Xénia | Karinthy Frigyes szatirikus műve köré épül a Vendéghang szezonzáró klubja. A jelenlegi lesz az ötödik eseménye a Zene és irodalom című rendezvénysorozatnak. Emlékeztetőül: a Vendéghang zenekar tematikus esteken, a közreműködő vendégek segítségével, saját dalokkal állít színpadra és mutat meg egy-egy apró részletet a líra gazdag tárházából. Az estek inkább szerkesztett színpadi előadások, mint […]
május 25, 2016 Szerző: olvassbele
Lengyel Szilvia | Nem reprezentatív statisztikám alapján (ismerős anyukák) Bors nénit általában azok a családok nézik meg, ahol a szülők is ismerik a mesét. (Létezik egyáltalán ember, aki nem ismeri?) 1978 óta láthatjuk színpadon, tévében; ő az a kedves nagymama, akinek említésekor azonnal valamelyik legendás színésznő jelenik meg a szemünk előtt, jelmezbe bújva. Kinek Dayka […]
május 5, 2016 Szerző: olvassbele
Hegedűs Claudia | Donald Margulies Pillanatfelvétel című közönség- és Tony-díjas színdarabja Brooklynban játszódó kortárs dráma. A húsba vágó párkapcsolati dilemmák mellett időszerű morális kérdéseket vet fel. A Pulitzer-díjas amerikai szerző kamaradarabját Horgas Ádám rendezésében, Pokorny Lia, Bereczki Zoltán, Földes Eszter és Seress Zoltán előadásában láthatja a közönség. A május 6-i premierről beszélgettünk az előadás férfi […]
május 4, 2016 Szerző: olvassbele
Lengyel Szilvia | Vannak álmodozók, akik vágyaik eléréséhez csak akkorka lendülettel közelítenek, hogy például lottószelvényt vagy kaparóst vesznek. Velük szemben meg azok, akik a rálegyintéseket fel sem veszik, és törnek céljuk felé. Közülük az egyik Katona Beáta. Régóta dédelgette egy kreatív csapat gondolatát, aztán addig akarta, amíg egyszer csak sikerült valóra váltania. Ugyanis – ellentmondva a […]
május 3, 2016 Szerző: olvassbele
JVF | Az idei évtől megújul a Pécsi Országos Színházi Találkozó, a POSzT. Programstruktúrája három alappilléren áll: a versenyprogramban a Pécsi Nemzeti Színház – a korábbi évekhez hasonlóan – az évad legjavából válogatott előadásainak ad otthont. Ezzel párhuzamosan a Zsolnay Kulturális Negyedben zajlik a POSzT Fesztivál, a Kodály Központban pedig a POSzT bemutatja programsorozat keretein […]
április 25, 2016 Szerző: olvassbele
Xénia | A Vendéghang klubja ezúttal Weöres Sándor versei köré épül. Ez lesz a Zene és irodalom című rendezvénysorozat negyedik eseménye. A zenekar tematikus esteken, közreműködő vendégek segítségével, saját dalokkal állít színpadra és mutat meg egy-egy apró részletet a líra gazdag világából. Ezek az estek inkább szerkesztett színpadi előadások, mint koncertek, és szándékos a kísérletező […]
április 18, 2016 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Emberfeletti merészség kell ahhoz, hogy valaki manapság klasszikus operettet írjon. Elmúlt a kora, bár azért a lélekharangot nem kell meghúzni fölötte. Az eredetiket még lehet játszani hagyományőrzőn vagy ironikus idézőjelbe téve, akárhogyan – csak nem a hagyományos elemeit fölhasználva. És mégis: A K2 Társulat újdonatúj operettet mutat be, persze mai hangon, […]
április 18, 2016 Szerző: olvassbele
Lengyel Szilvia | Ez a bölény nem igazán félelmetes. Első pillantásra megtévesztő, mert külsőre éppen olyan, mint a többiek. De belül gyenge. Hiányzik belőle az erő. Talán gyáva is. Bölénybe oltott széplelkű madárka? Szeressem, féljek tőle vagy taszítson? Az amerikai bölény annak az ötcentesnek a hátoldalán található, melyet a főszereplő ócskás, Don (Szervét Tibor) ad […]
