Finisszázs | Búcsúznak a Szépművészeti időszaki kiállításai

Posted on 2012. június 28. csütörtök Szerző:

0


Háy János

Háy János

Pálmai Anna (A filozófusban)

Különleges programokkal búcsúztatja a Szépművészeti Múzeum a vasárnap záró három időszaki kiállítását. A hét utolsó napján este tíz óráig látogatható A fotóművészet születése, a Múmiák testközelben és a St. Gallen-i kalandok.

Este hat órától Így láttuk mi – 3 művész, 3 fotográfia címmel Háy János költő, író, Pálmai Anna színművész, a Katona József Színház tagja, valamint Fekete Kovács Kornél trombitaművész beszélget A fotóművészet születése című kiállítás anyagából választott egy-egy, számukra izgalmas műről. A művészek a fotókhoz novellát, verset és zenei improvizációkat társítanak.

Fekete Kovács Kornél

A beszélgetés moderátora Eszéki Erzsébet, aki Így látunk mi című (2010-es) kötetében 37 interjúalanyával járt körül 37 képet, most három művészt választott a kiállítást záró produkcióhoz.

Az est folyamán a közönség először láthatja-hallhatja így, együtt ezeket a műveket, közben Eszéki Erzsébet beszélget az alkotókkal – s ők egymással – arról, kiben milyen érzelmeket, gondolatokat ébreszt a választott mű.

Fél hétkor és fél kilenckor Bódi Kinga kurátor kalauzolja a látogatókat a St. Gallen-i kalandokHartung, Tàpies, Uecker és az Erker-jelenség című kiállításon, nyolc órakor pedig Zene és fény címmel Barabás Lőrinc Live Act és VJ Lee Unflyable produkcióját láthatja a közönség.

A három, most záró kiállítás közül legtöbben az elmúlt év tavaszán nyílt, Múmiák testközelben című tárlatra váltottak jegyet, összesen csaknem 160 ezren tekintették meg a kiállítást. A fotóművészet születése című tárlatot a megnyitása óta eltelt három hónapban csaknem 50 ezren látták, míg a St. Gallen-i kalandokra több mint 30 ezren voltak kíváncsiak.

Szépművészeti Múzeum  (1146 Budapest, Dózsa György út 41.) – 2012. július 1., vasárnap 18.00–22.00