Körkép 2013 (részlet)

Posted on 2013. augusztus 15. csütörtök Szerző:

0


magvető_körkép2013-bor180Borbély Szilárd | Nembizalmazsgod

Algonyulat!

Jó estét.

Mondok, hogy Algonyulat!

Jó estét kívánok.

Ércsüngaszóbú: Algonyulat!

Nem értem, mondja a férfi.

Algonyulat! Így köszöngünk, ha hivatásos közeggel találkozgunk.

Alkonyulat, mondja a férfi és mosolyogni próbál.

Al-gonyulat, nyomja meg az egyenruhás a gét. És nem volt örülgni! Húzzon bőrt a fogára. Nem viccelgünk.

Semmi bizalmasgodás. Al-gonyulat, ezt kell mondani, mondja az egyenruhás. És nem térfálgunk.

Algonyulat, mondja a férfi, vigyázva a hangra, beletörődéssel.

A derű közben eltűnik az arcáról. Az egyenruhás láthatóan nem viccel. És a férfi nem akar vitába keveredni vele. Régebben még lehetett. Akkor még vicceltek, cinkoson összekacsintottak az egyenruhásokkal. Az új köszönést nem tudta a férfi se megszokni. A szája sem állt rá. A Központozat nap mint nap hozott új szabályzatokat.

Az Algonyulatot a nyelvszabályzat szerint este kell használni. Az esti harangszó elhangzását követően. Már az előírást is nehéz betartani, mióta meghozták. Ugyanis utólag derült ki, hogy kevés a harang, és a zaj miatt a meglévőket is alig lehetett hallani. Ezért aztán két nappal később új szabályt bocsátottak ki a Központozatból, hogy minden tíz utcának kell egy harangot állíttatni. Pedig bronz is kevés volt, mert újabban ebből készítették a közlekedési jelzőtáblákat is. Akkor terjedtek el az elektromos harangzatok, az erongok. Betonoszlop tetejére nagyteljesítményű hangszórókat állítottak, amely lejátszotta a Központozat által jóváhagyott haranghangot. De ezzel sem oldódott meg minden, és azért továbbra is nagyon kellett fülelni, mert az esti hangszó sosem volt pontos. Néha húsz-harminc percet késett, vagy akár egy fél- vagy háromnegyed órával korábban hangzott el. Aki nem figyelt, az a rendelet szerint súlyos büntetésre számíthatott, ha mégis rossz köszönési formát használt. Ezt az éberség fokozása miatt rendelték el. Egy ilyen kisvárosban egyébként is mindenki figyel. Mert mostanában mindenkinek figyelnie kell. Ez van kiadva parancsozatba. Egymást figyelték gyanakodva.

Ébgerség, mondogatták egymásnak az emberek.

Ébgerület, válaszoltak rá.

Néhány eset elég volt, hogy mindenki óvatosabb legyen. Megbüntették már a helyi légpuskatöltény-árust meg a menyasszonyi ruhakölcsönzőst. A kis forgalom nem bírja el a bírságot. Újabban nem kötnek házasságot és nem lőnek a verebekre. Hamarosan mindkét bolt be fog csukni. Azóta már nem viccelnek az emberek. Idegesek. Jobban, mint korábban bármikor. Valami történhetett bennük. Az ismerősök, régi barátok is óvatosabbak lettek. Négyszemközt se mondják, hogy régen jobb volt.

Aztán egyre-másra falragaszok jelentek meg. Újabb szabályokat tettek közzé, ezek először az új köszönési formákat szabályozták. Ennek értelmében hajnalban, napkeltétől a reggeli harangszóig a Pitymalaty! van érvényben. A falragaszok állandó fordulata szerint „visszavonásig”. Ezért kell figyelni az újabb falragaszokat. Például korábban a Fel, dereng! volt a használati forma. Úgy nagyjából két és fél hétig, de azt egy esős napon éjfélkor kiragasztott hirdetmény a Pitymalaty!-ra változtatta.

Azon a hajnalon a vasutasok és a korai műszakosok, akik a tyúkkal fekszenek, hogy korán kelhessenek másnap, csúnyán rajtavesztettek. A hajnali harangszó után szokás szerint munkába indultak. Az egyenruhások meg minden városban kinn álltak az útkereszteződésekben. És vártak. Ahogy a pók várja az áldozatát. Előbb jöttek a vasutasok. Köszöntek is jó hangosan:

Fel, dereng!

