Totth Benedek: A fekete katona Apa egyszer azt mondta, minden gombafelhő egyforma, mindegy, hogy a jenkik dobják le az atombombát vagy a ruszkik. Nem értettem, honnan veszi ezt, de nem bírtam kiverni a fejemből. Mint a beszédet, amit a Nagy Imre ismételgetett egy egész napon át a rádióban. Annyiszor hallottam, hogy ha álmomból keltenek fel, […]
szeptember 30, 2017 Írta: olvassbele.com
Tóth Gergely | 1956 máig kényes téma a közéletben. Sokáig elhallgatták, félremagyarázták, letagadták. Sok más történelmi tragédiához hasonlóan nem lett kellőképpen – vagy inkább egyáltalán – feldolgozva. Aztán a rendszerváltás után az elmaradt évtizedeket azonnal pótolni akarták, de sok kérdés maradt megválaszolatlanul, sok résztvevő szerepe nem teljesen tisztázott. Vannak, akik azzal kérkednek, hogy ott voltak, […]
július 30, 2017 Írta: olvassbele.com
Jeges-Varga Ferenc | Már tíz év eltelt azóta, hogy Cseh Tamás 2008-ban megnyitotta az első Ördögkatlan Fesztivált. Halálhíre ugyanitt érte egy évvel később a barátokat, rajongókat, fesztivállátogatókat. Már tíz éve, hogy nem vagyunk normálisak, ahogyan Törőcsik Mari, a fesztivál másik fővédnöke 2011-ben olyan kifejezően megfogalmazta. Már tíz éve, hogy Nagyharsányban és a környező településeken öt […]
március 16, 2016 Írta: olvassbele
Hárságyi Margit* | Sikert sikerre halmoz Vincze János Jászai Mari-díjas rendező – a Pécsi Harmadik Színház alapító igazgatója –, aki nagy harcokkal érte el mindazt, ami híressé tette az idén harminc éves teátrumot. Az uránbányászok egykori művelődési házában szövetkeztek a Pécsi Nyitott Színpad tagjai és a Pécsi Nemzeti Színház újat akaró, kezdeményező művészei. Profizmus és […]
április 12, 2015 Írta: olvassbele
Mind, átjavított, újabb, régiek című, költői életművét összegyűjtő kötetéért Kukorelly Endre kapja az Artisjus Irodalmi Nagydíjat 2015-ben. Rajta kívül Szijj Ferenc, Háy János, Károlyi Csaba és Szilágyi Márton részesül a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület elismerésében. 2006 óta összesen 48 kiemelkedő költőt és írót ismertek el ezzel a díjjal. Az Artisjus Egyesület 2006-ban hozta létre […]
augusztus 12, 2014 Írta: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc | Egy apa – és persze egy anya is – azért dolgozik egész életében, mert azt reméli, egyszer majd jobb lesz neki, s legfőképp a családjának. De ha nem is sikerül jobbra fordítania sorsának állását, akkor is teszi a dolgát, mert legalább a gyerek viszi majd valamire, mégpedig náluknál sokkalta többre. Az előbbre […]
augusztus 15, 2013 Írta: olvassbele
Tóth Zsuzsanna A jó kortárs novellák mindig a máról szólnak, arra reflektálnak – akkor is, ha nem egy az egyben. Nem is hinnénk, mennyire. Végigolvasva a Körkép 2013-at, meglepően színes, izgalmas anyaggal találkozunk, amely akkor is figyelemre méltó, ha egyes darabjai nem lettek a kedvenceim. Mások persze annál inkább. Jó, hogy az ismert nevek mellett […]
augusztus 15, 2013 Írta: olvassbele
Borbély Szilárd | Nembizalmazsgod Algonyulat! Jó estét. Mondok, hogy Algonyulat! Jó estét kívánok. Ércsüngaszóbú: Algonyulat! Nem értem, mondja a férfi. Algonyulat! Így köszöngünk, ha hivatásos közeggel találkozgunk. Alkonyulat, mondja a férfi és mosolyogni próbál. Al-gonyulat, nyomja meg az egyenruhás a gét. És nem volt örülgni! Húzzon bőrt a fogára. Nem viccelgünk. Semmi bizalmasgodás. Al-gonyulat, ezt […]
