»A szereplők elfojtott gondolatait próbáljuk megmutatni« | Szőcs Artur a »fizikai Learről«

Posted on 2015. április 15. szerda Szerző:

0


Szőcs Artur

Szőcs Artur

Hegedűs Claudia |

Tehetsége és sármos külseje alapján lehetne körberajongott címlapsztár, de ő nem nyilatkozatokkal hódít, inkább a színpadon bizonyít. Szőcs Artur több darabban is látható a Vígszínházban, rendezéseivel pedig nevet szerzett magának nem csak a fővárosban. Egyik este még Pesten játszik, másnap pedig Miskolcon ül a rendezői székbe. Immár jó ideje ingázik a két város és szerepkör között, de szemlátomást fáradhatatlan. Színpadi munkáit még szőrös szívű bírálói sem nevezhetik szokványosnak, mivelhogy folyamatosan törekszik a színházi formanyelv megújítására. A Duda Éva Társulat táncosaival most Shakespeare Lear király című drámáját állítja színpadra – Duda Évával a címszerepben. Bemutató április 17-én az Átrium Film-Színházban.

A Duda Éva Társulattal megvalósuló Lear – legalábbis az előzetes hírek szerint – egy olyan műfaji kísérlet, amelynek alapja a fizikai színház, miközben felvételről részleteket hallhatunk legendás előadásokból. Ez jól hangzik, de hogyan képzeljük el mindezt a színpadon?
Egyelőre még én is csak elképzelni tudom, hogy milyen lesz ez az előadás. Így a próbaidőszak elején, azt tudom mondani, hogy feltett szándékom volt a kísérletezés valami újjal, és valóban ez történik. Bár előre kitaláltam, hogy archív felvételekből használunk szövegfoszlányokat – régi nagy színészek orgánumával, mindezt zenével kiegészítve –, és közben mozgással meséljük el ezt a történetet, de ez azért nem ennyire sima ügy. Ezekben a napokban próbáljuk kitalálni a nyelvezetét ennek a készülő előadásnak, hogy mitől nem lesz kezem feje, hogyan kerülhető el, hogy didaktikussá váljon. Szóval a gesztusokat és a motívumokat keressük, amelyek úgy tudnak a szöveggel együtt hatni, hogy végül egy produkcióvá szervesüljenek. Vagyis ne az legyen, hogy a színpadon eltáncoljuk a mi Lear királyunkat, és közben pedig egy másik előadás megy a hangfalakból. Valahogy ezt a kettőt kell jól összefésülni, és ez a legnehezebb benne. Valószínűleg forgatni fogunk hozzá a főbb szereplőkkel, ezáltal a vetítés nem a régi előadásokból, hanem a próbafolyamat alatt készült felvételekből áll majd össze. Annyira furcsa, mert amikor eldöntöttem, hogy ebben a formában szeretném ezt a darabot színpadra állítani, kiderült számomra, hogy bár a Lear az egyik legismertebb Shakespeare-mű, mégis ez az egyetlen, amiből nincs rádiójáték. Mindenhol keresgéltünk hanganyagokat, de nem találtunk, és így jutottunk el a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek tévés felvételeihez, úgyhogy azokból vágjuk ki ezeket a szövegeket. Olyan Learek szólalnak majd meg, mint Major Tamás, Básti Lajos, de természetesen nem arról van szó, hogy teljes egészében lemenne a darab egyfajta hangjáték formájában. Ezek a szövegfoszlányok, fontos információkat közvetítenek számunkra, a mozgással pedig a mindenkori jelenetek és monológok általunk értelmezett képét akarjuk megjeleníteni.

Duda Éva

Duda Éva

Vagyis nem feltétlenül fedik át egymást a szövegek és mindaz, ami a színpadon zajlik. Tehát nem arról lesz szó, hogy a táncosok mozgással „szinkronizálnák” a hajdani Lear királyokat, jelesül Básti Lajos nem asszisztál majd Duda Évának vagy fordítva.
Valóban nem. Szó sincs olyasmiről, hogy szinkronban valamit lemozognánk, ami elhangzik. Ebben az előadásban a szereplők elfojtott gondolatait próbáljuk megmutatni, ami szigorúan a mi értelmezésünk, vagyis pontosabban az enyém mondja mosolyogva. – A szereplők valós belső érzéseit próbáljuk majd kivetíteni a közönségnek, tehát azt, ami valójában zajlik a fejükben. Úgy érzem, hogy egy klasszikus értelemben vett színházi előadásban nem tudnám az elemzésemet ilyen pontosan megjeleníteni, mert vagy nem lenne annyira igaz, vagy olyan szélsőséges lenne, hogy már átmenne paródiába. Így viszont, amikor nyolc, tíz ember egyszerre elmozogja, kifejezésre tudja juttatni az erős mondanivalót.

