Bodó Viktória Booklány |
Mielőtt újabb gyereknevelésről szóló kézikönyvként gondolnánk a Feldmár-sorozat legújabb darabjára, érdemes kicsit megállni, és a cím mögé nézni. Hiszen az egyfelől jelenti, valóban, a gyereknevelés buktatóhoz adott iránymutatást, másfelől azonban, legalább ennyire szól a felnőttekről is.
Egészen pontosan arról, hogy mi különböztet meg egy valódi felnőttet attól a nagykorú gyermektől, aminek a típusából százezrek, sőt, milliók élnek körülöttünk. Ők azok, akik úgy ugrálnak, ahogy más fütyül, akik a létezés helyes módjának a megfelelést tartják, akiket gyermeksorban tartanak, gyermeksorra neveltek a szüleik. Nem élnek szabad életet, mert vezérlőelvük az, hogy meg kell felelni X vagy Y rokon elvárásainak, ezzel érzik legitimálva a létüket. Ismerős kép? Látod magad előtt a nemrég elmúlt karácsonyt, amikor a feszültségtől mazsolába torzult arcú, családos emberek előre ki voltak készülve a „kötelességektől”? Értsd: harminc-negyven évesen, akár több gyerek szülőjeként, nem tölthették úgy a családi ünnepet, ahogy az nekik megfelelő, mert Lujzi néni megsértődik, anyuka meg hisztizni fog. Igen, ezek az emberek mind felnőttnek hiszik magukat…
Aztán ott vannak a gyerekek, akiket kis hazánkban különös kegyetlenséggel (módszeresen, élvezettel) treníroznak az elnyomásra, már az intézményesítés előtt, a saját szüleik. Hamar megtanulják, hogy privát szférájukat, egyéni véleményüket, személyiségük csíráit csak úgy tudják megóvni a »csak-a-te-érdekedben-teszem«-terrorjától, ha megtanulnak hazudni. Nyílt tekintettel, ártatlanul csengő hangon, ipari mértékben, a saját szüleiknek, akik szerint »amíg-az-én-kenyeremet-eszed«. Ezzel a retorikával egy életre nyomorítják meg a kapcsolatukat a gyerekeikkel, tönkretéve az anya/apa–gyermek ősbizalmat, ami megalapozza majd minden kapcsolatukat a későbbiekben.
Az iskola csak ráerősít erre, hatalmi szóval torol meg mindent, akár a veszélytelen elhajlásokat is, hogy utána a szülő is rátehessen még egy lapáttal, retorzióként. Hiszen a gyereket be kell törni, büntetni kell, meg kell törni, ez az élet. Ahelyett, hogy erőssé, kiegyensúlyozottá és boldoggá tennénk, korlátozzuk, elnyomjuk és büntetjük a saját gyerekeinket, aztán meg csodálkozunk, hogy hazudnak nekünk, pedig mi annyi mindent megtettünk értük. Kivéve azt, amit kellett volna: megbecsülni az egyéniségüket, ezzel megőrizvén az egészséges lelküket. Egy egészséges lelkű, énképű és önbizalmú ember bármit elérhet az életben, egy megtört személyiség viszont kiváló marionettje lesz majd a felnőtt gyerekeit dróton rángatni akaró szülőszörnyeknek.
»Vannak, akik gyorsító rakétaként működnek a csemetéik mellett. Pont, mint az a rakétarendszer, amely feljuttatja az űrhajót az űrbe, majd lekapcsolódik róla, és elég a légkörben. Nos, szerintem ez az igazi szülői modell. Ha valakinek gyerekei vannak, az a dolga, hogy felvigye a magasba, pályára állítsa őket, majd kapcsolódjon le róluk. Ám nagyon kevesen jutnak el eddig az archetípusig. Inkább versenyeznek a fiaikkal egészen a halálukig, és gyermeki szerepben tartják őket.«
Elképzelted már valaha, Olvasó, hogy milyen lennél, hol tartanál az életben, ha a szüleid egyszer sem aláztak vagy szégyenítettek volna meg? Ha mindig megvédtek volna, ha ezt más, akár egy tanárod is tette volna? Ha mertél volna nekik szólni minderről, mert tudtad volna, hogy természetes módon állnak ki melletted? Ha minden körülmények között jogod lett volna az érzéseidhez? Gondolj csak bele! És olvass Feldmárt!