június 28, 2013 Írta: olvassbele
Írta: Jeges-Varga Ferenc „Mindennek van rendje. A világ összes dolga a csillagoktól a legapróbb részecskékig, az élő és élettelen anyag ezekbe a rendekbe van besorolva, ahogyan minden élő ember cselekedete is. S a rend igazságát senki sem vonhatja kétségbe.” Én sem, te sem, senki sem. Születésünkkor még él bennünk a rendbontók reménye. Hogy belőlünk bármi […]
június 28, 2013 Írta: olvassbele
| 4 | Álltam egy kicsit. Aztán letettem a telefont. Nem akartam otthon maradni. Ugyanazzal a kulccsal nyitni az ajtót, és beleütközni ugyanazokba a dolgokba, amelyek gyerekkorom óta elfoglalják a lakást. A cipős szekrényt. Azt utáltam a legjobban. Nem lehetett tőle rendesen kinyitni a bejárati ajtót. A sarkának nekiütődött. Ha volt valami a kezedben, alig […]
április 10, 2013 Írta: olvassbele
Írta: Tóth Zsuzsanna Mióta világ a világ, természetesnek vesszük, hogy az írók nem csupán saját nemükből választott hőseiket, de a másik nem képviselőit is képesek teljes személyiséggel felruházni, átélve gondolataikat, érzéseiket. Ismerjük és gyakorta citáljuk Flaubert mondását: Bovaryné én vagyok… De hogyan csinálják? Mennyire bújnak bele a férfiak egy nő lelkébe? Belebújnak? Mennyire érzik át […]
április 10, 2013 Írta: olvassbele
Írás közben nővé változni? Lehetséges lenne ez? Egyáltalán: egy író mit tudhat a nőkről, ha férfi? Igaz volna, hogy a legnagyobb regényhősnőket férfiak alkották? Azt jelentené ez, hogy a férfiak többet tudnak a nőkről, mint maguk a nők? Vagy éppenséggel semmit, s mindez csak az irodalomban valóság? És miért mindig Emma Bovary és Anna Karenina […]
április 10, 2013 Írta: olvassbele
Nádas Péter „Láthattuk térdének erős, föltűnően fehér belső hajlatát”– írod egy nőről. Ebben számomra van annyi erotika, mint abban a végtelenül hosszú, fárasztó, szőrös, bőrös, előbőrös, nyálkahártyás szeretkezésben, a Párhuzamos történetekben, bár az egy szokatlanul pontos, tényfeltáró leírás. És semmiképp nem fölösleges. Te magad hogy érzed, sikerült-e ott megvalósítanod azt, amit akartál? Egy ilyen elképzelésben, […]
március 18, 2013 Írta: olvassbele
JVF Zsolnay Szalon – Alinda beszélget címmel rendhagyó beszélgetéssorozat indult útjára idén januárban. A Zsolnay Negyed-beli estek műsorvezetője, házigazdája Veiszer Alinda, aki a köztelevízió Záróra című műsorában éveken keresztül készített bensőséges interjúkat a magyar közélet meghatározó személyiségeivel: tudósokkal, művészekkel, sportolókkal. A beszélgetésekből különleges életutak, figyelemreméltó alkotói pályák, remények és kudarcok rajzolódtak ki. A legérdekesebbekből utóbb […]
június 28, 2012 Írta: olvassbele
Különleges programokkal búcsúztatja a Szépművészeti Múzeum a vasárnap záró három időszaki kiállítását. A hét utolsó napján este tíz óráig látogatható A fotóművészet születése, a Múmiák testközelben és a St. Gallen-i kalandok. Este hat órától Így láttuk mi – 3 művész, 3 fotográfia címmel Háy János költő, író, Pálmai Anna színművész, a Katona József Színház tagja, […]
szeptember 30, 2017 Írta: olvassbele.com
0