Nono, mondták az egyenruhások barátilag.

Fel, dereng!, ismételték meg. Talán nem így kell nektek köszönni?, kérdezték.

Nemtegez, válaszolták.

Na de Fel, dereng! Nem, kérdeztek vissza még egyszer.

Semmiképpense, duruzsolták azok.

Jó reggelt?, kérdeztek vissza reménykedve, hogy talán ez is elmúlt, mint az éjszakai eső, amelyre ekkorra már csak a párálló tócsák emlékeztettek.

Szó se lehet róla, szemetek, sziszegték azok, mint a libák szokták, hogy még a nyakukat is előrefeszítették hozzá.

Hát akkor, kérdezték a vasutasok tanácstalanul.

Pitymalaty!, mondták és diadalmasan mutattak a száradó, friss hirdetményekre. A tócsák pedig a hepehupás aszfalton, mint az ezernyi darabra széttört nagytükör szilánkjai, visszaverték a kelő nap fényét.

Akkor Pitymalat!, mondták a vasutasok.

Pitymalatty, nyomták meg az egyenruhások a tyét, és gumibotjaikat lengetve az álmos sínbohócok felé indultak. Megjegyezgni: Pitymalaty, mondták, majd vidáman és hetykén ütlegelték a földön fekvő embereket. Veséjüket a szabvány szerint fényesített bakancsaikkal rugdosták, amelyeken megcsillant a felkelő nap diadalmas fénye. Vidám indulókat énekeltek közben, hogy tompítsák a fájdalmat.

Aztán jöttek a pékek, a vájárok, a virágárusok, az olvasztárok és a népi ellenőrök sorban. A fogvájógyár dolgozóinál kezdtek fáradni. A nulladik órára igyekvő kamaszok már csak kedves pajeszhúzogatást kaptak. Meg elkérték az ellenőrző könyvüket, és bepecsételték az igazgatói megrovást, amelyet az igazgatók aznap sietve aláírtak. De nem tiltották ki őket az ország minden középiskolájából. Ez egy boldog napként vonult be a történelemgönyvekbe.

Borbély Szilárd

Borbély Szilárd

Algonyulat, mondja megadón a férfi a nyelvszabályzat hatályos rendelkezése szellemében.

Nacsakazé, nyugtázza az egyenruhás. Hová, hová, esti harangzatot követően, kérdezi az érdeklődés látszatával.

Sétálok, mondja a férfi.

Sétálgok, javítja ki az egyenruhás a nyelvszabályzat szerint. Egy kis dombra lecsücsülgök, fűzi tovább barátilag, gyermeki mosollyal.

Igen, sétál-gok kicsit, mondta a férfi.

Oszt közben spegulál-gunke, mondja az egyenruhás kérdő hangsúllyal, jelezve, hogy ez akár kérdés is lehetne belőle.

Csak elgondolkodtam, mondja a férfi.

Hejes. De tudni akarjuk, hogy minis, mondja az egyenruhás.

Hogy mit szabad, válaszolja a férfi.

Azon nem kell gondolgodni. Asztat mi tuggyuk. Szóval azon.

Megismonnyuk, ha akarja, teszi hozzá az egyenruhás.

Értem, mondta a férfi. Nem akarja bonyolítani a beszélgetést. Szeretne minél hamarabb túllenni rajta.

Már megis montuk. Ki van ragasztva a nyelvszabályzatba.

Olvasguké rendszeresen?, kérdezi. És a kérdés hangsúlyába a férfi okkal érez bele fenyegetést.

Épp azt olvastam, a nyelvszabályzat legfrissebb rendeletét.

Hejes. Hát akkor Algonyulat!, mondja az egyenruhás.

Algonyulat!, válaszol sietve a férfi.

Merhogy ércsüngaszóbú, kiáltja még az egyenruhás a férfi után. De nem fordul vissza: Elmenőben mondja hányavetin.

A hátán fehér betűk világítanak: NYELVREND.

A nap már alábukott a horizonton. Sötétedik. Az egyenruhás befordult a Szóőrség udvarára.

Egy tevékeny napnak hamarosan vége.

Körkép 2013. Harminchat magyar író kisprózája. (Összeáll.: Király Levente)
Magvető Kiadó, 2013