Ördögi jubileum #2. | Irodalom és film a 10. Ördögkatlan Fesztiválon

Posted on 2017. július 30. vasárnap Szerző:

0


Jeges-Varga Ferenc |

Már tíz év eltelt azóta, hogy Cseh Tamás 2008-ban megnyitotta az első Ördögkatlan Fesztivált. Halálhíre ugyanitt érte egy évvel később a barátokat, rajongókat, fesztivállátogatókat. Már tíz éve, hogy nem vagyunk normálisak, ahogyan Törőcsik Mari, a fesztivál másik fővédnöke 2011-ben olyan kifejezően megfogalmazta. Már tíz éve, hogy Nagyharsányban és a környező településeken öt teljes napra vackoljuk be magunkat azért, hogy jók legyünk.

A szervezők mindig úgy készülnek, hogy az éppen soron következő Ördögkatlan lesz a legjobb, és nyilvánvalóan most is ezt szeretnék. De most ez a tizedik lesz, ami egy kicsit talán ünnepi alkalom. És ahogy a kezdetekkor is jelenlévő Háy János mondta: az Ördögkatlan olyan lesz, amilyenné mi tesszük. Ha a mezítlábasokon, vagyis a Katlan látogatóin és szervezőin múlik, akkor minden bizonnyal olyan lesz, mint a legelső: ártatlan, őszinte, személyes és szeretetteli.

2017. augusztus 1. és 5. között tehát tizedszer várja igazi összművészeti programkavalkád, több, mint 600 program a Villányi borvidékre érkezőket. Legutóbb végigmazsoláztuk, miből válogathat, aki a minőségi színházi élményt keresi. A következőkben lássuk, mi várja az irodalom és a film kedvelőit.

Krasznahorkai László

Az irodalmi beszélgetések színhelye ezúttal is a Vylyan-terasz festői környezete lesz. Kiss Tibor Noé, Térey János is vendég lesz, de Peer Krisztiánnal is beszélgetnek legújabb kötete, a 42 kapcsán. Háy János új verseit (Az öreg tó felé) olvassa fel hangszerkísérettel, de Bérczes László is beszélget majd vele, ahogyan egyszer ez már fordítva megesett velük – 2008-ban, az 1. Ördögkatlan megnyitóján. A jubileumi fesztivál díszvendégeként Krasznahorkai László is tiszteletét teszi a katlanban. De itt lesz látható majd Keresztury Tibor és Víg Mihály közös produkciója arról, hogy mi az isten zajlik itt, és hogy van-e élet a víg végnapok után (Temetés az ebihalban).

Hatodik éve már, hogy fesztivál utolsó napján az alkalomra állandósult slammer baráti társaság (Horváth Kristóf „Színész Bob”, Kövér András „Kövi”, Pion István, Simon Márton, Tengler Gergely „TG”) veszi a birtokába a Vylyan teraszt. Segítségükkel az „itt és most” szolgálatába szegődünk versek és borok társaságában.  Aki a slam poetryt szereti, egészen biztosan nem hagyja ki a Pesti Magyar Színiakadémia másodéves osztályának (osztályvezető tanár: Pál András) beszédvizsgáját sem a kisharsányi Kovács Udvarházban. A „Zene, szöveg. Ritmus, matek” kurzus vezetője Színész Bob lesz. Beszédtanár: Herczeg Adrienn.

Május utolsó napjaiban jelent meg P. Horváth Tamás trilógiájának második kötete Öt torony címmel. A mű úgynevezett „Pécs-regény”, hiszen a városról eddig elenyésző számban született szépirodalmi alkotás, s az író Pécset, illetve a Zsolnay családot helyezte történéseinek középpontjába. A család, illetve a gyár képzőművészetének spanyol és portugál kapcsolatait is bemutatva beszélgetnek az íróval Nagyharsányban.

