A gyerekről másként | Háy János: Napra jutni

Posted on 2014. augusztus 12. kedd Szerző:

1


Háy_Napra jutni-bor180Jeges-Varga Ferenc |

Egy apa – és persze egy anya is – azért dolgozik egész életében, mert azt reméli, egyszer majd jobb lesz neki, s legfőképp a családjának. De ha nem is sikerül jobbra fordítania sorsának állását, akkor is teszi a dolgát, mert legalább a gyerek viszi majd valamire, mégpedig náluk­nál sokkalta többre. Az előbbre jutás nagy igyeke­ze­té­ben azonban a felmenők sűrűn megfeledkeznek, mitől is lesz igazán boldog a gyerek.

Mintha eleve el volna rendelve, a gyerekek mindig a felmenők sorsát másolják. Mert ha a szülők mindent jól csináltak, a fiaiknak-lányaiknak ezt a mintát kell követniük. De ha elszúrták az esélyeiket, akkor is meg vannak győződve arról, hogy elég tapasztalatot szereztek a hibáikból, s alaposan kielemezték mások sikereit is. Másodjára így már biztosan helyes döntést hoznának – ezt gondolják. Na, ezért kényszerpálya a gyereké, ezért kell valamelyik szülője életét újraélnie. S ha ugyanezt a sormintát visszamenőleg több generációra rávetítjük, fény derülhet egy család sorsfeladataira, amit nevezhetünk akár családi karmának is.

A baj persze mindig abból adódik, hogy a gyerek egyáltalán nem akarja utánozni az elődöket, ezért minden egyes tette az ő ellenükben megfogalmazott kiáltvány. Így van ezzel Napra jutni főszereplője is. Háy János legújabb könyvében a gyerek a megkérdőjelezhetetlen apai elvárások miatt fokozatosan eltávolodik szülőfalujától, a társadalmi közegtől, amelyben gyermekkorát leélte, és ami az ő szemében összekapcsolódik a szülők életével. Persze mindkét szülő arra ösztönzi, hogy menjen el a faluból, a városban legyen belőle valaki, mert úgy jobb lesz neki. Azt azonban ők maguk sem gondolták volna, hogy a gyerek az elköltözéssel egyidejűleg elszakad szüleinek értékrendjétől is.

A Napra jutni tematikája ugyanaz, mint A gyereké. Az évek elteltével azonban más tanulságokat vonhatunk le az irodalmasított mozaikokból. Már egészen más a perspektívánk. Az 2007-es nagy regényben Háy a faluból elindulás pillanatától követte a gyerek útját, a Napra jutni 2010 és 2012 között született novellái ezzel szemben a gyermekkorra fókuszálnak, az elszakadás miértjeit szemléltetik. A rokon témaválasztás miatt persze sok a visszatérő motívum, sőt némelyik szöveg egy az egyben visszatér (pl.: A Senák), de a hangsúlyok egészen máshova kerülnek.

Ezúttal is sok az ismerősen vicces jelenet (például amikor az apa a háztetőn képtelen beállítani a tévéantennát, mert a lentről jövő üzenetek csak fáziskéséssel érkeznek hozzá), de a humor kevésbé harsány, helyette több meghitt, érzelemmel teli pillanatot kapunk. A háttérben ott duruzsol az író-narrátor, aki a jelenből szemlélve mindig át is értékeli az élményeket. Az egyes szám harmadik személyű előadásmód elfojtja a szövegek vallomásszerűségét, egyszerű, letisztult irodalmi nyelvet teremt. Háy ezzel nagyobb rálátást enged az olvasó számára, aki az egyediben mindig megtalálhatja az általános törvényszerűségeket, vagy éppen fordítva, az egyetemesből szűrheti le a személyes tapasztalatot.

A kötet három egységre oszlik. Az első (Apák) mindössze egyetlen szöveg, az elbeszélő apa – az egykori gyerek – fogalmaz meg fontos gondolatokat az apa–fiú kapcsolatok jellemzőiről, az ismétlődések törvényszerűségeiről, a szerepek megmásíthatatlanságáról. A második rész (Az apa fia) adja a Napra jutni törzsét. Ezekben az önmagukban is érvényes, szinte regénnyé összekapcsolódó szövegekben egy kisfiú történetét ismerjük meg, születésétől tizennégy éves koráig. A harmadik (Családállítás) summázza a gyerek négy felmenőjének életútját, történelmi fotográfiába ágyazva a vidéken élő, földművelő nemzedék sorsát, életmódját.

A Háy rajzolta falu cseppet sem idilli. Nem a természettel harmóniában élő emberek együttélése jelenik meg előttünk, hanem gyerekszemmel nézve igen brutális közösségé, ahol verik a lovakat, megnyúzzák a nyulakat, leszúrják a malacokat, megölik az idős kutyákat. A férfiak, ha tehetik, szinte mindig isznak, nekiesnek az asszonyoknak, verik a gyerekeiket. A kisebbek is ilyenek: kicsúfolják a gyöngét, a másmilyent, megalázzák a kövér Ferikét.

