A kincs bennünk van | Nógrádi Gábor: Alattunk a kincs

kistibi |

Nógrádi Gábor a magyar gyermekirodalom (egyik) meghatározó alakja. Ma is aktív. 75. születésnapját vérbeli alkotóhoz méltón ünnepelte. Ugyanis több mint negyven prózai és öt verseskötet után idén új regénnyel jelentkezett. Az Alattunk a kincs a legjobb Nógrádi-hagyományokat követi. Kaland, humor, pergő párbeszédek, szerethető figurák.

A könyv ismertetése előtt érdemes két területen is kalandoznunk a születésnap kapcsán. Egyik a gyermek- és ifjúsági irodalom mai helyzete, megítélése, másik pedig az, hogy az írói ars poetica hogyan, milyen személyes élményekből, indíttatásokból alakult ki.

Az irodalmi kánon – bár az állítás erősnek tűnik – a gyermekirodalmat másodvonalnak tekinti. Ha viszont megnézzük néhány jeles írónk, költőnk életrajzát, közös motívumként találjuk, hogy akkor fordulnak a gyermekirodalom felé, amikor a politika jegeli őket, nem írhatnak azt, amit szeretnének. Fekete Istvánt az ÁVH félig agyonveri a Zsellérek című regénye miatt, aztán születik meg a Tüskevár, a Vuk, és seregnyi más, ma már klasszikus történet. Pilinszky verses meséket ír, amikor mellőzik. Tersánszky a ráparancsolt csöndben megírja a gyermekek számára is nagyon élvezetes antikommunista mesét, a Misi mókust. Lehetne még folytatni hosszan a sort, de az igazán fontos az a kérdés, hogy miért van ez így.

Nógrádi Gábornak alighanem nagyon fáj, hogy állami kitüntetéssel sosem ismerték el olvasásra nevelő, „terelgető”, ismeretterjesztő munkáját. Ez akkor is igaz, ha a könyves szakma megbecsülte munkásságát: említsük itt csak az Év Gyerekkönyv írója díjat, a Janikovszky Éva-díjat és a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsától (IBBY) kapott életműdíjat.

Mitől jó egy gyerekkönyv? Mindenkinek más a receptje, hiszen annyira más minden igazán jó mű. Össze lehet hasonlítani Nemes Nagy Aranyecsetét mondjuk Pilinszky Ének a kőszívű királyról című történetével? Böszörményi Gyula Gergő könyvei mutatnak bármily rokonságot Kalapos Éva Massza című regényével? Bármily furcsának tűnik is, a válasz igen. Méghozzá abban, hogy nem lenézik a gyermek olvasót, nem didaktikusan „szájbarágnak”, hanem partnernek tekintik célközönségüket, a gyerekek számára érthető nyelven szólalnak meg, és olyan világban játszódnak, melyben a legfontosabb alapelvek érthetőek és ismertek az ifjú olvasók számára. Jókait ma már szótárazni kell, az Egri csillagok világának megértéséhez komolyabb történelmi tanulmányok szükségeltetnek. Ez nem baj, de az olvasás szeretetét ma már nem ilyen műveken lehet elsajátítani. Ezek majd akkor jönnek, ha kialakult az olvasás utáni vágy.

A jó gyermektörténet alapja az – Nógrádi Gábor szerint –, ha van benne dráma, és ha jó a humora. Ha talán a legismertebb (tegnapi) Nógrádi-történetet veszem alapul, (Gyerekrablás a Palánk utcában) a drámai vonal, hogy elváltak a szülők. Lehet-e nagyobb tragédia egy gyerek számára!? Ebből az alaphelyzetből indulnak aztán a kalandok, létrehozva a tréfás szituációk és párbeszédek sokaságát.

Nógrádi Gábor nem azért ír gyermek- és ifjúsági regényeket, mert nem akar vagy nem írhat mást. Hiszen, ha az életművet nézzük, találunk versesköteteket, forgatókönyveket, hangjátékot, regényeket az idősebb korosztály számára. Szokott ő felnőtteket is nagyon magas szinten szórakoztatni. Kevéssé ismert, hogy a kilencvenes évek kultuszfilmjének, a Sose halunk meg című felejthetetlen Koltai Róbert-mozinak a forgatókönyvét ő írta, és ez csak egy a sikeres filmek, sorozatok közül.

A miérteket az életrajzban kell keresnünk. Már ötévesen tud olvasni. Édesanyja, aki maga is írt verseket, vezeti be a betűk világába. Őt aztán nagyon hamar elveszti. Még a világégés vége felé egy SS-őr vágta mellbe puskatussal, mellrák a vége, 1954-ben meghal, magára hagyva hétéves fiát. A kisfiú képzelt történetekbe menekül, novellákat, verseket ír igen korán, nyolc-kilenc évesen. Már gyermekkorában tanítani akar. Nem feltétlen katedráról. Történetekkel lehet a legjobban tanítani, és ez a vágy, ez a szándék kitart felnőtt korában is. Népművelői végzettséget szerez, és ezt a művelődési házakban nem igazgatóként gyakorolja, hanem az író-olvasó találkozók meghívottjaként „népművel”. Azt hiszem, egyedi és sajátos rekord, hogy több mint nyolcszáz ilyen találkozót jegyez.

A szavalóversenyeken rendszeresen zsűriző, drámás kollégáktól hallottam, hogy nem nagyon akad olyan verseny, ahol ne találkoznának Nógrádi-szöveggel. Úgy vélem, ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy Nógrádi Gábor megtalálta célközönségét, tudja-érti olvasóinak nyelvét, érti humorukat, és nem csak érti, de beszéli is a „kamasz-kiskamasz dialektust”.

