L. Sz. | A borítón a Publishers Weekly lakonikus méltatása olvasható: „Lebilincselő és elgondolkodtató történet”. Nagy várakozásokat ébreszt a könyv, amit a pszichológiai krimik közé sorolnak, de én szétválasztanám a kettőt. Krimi – egy kis pszichológiával. A vizsgálóbírósági titkár, Benjamín Chaparro pályája legelején különös bűnügy vizsgálatában vett részt. Az eset: egy fiatal házaspár tragédiája. A […]
április 16, 2015 Írta: olvassbele
Bodó Viktória Booklány | Mielőtt újabb gyereknevelésről szóló kézikönyvként gondolnánk a Feldmár-sorozat legújabb darabjára, érdemes kicsit megállni, és a cím mögé nézni. Hiszen az egyfelől jelenti, valóban, a gyereknevelés buktatóhoz adott iránymutatást, másfelől azonban, legalább ennyire szól a felnőttekről is. Egészen pontosan arról, hogy mi különböztet meg egy valódi felnőttet attól a nagykorú gyermektől, aminek […]
október 16, 2014 Írta: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc | A halk cuppantás a kedvelt személy orcájára (gyerekkönyvről lévén szó, a többi csókképződménnyel most inkább ne foglalkozzunk) oly leheletfinom mozdulat, hogy elsőre talán fel sem fogjuk mennyi szeretet és mily sok pozitív energia szuszakolható bele. Sokan úgy vélik, a pusziosztás lányos dolog, azzal a fiúknak nem muszáj foglalkozniuk. Egy bizonyos kor felett […]
október 27, 2013 Írta: olvassbele
| Második fejezet | Mennyi végig nem járt út A napok végigjárására az oly ideges természetek, mint amilyen az enyém is, akárcsak az automobilok, különböző „sebességekkel” rendelkeznek. Vannak nehezen járható s hepehupás napjaink, amelyekre csak végtelen hosszú idő alatt tudunk felkapaszkodni, s lefelé hajló napjaink, amelyeken énekelve s teljes sebességgel futunk végig. Marcel Proust: Az […]
október 27, 2013 Írta: olvassbele
Makuvek Nóra A Szétszórt elmék már külalakjában is követi a figyelemhiány zavar problémájával élők igényeit. A négyszáz oldalas könyv alapesetben kétszáz oldalas lenne, átlagos betűmérettel és margókkal, a szerkesztők viszont nem hagyták, hogy bárki is elkalandozzon a sorok között. (Nem mintha ez csak a szerkesztőknek lenne köszönhető.) Máté Gábor következetesen vezeti le könyvében a figyelemhiány […]
szeptember 6, 2013 Írta: olvassbele
Első fejezet | A bűvész-világbajnokság A stockholmi belvárosi hotel előcsarnokában egy sötétbarna szemű, hosszú, gesztenyebarna hajú, huszonkét éves belga bombázó kisebb tömeget vonzott maga köré. Mindkét kezében egy-egy ászt tartott, és ahogy meglendítette a levegőben a karját, a lapok királlyá változtak. A közönség korábban is látott már effélét – az a fajta társaság volt, amelyik […]
szeptember 6, 2013 Írta: olvassbele
Cserhalmi Imre Nem véletlen, persze, hogy a könyv címében szerepel a neve, hiszen Houdinire, mint a megtévesztő művészetek klasszikusára tekinthet a világ minden bűvésze, illuzionistája, mentalistája, illetve az ő valamennyi csodálójuk. Pontosan illik hozzá e könyv szerzőjének az a szellemi beállítottsága: a látható, sokszor káprázatos jelenségek mögött a gondolatot, sőt a tudományt is keresi. Alex […]
július 13, 2013 Írta: olvassbele
Vigyázz, mit kívánsz! Van egy embertípus, akinek szexualitását Sandra Pertot szexológus úgy jellemezte, hogy „feljogosított libidója” van. A feljogosított libidó azt jelenti, hogy az illető ahányszor csak gerjedelmet érez, szeretkezni akar, és partnere ellenkezésén megsértődik. Úgy érzi, nem szalaszthat el egyetlen alkalmat sem. Amikor ő megkívánja a szexet, nem számít, hogy társa akarja-e, partnerének kötelessége […]