A mindennapi tahóságnak mélyek a gyökerei. Hőseinek látóköre szűk, mindent elutasítanak, ami eltér az általuk megszokottól. Mert ha nem lehet tévéjük, fürdőszobájuk vagy mosógépük, a szomszédnak ugyan mi szüksége lehetne rá. Eztán is meglesznek nélkülük. De az elutasítás mögött érződik a beletörődés keserűsége. Mintha megállt volna az idő, úgy belerögzültek az itt élők a megváltoztathatatlanba. De hát jól van így, ahogyan van – mondják Háy figurái, kétségbe vonható őszinteséggel.

A gyermekkor helyszínének idegenségére épül a gyerek konfliktusa az apjával. Ez az apa nem eszményi hős, hanem elégedetlen despota. Nem látja a fia nehézségeit, nem tud örülni az örömeinek. Előírja, milyennek kellene lennie, de sosem tetszik neki, amit csinál. Csak lemondóan legyint, hogy ez a gyerek sehogy sem hasonlít rá. Ezért sem képes követendő mintává lenni, s a gyerek mindenben ellene fordul. A végén már egy szavuk sincs egymáshoz. Pedig az apa mindent azért tett, mert jót akart a fiának. De hát „senki nem tud másképp szeretni, csak úgy, ahogy tud”.

A Napra jutni elsősorban tehát egy gyerekről szól, akit a szülői házhoz, s az apához való viszony tükrében látunk, de Háy a róla alkotott képet – hangsúlyosan a záró fejezetben – családi tablóvá szélesíti. A zárt közösségbe beszüremlik a 20. századi magyar történelem. A két világháború harctéri élményei, a hadifogság, a parasztok megfosztása tulajdonuktól, a termelőszövetkezetekbe tömörítés, ötvenhat, a kádári konszolidáció és a rendszerváltás sorsfordító hatású az egész családra.

Egyéni és közösségi sorsutak érnek össze Háy novelláiban. A gyereknek – és a hozzá hasonlóknak – egy súlyos terheket cipelő nemzedék árnyékából kell kilépniük, hogy végre a fényre érhessenek. Mindehhez arra is szükség van, hogy az előző generáció ne rántsa vissza őket. De „apa csak az lehet, aki egyszer megválik fegyvereitől, és hagyja a fiát a napra jutni.” Persze ebben a napra jutásban benne van a kudarc, a bukás lehetősége is, de az már az ő saját történetük lesz.

A felnőtt gyerek ritkán érzi, mekkora fájdalmat hagy anyjában, amikor rövid látogatás után beül a kocsiba, és visszatér a saját életébe, a városba. De így még lehet esélye arra, hogy az új szemlélettel játssza újra szülők és gyerekek játékát, s megmutassa, hogyan válhat az egykori gyerek igazi apává.

Háy János

Háy János

Háy János: Napra jutni
Európa Kiadó, Budapest, 2014
264 oldal, 3490 Ft
ISBN 978 963 079 3957

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Van benne apa, anya, nagymama, nagyapa, s persze főként egy kisgyerek. Vannak benne helyszínek, ovi, iskola, udvar, határ, földek, otthon, egy kerítés a posta előtt. Vannak benne tárgyak, ágy, asztal, tévé, járda. Vannak benne állatok, kacsák, libák, tyúkok, kakasok, disznók, két kutya, Matyi és Csöpi és más falusi házőrzők. Vannak benne emberek, szomszédok, tanárok és tanítónénik, osztálytársak, külföldi rokonok (csehszlovákok), apa barátai és más falusi lakosok. Vannak benne érzelmek (de még mennyi), álmok, vágyak és különböző valóságok.

Minden épp ott van, ahol lennie kell, s amikor elindul a főszereplő, hogy bejárjon egy darabot ebből a tájból, megszületik egy történet. Harminchatszor indul útnak, és harminchat történet születik. Aztán a végén a többi főszereplő is elindul, hogy átjárja a maga hosszabbra nyúló életét. Ez a négy élet úgy veszi körül harminchat társát, ahogy a kerítés zárja az udvart a házhoz, ahogyan a góré fenyőlécei tartják össze a bedobált kukoricacsöveket.

Hát ilyen ez a könyv, meg még másmilyen is, olyan, mint amikor a friss bukta szaga kicsúszik a félig nyitott konyhaablakon. Olyan, mint amikor az orrunkat követve megyünk vissza a múltba. Amikor az emlékek és az érzések úgy kapaszkodnak össze, ahogyan az anya szorítja magához a gyerekét.