Színevisszája | Röpülj, lelkem! / K2 Társulat / Szkéné

Posted on 2016. április 18. hétfő Szerző:

0


Bácsalmássy, az ígéretes kezdő (Borsányi Dániel) mit sem ért...

Bácsalmássy, az ígéretes kezdő (Borsányi Dániel) mit sem ért…

Bedő J. István |

Emberfeletti merészség kell ahhoz, hogy valaki manapság klasszikus operettet írjon. Elmúlt a kora, bár azért a lélekharangot nem kell meghúzni fölötte. Az eredetiket még lehet játszani hagyományőrzőn vagy ironikus idézőjelbe téve, akárhogyan – csak nem a hagyományos elemeit fölhasználva.

És mégis: A K2 Társulat újdonatúj operettet mutat be, persze mai hangon, mai szöveggel, zenével, a darab pedig: egyszerre színevisszája. Mintha Möbius-szalag lenne, nem tudod, hogy a színét vagy a visszáját nézed, tapogatod, neveted ki. Illetve ne szépítsük: röhögünk fakutyamódra.

Fináléval kezdődik, sőt élőképekkel (tabló!) a darabbeli darab, a hazaffyas Etelközy képviselő ÉS színi direktor műve, az Árpád térnyerése. Mintha egy másodvonalbeli Szörényi-epigon kurzusműve volna. Lelkes és diadalmas, puffogó frázisok váltakoznak a magyar költészet évszázadainak legszebb soraival vagy szóképeivel. (Tartok tőle, hogy csak az érettebb korosztály élvezte ki ennek a szövegturmixnak az igazi zamatát, habár megelőlegezem a bizalmat az egyetemista korú nézőknek, hogy ők is értették, ha nem is ismerték fel mindet.)

Nyughatatlan lázadók (Domokos Zsolt, Boros Anna, Piti Emőke)

Nyughatatlan lázadók (Domokos Zsolt, Boros Anna, Piti Emőke)

A történetben váltakozik még továbbá az Árpád (belső darab) hőseinek érzelmi vihara, illetve az ezt játszó személyek civil kapcsolata és konfliktusai, ami alaposan megzavarhatja a néző figyelmét. De ezen túlmenően is megjelenik egy sírnivalóan nevetséges problémacsomag: a (belső) darabban két statiszta játszik, akik avar leszármazottak, és mint ilyenek, gyűlölik a honfoglalók (a magyarok) leszármazottait. (A szövegben el is hangzik, az avarok már ötszáz évvel korábban itt voltak a Kárpát-medencében, de a hódítók beolvasztották őket. Ma már csak temetőiket ismerjük, ők maguk eltűntek.) Nos, az egyik statiszta avar anarchista, magyargyűlölő: bombagyáros. Azért készül robbantani, mert ez a bemutató hihetetlenül nagy alkalom. Etelközy éppen a Parlament épületét szerezte meg a bemutató számára, a bomba tehát itt pusztíthat el – a tervek szerint – mindent, széjjelvetve az ország/haza kenyerét (három­kilós, trikolóros vekni).

A parlamentbeli bemutatót követően a megrázóan tehetségtelen primadonna (a képviselő úr unokahúga…) eljegyzi a kissé lassú eszű bonviván legényt. Innentől kezdve nem illendő elmondani a teljes cselekményt, de a legbeváltabb operettpatronok durrognak: boldogság, boldogtalanság (több is), szigorú báty, önállósodó húg, hirtelen jött szerelem (több is), hirtelen jött csalódás (több is), eltitkolt szerelem, elhagyott szerelmes, még felsorolni is sok.

És ez sem elég: az eseményre bekeveredő, egykori lázadó lány ma is lázad, az egykori közepes színész ál-táltosként keresi a sokszorosát a régi jövedelmének.

A részletekről legelőször is: a zene egyszerűen elképesztő. Horváth Szabolcs és Szabó Sipos Ágoston zenei idézeteket hoz – ám a zene egyáltalán nem plágium, de megszólalásig Seres Rezsős (ha az kell) vagy Szörényis (+Vikidál, Nagy Feró, Varga Miklós). A színpadon muzsikálók neveit is érdemes megjegyezni (ld. a színlapot). Persze itt is az operettpanelek győznek: szárnyaló áriák, duettek, kórusok, melyek előre viszik a cselekményt. Minden olyan, mint a valódi, mégis felkínálja a dilettantizmus vattacukorízét. (Jegyezzük meg: jót bármelyik tehetség tud alkotni. De a közepeset hitelesen hamisítani, az a nagy kunszt. Néha a szakma csúcsa.)

Etelközy Mátyás: Árpád térnyerése, finálé. Ezzel indul a külső darab...