Az Alattunk a kincs tipikusan Nógrádi-történet. Zeréndváron, egy képzelt kisvárosban játszódik. Főhősei negyedikesek, pontosabban hatan az osztályból: „A hat negyedik b-s már az óvodában is együtt csoportba járt, és elsős koruk óta bandáztak. Így hívták a szülők a kis csapat találkozásait, amikor észrevették, milyen jól érzik magukat együtt. Játszanak, kutyáznak, kirándulnak, strandolnak, megünneplik egymás születésnapját, chatelnek, filmeket néznek. És még az is előfordul néha-néha, hogy együtt tanulnak.”

Három fiú, három lány. És ne feledkezzünk meg az elengedhetetlen négylábúról, Dodóról sem, aki foxterrier, és nem csak Ferót, a gazdáját imádja, hanem az egész csapatot. Zeréndváron lakik Béla bácsi is, aki egy második világháborús sérülés miatt elveszítette emlékezetének nagy részét. Többek között igazi nevére sem emlékszik. Sokan Bolond Bélának hívják, mert állandóan ugyanazt a nótát énekelgeti: „Több énekem nincsen, alattunk a kincsem, tudom én, tudom én, nem leszek mindig szegény.”

Történetünk kezdetén a banda éppen környezetismeret órán üldögél, mikor Béla bácsi éneke behallatszik az osztályba, és megszűnik a rend és fegyelem, de hőseink figyelmét felkelti néhány dolog, amit Béla bácsiról megtudtak. Tomi utána is jár, aputól érdeklődik: „…a Bolond Béla tényleg katona volt. A többi katonával menekült. Üldözték őket. Lőttek utánuk. Az öreg itt sebesült meg Zeréndváron, ahogy Tancsiné mondta. Gránát robbant mellette, ahogy Tancsiné mondta.”

Innentől kezdve gyorsan követik egymást az események: először is „ki kell hallgatni” Béla bácsit. És Béla bácsi kötélnek áll, beszélget a gyerekekkel, elmondja, hogy a kincs az alagútban van: „Ő aztán végig, ahogy mentünk, oldalt a falon egy-egy kőre fehér krétával kereszteket rajzolt, hogy jelezze az utat… Száz lépés, kereszt. Száz lépés, kereszt… Mert kövekből volt a fal végig… Sárgás, szürke mészkövekből… Sose felejtem el… Száz lépés, kereszt. Száz lépés, kereszt.”

• Olvass bele!

Ez annyira valószerűen hangzik, hogy a gyerekek nem kételkednek tovább, bizonyosak, hogy tényleg alattuk van a kincs. Kell egy vérbeli kalandregényhez ennél több? Alattuk a kincs, csak meg kell szerezni, csak le kell hajolni érte. Eddig senki nem hitte, Béla bácsinak nem igazán volt hitele.

Felgyorsulnak az események, és nem is lépnénk túl a kalandregényen, ha a történet megmaradna a kincs felkutatásánál. Abban is van csavar, hiszen Zeréndvár alatt van egy kiismerhetetlen és veszélyes alagútrendszer, ahol omlanak a falak, a járatok labirintusszerűen hálózzák be a mélységet.

A kérdés bonyolultabb. Mi történik akkor, ha hat gyerek több milliós, milliárdos értékű rablott háborús kincset talál. A „de jó lenne gazdag lenni” vágya mellett milyen érdekek csapnak össze, és ezeket hogyan lehet tízéves fejjel megérteni és elfogadni. Rég elveszettnek hitt tárgyak kapcsán mit láthatnak meg a gyerekek egy régi háború borzalmaiból?

Mindemellett igazán jó figurák és szituációk teszik élvezetessé az amúgy is viharsebesen pergő történetet. És ahogy a Nógrádi regényekben mindig, a végkifejlet felé haladva a „banda” is, Zeréndvár lakossága is erősebb közösséggé válik. Valósággá válik a mese igazsága.

És, talán az is igaz lehet, hogy a kincs nem alattunk, hanem bennünk van, üzeni a regény. Abban, ahogyan egymással tudunk bánni.

Mint oly sok más Nógrádi-kötet, ez a mű is a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg, Ritter Ottó realista, mégis kicsit képregényes stílusú illusztrációival.

Nógrádi Gábor: Alattunk a kincs
Illusztrálta: Ritter Ottó
Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 2022
144 oldal, teljes bolti ár 2999 Ft
kedvezményes ár a kiadónál 2099 Ft
ISBN 978 963 603 0582

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A 4. b osztály néhány tagja kincskeresési lázban ég. Persze csak titokban, hiszen ha nem vigyáznak, még elszólják magukat, és akkor valaki előttük találja meg a kincset, helyettük lesz gazdag. Tomi, Feró, Dina, Gabi, Olgi és persze Mara biztosak benne, hogy a kisvárosban közismert „Bolond Béla” egyáltalán bolond, és amikor arról énekel, hogy „alattunk a kincs”, akkor igazat mond.
A csapat egyik fele tehát nekiindul, hogy a város alatt húzódó pincerendszerben megtalálja a rejtélyes ládát, miközben a csapat másik fele odafent őrködik…
Nógrádi Gábor új regénye nem csupán egy kalandos kincskeresés története, hanem egyúttal komoly dilemmát is feszeget: vajon kit illet meg a megtalált kincs? A gyerekeket, akik az életüket kockáztatták érte? Vagy inkább a várost, amely valóban rászorulna a támogatásra? És mi történik, ha felbukkannak az értéktárgyak eredeti tulajdonosai?