A Booklány szereti… oldalon megjelent írás szerkesztett változata
Feldmár András
Feldmár András: Hogyan lesz a gyerekből felnőtt?
HVG Könyvek, Budapest, 2014
128 oldal, teljes bolti ár 2900 Ft
ISBN 978 963 304 1956
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Az egyetlen útmutatás, amit azzal kapcsolatban adhatok, hogyan neveljük fel a gyerekeinket: ne szégyenítsük meg őket! Ne alázzuk meg őket! Semmiképpen se! És ha más viselkedne így velük, védjük meg őket!
Olvass bele 
Én
2015. április 18. szombat
Sikító frászt kapok a „mindenben támogatlak, majomszeretettel, kisfiam” típusú szülői attitűdöktől. ELSZIGETELTKÉNT sodródnak ide-oda, 30 fős osztálylétszám mellett is!
Sarkítva ezt a kérdéskört. Ha mindenben bólogatunk, mindenben helyeselünk gyermekeink nevelése közben, az emberi értékek feleslegessé válnak. Elkényeztetett, egoista, egyedülálló, barátok nélküli Pistikéket akartok? Nem kell beágyazni, nem kell elmosogatni, takarítani, nem kell magunk után elpakolni, vagy a buszon átadni egy kismamának a helyet, „hiszen te is fáradt vagy, ugye, kicsikém”! Majd akit zavar, megcsinálja helyetted a dolgokat.
Így egyikünk cselédként, a másikunk elkényelmesedő uralkodóként élheti az életét… egy darabig. Társas lények vagyunk, de ez csak akkor működik, ha képesek vagyunk egymásra odafigyelni és alkalmazkodni. A fiatalok más perspektívából látják a világot. Ez az élet, az egyedfejlődés rendje. Mit jelent ez a hülyeség, hogy „nem élnek szabad életet”? Megfoghatatlan! Normális körülmények között sehol, senkinek nincs, a szó szoros értelmében „szabad élete”, mint ahogy senkinek nincs gúzsba kötve sem az élete.
Szabályok nélkül széthullik a társadalom. Ha akarok, belebüfögök a másik arcába, vagy megütöm, vagy nem megyek be az órára, és anyám meg csak bátorít? Később áthajthatok az alig piroson, hetvennel? Aztán… 30 év múlva elé állok, és azt mondom, „Anyám miért nem szóltál, miért nem figyelmeztettél?”
A szülő–gyermek kapcsolat a szeretetre épül. Tele van reménnyel, szeretettel. Egymást neveljük! De mégis a szülők felelőssége, hogy megtanítsák gyermekeinknek, hogy tudjanak eligazodni az élet ok–okozati összefüggéseiben. A jó tetteiket erősíteni, a rosszakat gyengíteni kell. Nem az osztályfőnök, a buszsofőr, vagy a nénike dolga az utcán! Miénk, szülőké!
Látom, mi zajlik manapság, és nem tudom eldönteni, hogy a lustaság, a jó szándék vagy az érdektelenség hajtja ebbe az irányba a szülői réteget.
Hajrá, szülők! Erős, egészséges, becsületes, művelt, kitartó gyermekeket neveljünk!
Csak egyszerűen, mint tették ezt régen is, a pék, a postás vagy épp egy pedagógus.
Kívánok minden szülőnek örömökkel teli pillanatokat!
KedvelésKedvelés
Kecskerágottszoknyás Márti
2015. április 17. péntek
Szerintem ez nem arról szól, hogy „úgy éljen az egyéniségével, mint egy dömper, és ne törődjön más érzelmeivel”. Egy egészséges felnőtt nem is ezt teszi, mert neki van alapja arra, hogy másokkal is jól törődjön. Momo2006 hozzászólása azt a fajta gondolkodásmódot mutatja be, amit ő maga következtet a sorokból, ez pedig inkább őt tükrözi, nem feltétlen az olvasmányt.
KedvelésKedvelés
momo2006
2015. április 16. csütörtök
Szerintem azért az része a felnőttségnek, hogy az ember felfogja, hogy mások is vannak körülötte, és nem élhet úgy az egyéniségével, mint egy dömper. Azért valamennyire kell törődni mások érzéseivel.
KedvelésKedvelés