Etelközy Mátyás: Árpád térnyerése, finálé. Ezzel indul a külső darab…

Fábián Péter és Benkó Bence a történet két gazdája, és ők a színre állítók is. Nem tudom, hogyan lehet két embernek egyszerre rendezni, de valószínűleg olyan ötletrohammal készült ez is, mint néhány korábbi produkciójuk (Züfec). Az eredmény azonban azt jelzi, itt a finomreszelő két végét pontosan mozgatták együtt, hibátlan a kész mű.

Magától értetődőnek vették, hogy ha ennyi képtelenséget zsúfolnak egy (három felvonásos!) előadásba, az csak operett lehet, és mindent túl kell fűszerezni, hogy egy pillanatra se tűnjön valóságosnak. (Más kérdés, hogy napjainkban túlfűszerezett a valóság is…). A szöveg ezzel együtt természetesnek hat, beleértve a dalszövegeket is. (Ez nagy erény, tekintve néhány újabb kori musicalt…)

Az ál-táltos (Rózsa Krisztián) is megkavarja Rút Malvin (Lovas Rozi) érzéseit

Az ál-táltos (Rózsa Krisztián) is megkavarja Rút Malvin (Lovas Rozi) érzéseit

Nehéz meghatározni, ki itt a főszereplő, az első rétegű darabban azonban feltétlenül Lovas Rozi. Ez alkalommal olyan egyszerű leányt (Rút Malvin) játszik, amilyentől a hajunk is égnek áll. Mélysötét. A leghétköznapibb dolgokat sem érti, folyton visszakérdez, sem a tréfálkozáshoz, sem az iróniához nincs füle. Készségesen követi teljhatalmú nagybátyja dinasztiaépítő döntéseit. Rémületes – és ragyogó. Tökéletes ellentétének van megalkotva Láz Etelka, akinek valószínűleg már a bölcsiben is Molotov-koktél volt a jele. Piti Emőke szarkasztikus, mindent és mindenen átlátó anarchista, aki valaha szerelmes nő is volt, de hát a mozgalom fontosabb számára az egyéni érzelmeknél. A társadalmi ellenpont pedig a Baján testvérpár: Léna (Boros Anna) és Károly (Domokos Zsolt). Ők: az avarok. Őseik előbb voltak itt, mint ezek az Árpád-fattyak, tehát ők hordják magasan az avar–magyar ellentét soha ki nem hunyó fáklyáját. (Ezt a marhaságot csak így lehet megfogalmazni…) Rózsa Krisztián pedig egy gumi- (vagy takony-)gerincű valamikori segédszínészt hoz, de mivel ez idő szerint nagyobb a kereslet sámánra, hát sámánkodik.

Van egy apróság, ami igazán csak a színlap ismeretében érthető meg: Etelközy direktor úr darabját a dilettáns kategóriából az első alacsony lépcsőfokokra felkapaszkodó statiszták, színész II-k játsszák (egyébként a K2 színészei is mind nagyon jól tálalják az amatörizmust…), továbbá a „legígéretesebb pályakezdő”: Bácsalmássy János (Borsányi Dániel). Ez utóbbi Árpádot alakítja a belső darabban – és Borsányi eljátssza a balfácánt, aki sem a szerepét nem érti, sem azt, miért kellene eljegyeznie a csont-tehetségtelen Malvint, bár a továbbiakban azért csak megsejti, hogyan kerülhetett egy másik Árpád (egy VALÓDI) a külső történetbe. (Ez a felidézett Árpád a darab harmadik rétege, a gubanc átlátásához itt már igen kiművelt néző kell.)

Mi legyen a haza kenyerével, ami... (Bal oldalt háttal a valódi Árpád vezér, Horváth Szabolcs, jobb szélen Etelközy Mátyás képviselő (ÉS színi direktor, Viktor Balázs)

Mi legyen a haza kenyerével, ami… (Bal oldalt háttal a valódi Árpád vezér, Horváth Szabolcs, jobb szélen Etelközy Mátyás képviselő (ÉS színi direktor, Viktor Balázs)

A történet, bármennyire is operett, nem kap csinos rózsaszín masnit lezárásnak. A nézőnek távozás előtt még bevisznek egy képletes horogütést. Utána, ha tud, kiszédeleghet.

Az előadás látványát ketten hozták létre: Jeli Sára Luca és Dabóczi Noémi. Rendkívül sokértelmű, egyszerű, flexibilis kupola-imitációt (Parlament a helyszín, ugyebár) és beszélő jelmezeket. Az Ál-táltos túlhabzó szőrmellényes-sámándobos figurája mellett Piti Emőke sima fekete (kvázi-estélyi) ruhája telitalálat. A kavargás koreográfiája Gyöngy Zsuzsi munkája, de számomra a csúcs az említett nyitó tabló, ahol már a hősies beállás is komoly röhögést vált ki.

Nevetve szabadulunk meg a múltunktól. Vagy mégsem? És a jelenünktől?

Fotók: Kolbe Gábor