Tóth Gergely | Régi korok csatáit újrajátszani lehet félkomolyan vagy teljes beleéléssel. Vagyis csak az eseményre felhúzni a zubbonyt a modern alsóruhák fölé, vagy (korhű gatyáig) átöltözni, teljesen átlényegülni. Ez így van a középkori csaták remake-jénél, de az Egyesült Államokban annyira népszerű polgárháborús momentumok újrapergetése esetén is. Mivel Dennis Lenahan, a toronyugró és a dédapja […]
szeptember 18, 2014 Írta: olvassbele
Richard a szörnyálarc nélkül lépett be az anyja szobájába, nem kopogott előtte, és azt sem mondta a nőnek, hogy kapcsolja le a villanyt. Besétált, a hintaszékben ülő nőre pillantott, majd a tálcára az ágyon. Ahogy sejtette, hozzá sem nyúlt. – Nem ette meg a sonkát – mondta. – Nem vagyok éhes. – El is felejtettem, […]
szeptember 18, 2014 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Nem baj az, hogy a könyvnek nem ez volt az eredeti címe. Hiszen a switch átkapcsolást, átváltozást, átváltást jelent, de ezzel a címmel semmifajta könyvet nem lehetne eladni. A baj inkább az, hogy a magyar cím kissé félrevezető. Elmore Leonard figurái ugyanis egyáltalán nem született bűnözők. Viszont meglehetősen szórakoztatók. Két középsúlyú […]
június 26, 2013 Írta: olvassbele
Amerika zűrös hely volt a hatvanas-hetvenes években: diáklázadások, hippik és polgárjogi mozgalmak, na meg persze szex, drog és rock&roll minden mennyiségben. Skip Gibbs és barátnője, Robin Abbott kezdettől fogva benne volt a legkeményebb balhékban, csak épp nem virággal harcoltak a rendszer ellen, hanem dinamittal. Nem csoda, hogy az FBI jó pár évre kivonta őket a […]
június 26, 2013 Írta: olvassbele
Chris Mankowski utolsó munkanapja, délután kettő, még két óra van hátra a műszak végéig, amikor befut a riasztás, hogy hatástalanítania kell egy bombát. Az történt, hogy egy Booker nevű fickó, egy huszonkilenc éves, büntetett előéletű nagymenő a jakuzzijában áztatta magát, amikor megszólalt a telefonja. Kiüvöltött a testőrének, Juicy Mouth-nak, hogy vegye fel. – Hé, Juicy! […]
június 26, 2013 Írta: olvassbele
Írta: Tóth Gergely Miközben az ember a Hairt nézi, ritkán gondolkodik el azon, hogy „jó, de mi lesz a szereplőkkel később?” Valahogy úgy képzeljük, hogy a nagy diákmozgalmakkal együtt a hippik is eltűntek a vietnami háború lezárását követően, a mozgalmakkal együtt annak tagjai is csak a hetvenes években léteztek. Persze ez nem igaz. Elmore Leonard […]
december 2, 2016 Írta: olvassbele.com
0