július 13, 2013 Írta: olvassbele
Írta: Makuvek Nóra Ugyan a könyv borítója és címe egyértelmű utalásnak tűnhet a tartalomra, az sem fogja csalódottan félretenni a könyvet, aki az első kétszáz oldal után sem talál párkapcsolati tanácsokat. Ahhoz ugyanis még legalább harminc oldalt el kell olvasni. Az emberi motivációk, a társas viselkedés nehézségei és azok megoldási lehetőségei kitűnő bevezetőt szolgáltatnak a […]
május 11, 2012 Írta: olvassbele.com
Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve az elhatározás és az elvek, amelyek mentén létezünk egy kapcsolatban. Én úgy látom, az emberek jó része ennek nincs tudatában. Igazság szerint mindez sokszor a kapcsolat női szereplőjén múlik. Legtöbbször ugyanis […]
február 28, 2012 Írta: olvassbele.com
Júlia vagyok, és válok. Húsz évet éltünk együtt, és biztosak voltunk benne, hogy együtt éljük le az egész életünket. Elmúltak a nagy érzelmek, a kapcsolatunk barátsággá szelídült… Erika vagyok, és válunk. Mindig sírok, most se tudok rendesen beszélni. Meghaltak a gyerekeink nyolc éve. Ikrek voltak, kislányok. Belefulladtak a tengerbe. Túléltük, összekapaszkodtunk, azt hittem, ez a […]
január 20, 2012 Írta: olvassbele.com
Írta: Takács Máté Csernus doki olyan, mint Michael Jackson: megosztja az embereket. Vagy szeretik, vagy nem. Itt szerencsére nem üvölti le senki parókáját, mint az őt ismertté tevő tévéműsorban. Alant taglalt könyve egy társszerzővel, egy festő-szakáccsal íródott, Pampuryk Péterrel. Baráti beszélgetéssorozat, mely persze búvárkodik a lélekben is, de elmerülhetünk egy jó kondér húslevesben szintúgy, ahogyan […]
január 19, 2012 Írta: olvassbele.com
Élet- és ételérzések Úgy érzem, Magyarországon ma egy rinyáló, rosszindulattal teli életérzés uralkodik. Nem tudom, hogy mennyire fog sikerülni, hogy ennek az ellenkezőjét sugalljam egy könyvben. Félek tőle, hogy nem fog, ennek ellenére mindent megteszek, mert kihívások nélkül nem tudok élni. Nem akartam újra olyan könyvet írni, amely csak a problémákról szól, sokkal inkább egy […]
január 4, 2012 Írta: olvassbele.com
Horváth Balázs | Tari Annamária bátor ember. A jelenről ír. Alapvetően arról, hogy ez a mi globális és technológiai társadalmunk hogyan alakította a lelkünket, a lelki problémáinkat. Teszi mindezt rendkívül higgadtan, kiegyensúlyozottan, mindenfajta tétovaság és bizonytalanság nélkül. Márpedig ehhez különösen nagy bátorság kell. Mert a jelen nem olyan, mint a múlt vagy a jövő. A […]
január 4, 2012 Írta: olvassbele.com
Klinikai pszichológiai jelenségek és társadalom-lélektani összefüggések az információs korban Sokan vágynának biztonságot adó érzelmekre egy olyan életben, egy olyan környezetben, amelyben keménynek és határozottnak kell lenni. Az Y generáció tagjai, a mai huszonévesek és fiatal harmincasok az információs kor gyermekei. Világukban mélyen megváltoztak az érintkezési szokások, és átalakultak olyan hagyományos fogalmak, mint értékrend, tudás és […]
december 8, 2011 Írta: olvassbele.com
Írta: Szeifert Natália Alig van olyan szerencsés – vagy éppen szerencsétlen – ember, aki ne kerülne élete során legalább egyszer egy szerelmi háromszög valamely csúcsára. Az is vitathatatlan, hogy legtöbbekben a párkapcsolaton kívüli viszony létrejötte (bármelyik szerepben vegyen is benne részt), komoly érzelmi megpróbáltatást jelent. Akadnak ugyan, akik könnyedén kezelik a félrelépést, hűtlenkedést, nem él […]
május 12, 2015 Írta: olvassbele
1