P. Horváth Tamás

A nagyharsányi Pécsi Bölcsész Udvarban a Kubalibre zenekarral versmegzenésítésre is lesz lehetőség, ha „van egy versed, de nincs rá zenéd, vagy ha van egy zenéd, de nincs rá versed”. Arany János keserves-víg eposza, A nagyidai cigányok szövegét a Beck testvérek és pécsi bölcsész oktatók olvassák fel. A szöveget ez alkalomra jeles Arany-kutató, Milbacher Róbert dramatizálta. Kerekasztal mellett lehet majd beszélgetni a mű irodalmi kánonban és a kortárs kultúrában betöltött szerepéről, jelentőségéről (Mi, a nagyidai cigányok). A gyerekek pedig Arany Családi kör című versének dramatizált, interaktív változatával is megismerkedhetnek.

Molnár Krisztina Rita legújabb, negyedik verseskötete Levél egy fjord partjáról címmel ősszel jelenik meg a Scolar Kiadó gondozásában. Villánykövesden a Blum Pincénél az Etno Ligetben a készülő kötet vereseivel, hanem az utóbbi években írt kisprózáival is megismerkedhet a közönség. A versek mellé a dallamot Sinha Róbert, a Holland Királyi Zeneakadémián diplomázott gitárművész adja (Versek és dallamok egy fjord partjáról).

A Malter Filmfesztivál hazai fiatal és független filmesek legújabb alkotásait egy vándormozi során több fesztivál közönségéhez is eljuttatja. Idén az Ördögkatlanra több mint hatvan rövidfilmből álló válogatás lesz látható a Vylyan teraszon, amely a friss diplomafilmek, dokumentumfilmek, animációk és kísérleti etűdök legjavából merít. A beérkezett műveket filmes zsűri értékeli, és az ősz folyamán a debreceni Apolló Moziban egésznapos fesztivál és díjátadó keretében jutalmazza. Természetesen a szakmai zsűri mellett a közönségnek is van lehetősége értékelni a filmeket, így a Katlan látogatóin is múlik, hogy melyik rövidfilm alkotói kapják meg a közönségdíjat.

A filmkedvelő katlanászok az utóbbi évek nagysikerű magyar fimjei közül kettőt láthatnak. Hajdu Szabolcs Karlovy Varyban Kristály Glóbusszal díjazott mozija, az Ernelláék Farkaséknál turnézik a katlanban, faluról falura járva. Villánykövesden, a Vincze kocsmában, Kisharsányban a Kovács Udvarházban,  Nagyharsányban a Both Miklós Udvarban, Beremenden a Kovácsműhelyben szerveznek családias légkörű lakás-vetítéseket. Enyedi Ildikó berlini fődíjas filmjét (Testről és lélekről) pedig a Vylyan teraszon a Malter Filmfesztivál zárásaként nézhetik meg a filmbarátok.

Enyedi Ildikó

A nagyharsányi Pécsi Bölcsész Udvar kertmozijában olyan nagyszerű filmeket nézhetünk meg, mint A hullám (rendező: Dennis Gansel), amelyben egy osztálynyi diák saját bőrén tapasztalja meg, mi az autokrácia, a komformizmus. Végigkövethetjük kisvárosi buszsofőr monoton, szürke hétköznapjait Jim Jarmusch egyedi atmoszférájú, költői filmjében (Paterson). Láthatjuk  Guillermo del Torónak az 1944-es spanyol polgárháború idején játszódó filmjét is, melyben álom és valóság,  tudattalan és tudatos keveredik össze (A Faun labirintusa).

Paterson (Adam Driver, rendezte: Jim Jarmusch)

A nagyharsányi Faluközpontban található Esélykikötőben az UCC Alapítvány és a SANSZ filmklubja keretében vetítenek két legendás „cigányfilmet”: Találkoztam boldog cigányokkal (Aleksandar Petrović, 1967); Romani Kris – Cigánytörvény (Gyöngyössy Bence, 1998). Végül a Szoborparkban a gigantikus, 30×40 méteres „sziklavásznon” elevenedik meg Kovács Gerzson Péter híressé lett előadása, a Bankett.