Mivelhogy a test nem hazudik…
Igen, ez így van.

Mekkora segítséget jelent a mostani munkában, hogy 2011 végén megrendezted a Billy világa című előadást? Feltételezem, az akkori próbafolyamat során – a darab egy halló családban nevelkedő siket fiúról szól –, elsajátítottad a belső hallás, látás képességét, mivelhogy értened kellett a jelbeszédet.
Mindenképpen segítség, mert minden ilyen jó értelemben vett szélsőséges anyag, amihez korábban nyúltam, hozzátesz valamit a jelenlegi munkához. Akkor kapcsolatba kerültem egy olyan közösséggel, amilyenhez nekem kötődésem is volt, ugyanis az apai nagyapám siketnéma volt, de túl korán halt meg ahhoz, hogy jól megismerjem. Az előadáson keresztül viszont úgy jutottam be Billy, vagyis a siketnémák világába, hogy a nagyapám gesztusait, viselkedését visszamenőleg is megértettem, amit gyerekként nem tudtam értelmezni. És csakugyan az történik, hogy az éveken át ember hordozza magával ezeket a tapasztalatokat, majd továbbfejleszti, mígnem eljut ilyen gondolatig, hogy a Lear királyt így meséljük el. De ehhez sok minden hozzásegít, például az a tény, hogy időközben két operát is rendezhettem, és ezek mind,-mind nagyon sokat tágítottak a szemléletemen.

A próbán

A próbán

Duda Évával régóta dolgoztok együtt, legutóbb például az év végén, Miskolcon bemutatott Rigolettóban. Közös a színházi nyelvetek, vagy magas hőfokon szoktatok vitatkozni a próbafolyamat alatt?
Ez elég gyorsan ki szokott derülni számomra, hogyha valakivel munkába kezdek. S ha már a Rigolettót említetted, Évának ott teljesen szabad kezed adtam. Csak a saját elemzésemet mondtam el az opera kapcsán, de abba nem szóltam bele, hogy ő ebben az értelmezésben mit kezd a tömeg mozgatásával. Nagyon kíváncsi voltam arra, mit tesz majd hozzá. És amikor összeraktuk a jeleneteket, láttam, hogy teljesen szinkronban voltak az elképzeléseink, vagyis azt éreztem, hogy egybeértek az elgondolások. Hihetetlenül szabadon és szélsőségesen koreografált, ami legalábbis Magyarországon, operákban nem annyira szokványos, de ez a bátor és extrém megközelítés abszolút működött. Ez győzött meg végleg arról, hogy ki merjem mondani: ezt a Lear előadást ezzel a társulattal és Évával szeretném megvalósítani.

Hogyan oszlanak meg a feladatok? Mert ebben a darabban nem lehet a hagyományos értelemben szétszálazni, hogy te vagy a rendező, Éva a címszereplő, és a társulat adja a koreográfiát – hanem az egész egy nagy görgeteggé válik, nem?
Görgeteg valóban, de azért mindenképpen letisztázandók a részletek, és ebben a munkafolyamatban Csuzi Márton a koreográfus. Tehát el tudom mondani a gondolataimat egyes jelenetekről, vagy a jellemekről, de őrült nagy segítség, hogy van koreográfusunk, aki a táncosokkal együtt motívumokat keres, akár szeretetre, akár gyűlöletre. Viszont még annyira rövid ideje tapogatózunk és lázasan keresgélünk valahol a ködben, hogy korai lenne kijelenteni, valami máris megszületett. Szóval ezek az apró kis részletek mind most alakulnak ki, de hát ez az egyik legjobb kaland, ami átélhetünk! Ahogy ebben benne van az is, amikor úgy megyek haza, hogy ebből soha nem lesz semmi, másnap meg úgy érzem, hogy ez lesz az Előadások Előadása. Ezek miatt érzem azt, hogy valóban kísérletezünk, és feszegetjük a történet határait. De nyilván annyira nehéz az a nyelv, amivel próbáljuk színpadra tenni a történetet, hogy még rengeteg buktató van előttünk.

