val…) Ez a panoptikum igen egyedi – és főleg roppant hasznos. Kulcsár István, túl a kilencvenen, olyan […]
augusztus 12, 2022 Írta: olvassbele.com
Régi idők reklámjai Már elöljáróban figyelmeztetem az olvasót: ez a cikk termékmegjelenítést tartalmaz. A velem nagyjából egykorúak bizonyára még valamennyien emlékeznek arra a háború előtti mozireklámra, hogy Bútort csak Royalnál végy! Baross utca harmincnégy. Royal bútor olcsó, jó, részletre is kapható. Ez a reklámszöveg, amely a mozielőadások előtt, majd a szünetben, megzenésítve, némi képi kiegészítés mellett […]
július 2, 2022 Írta: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Alapvetően kultúrtörténeti érdekességként kezdtem olvasni Mark Forsyth könyvét – tegyük hozzá, épp ezért, túl sok vidámságra nem számítottam –, ám már az első lapoknál mosolyra húzódott a szám. Azt hiszem, mindvégig így maradt. A szélessége változott némiképp, még az is előfordult, hogy hangosan felnevettem. Tudom, egy tudományos könyvtől melynek már a címe […]
július 2, 2022 Írta: olvassbele.com
Az ivás evolúciója A természet törvényei nem véletlenül azok. Hogy alkoholt rejt annyi minden, példamutató dolog! Bornemisszák mit koholnak? Más a törvény ereje: egynéhány korty alkoholnak emberben is van helye. A. P. Herbert (1956) Előbb kezdtünk inni, mint hogy emberré váltunk, hiszen az alkohol előfordul a természetben, és mindig is előfordult. Amikor úgy négymilliárd évvel […]
november 7, 2023 Írta: olvassbele.com
1