április 2, 2016 Szerző: olvassbele
Kutszegi Csaba | Április 8-án lesz a Bethlen Téri Színházban a Találkozások sorozat első bemutatója, a Valcz Péter átdolgozta és rendezte Mary és Max. Ennek apropóján beszélgettünk a fiatal rendezőket támogató sorozat két ötletgazdájával, Gáspár Annával (Manna Egyesület) és Szögi Csabával (Bethlen Téri Színház). A Bethlen Téri Színház a kortárs tánc egyik fellegvára: ez a […]
március 29, 2016 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | „A gyermekszülés a nők legmagasztosabb pressziója!” – jelentette ki Gerry Durrell barátnője, Ursula Pendragon-White (legalábbis Révbíró Tamás magyar fordításában), és ma is sokak meggyőződése, hogy ez a mondat több mint helyénvaló. Most tekintsünk el azon kenetteljes egyénektől, akik hasonlóképpen gondolják, de be nem tennék a lábukat a szülőszobába, a nővérszobába – […]
március 25, 2016 Szerző: olvassbele
Hegedűs Claudia | Meg tudja-e szólítani a mai közönséget a Csongor és Tünde? A válasz egyértelmű igen, ha fineszesen tálalják. Szabó Borbála író, dramaturg pontosan ezt tette, amikor Vörösmarty műve nyomán írt egy kortárs darabot – Kerengők (Csongor, Tünde) –, ami a gimnazisták körében már zajos siker. Az Átrium Film-Színházban hetek óta középiskolások tucatjai vitatkoznak […]
március 22, 2016 Szerző: olvassbele
GA | A tatabányai Jászai Mari Színház által szervezett MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál négy napja alatt négy monodrámát és négy stúdiószínházi előadást láthatott a fesztivál közönsége. A bemutatott monodrámák és előadóik: A nagybőgő – Klem Viktor; Alszanak a halak? – Prohászka Fanni e. h.; Egyasszony – Tenki Réka; Van valami bejelentenivalója (Szabadkai Népszínház) – Csernik Árpád. […]
március 16, 2016 Szerző: olvassbele
Hárságyi Margit* | Sikert sikerre halmoz Vincze János Jászai Mari-díjas rendező – a Pécsi Harmadik Színház alapító igazgatója –, aki nagy harcokkal érte el mindazt, ami híressé tette az idén harminc éves teátrumot. Az uránbányászok egykori művelődési házában szövetkeztek a Pécsi Nyitott Színpad tagjai és a Pécsi Nemzeti Színház újat akaró, kezdeményező művészei. Profizmus és […]
március 12, 2016 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Miben különbözik ez a fesztivál a többitől? A Purim megünneplése hagyomány és személyes ügy a zsidó közösségben. Szép tavaszi időre esik, és amúgy is örömteli megemlékezés (a részleteket lásd itt), miért ne lehetne a színház ünnepe? Karinthy Márton tehát kitalálta, hogy még a nagy tavaszi fesztiválidény előtt Újbudára hívja mindazokat, akik […]
március 9, 2016 Szerző: olvassbele
Xénia | „villámsújtotta ember áll házam előtt nem mer kopogni” [Sajó László] Két égtáj, két forma, két műfaj. Ezúttal Nyugat és Kelet két legismertebb kötött lírai formája kerül közös zenei fedél alá a Vendéghang klubjában. Aki eddig nem követte figyelemmel: ez lesz a harmadik eseménye a Zene és irodalom című rendezvénysorozatnak. A zenekar a tematikus […]
március 8, 2016 Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Egyszer már megérne egy alaposabb szöveg- és zenei elemzést, hogy vajon hogyan, mitől lett Seres Rezső hungarikum, nemzeti intézmény. Legalábbis olyan összefüggésben, hogy szerte a világban a zeneértők ismerik Bartók nevét, a zeneélvezők pedig a Szomorú vasárnap/Gloomy Sunday szerzőjét. Fesztbaum Béla ideális meg- és felelevenítője a néhai Spitzer Rudinak. Rajong ezért […]
június 2, 2016 Szerző: olvassbele
0