Duda Éva

Duda Éva alárendelt helyzetben

A te elgondolásodban milyen szerep jut a bölcs-bolondnak? Mert akárhogy is nézzük, ő kulcsfigurája a darabnak.
Nekem nagyon fontos, hogy az eredeti műből kiindulva, semmilyen korábbi koncepciót vagy verziót nem használva, minden egyes szerepre megtaláljuk a megfelelő táncost. A bolonddal most ott tartunk, hogy nézem a csapatot, ki lehetne, de még nem tudom. Egyébként, amikor Shakespeare úgy döntött, hogy nemcsak Learnek, és a családjának a tragédiáját mutatja be, hanem párhuzamosan Glosterét és a fiainak a balsorsát is, azzal – szerintem legalábbis – csak azt akarta erősíteni, hogy mindez bárkivel előfordulhat. Sőt, a csillagok állhatnak úgy is, hogy az egész emberiséggel megtörténhet ez a tragédia. És ha ez valóban így van, akkor számomra nem kérdés, hogy ez a sorscsapás férfival éppúgy megeshet, mint nővel. Amennyiben még tovább megyek, akkor pedig miért ne fordulhatna elő, hogy Lear történetesen az Éva, vagy fordítva, nem? Szóval, azt most még nem tudom megmondani, hogy ebből a kavalkádból a végén egészen pontosan mi sül ki, de azt nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem légből kapott ötlet, hogy a Lear legyen az Éva. Annak idején, amikor erre az előadásra pályáztunk, eleve beleírtuk, hogy ez lehet bukta éppúgy, mint siker, de ez a produkció legalább egy kicsit a falak feszegetése ebben a művészhalmazban, amiben vagyunk. Szóval most még nem tudom, hogy a próbafolyamat közepére lesz-e bolond vagy lesz-e Lear – mondja nevetve.

lear_duda_proba_01_domolky_daniel_WEB_011Minden rendezéseddel „táncba hívod” a nézőt, vagyis arra készteted, hogy ne passzív befogadó legyen, hanem keresse a válaszokat a feltett kérdéseidre. A Lear kapcsán téged mi feszít a leginkább?
Alkotóként nem is tudom elképzelni azt, hogy úgy álljak neki egy előadás elkészítésének, hogy az ne legyen komoly agytorna a nézőnek. (Jót somolyog.) Ugyanakkor hozzáteszem, nagy mázlista vagyok, mert ugye 2011-ben diplomáztam rendezőként, és azóta csupa olyan anyaghoz nyúlhattam, amilyenhez csak akartam, és szabadon kísérletezhettem, ami nagyon szerencsés állapot. Egyébként törekszem arra, hogy minden előadásomban világosan megmutassam a néző számára az út elejét, és hogyha elég pontosan figyel, akkor sikerül elkapnia az én szerteágazó útvonalaimat. Az viszont már az ő fantáziáján múlik, hogy a hármas útelágazásnál merre megy. Érdekes, hogy a közönségtalálkozók általában premierek után vannak, én viszont kipróbáltam azt, hogy a próbafolyamat közepén hívtam meg a nézőket egy beszélgetésre, és elmondtam nekik azokat a dolgokat, amikről most itt az imént szó esett. Életem egyik legizgalmasabb találkozása volt a közönséggel, és utána az előadás is másként szárnyalt.

Melyik darab kapcsán volt ez?
A Rigoletto. Különben többször is megtartottuk, és bizony a nézők is azt mondták, hogy azért volt fontos, hogy ez megtörtént, mert olyan felkészítést kaptak, ami után tényleg szárnyaltathatták a gondolataikat. Akikkel viszont nem beszélek előtte, rájuk azt mondom, hogy az elején megpróbálom fogni a kezüket, s aztán valahol egyszer csak elengedem.

Valószínűleg az Átrium nézői is szívesen részt vennének ilyen beszélgetéseken, vagy beülnének próbára.
Ebben én is biztos vagyok! Előbb viszont nekem is beljebb kell lennem, s ha már a hármas útig eljutottam, akkor szívesen, de először nekünk kell elérnünk odáig…

Dömölky Dániel képei a próbán készültek

Az Átrium oldalán megjelent interjú szerkesztett változata

Shakespeare: Lear – fizikai színház, legendás előadások nyomán;
a Duda Éva Társulat és az Átrium Film-Színház közös produkciója
Bemutató 2015. április 17-én az Átrium Film-Színházban

Részletek és jegyvásárlás