Bedő J. István | Vajon kicsoda Hárs Anna*, hogy a tolla alól ilyen hiteles, életszagú dialógusok jönnek elő? – tettem fel magamnak a kérdést a Szívhang előadásán (amiről korábban többször is lemaradtam, főképpen azért, mert az élelmesebbek megelőztek, és zsúfolásig megtöltötték a Rózsavölgyi Szalon nézőterét). Három egykori egyetemista csajszi (ma már ötvenesek) könyvklubosdival üti el […]
június 24, 2023 Szerző: olvassbele.com
Parti Nagy Lajos | Mikor először nyitottam meg kiállítását, tizenhárom éve, azzal kezdtem, hogy Hölgyeim és Uraim, eszemben sincs elfogulatlannak tűnni. Most sincs. A barátom volt, igen sokra tartottam életében és halálában. A közös múltunk barátság volt és munka volt, egyszerűen jól érezték magukat a szövegeim a rajzai közelében és viszont. Többek között a hajdani […]
június 21, 2023 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Bergman-művet mutatott be a napokban a Turay Ida színház. A mű az egyén és a társadalom elvárásainak összeütközéseit mutatja meg, kihegyezve a családon belül óhatatlanul előforduló konfliktusokra. Egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd (ezt a megfogalmazást természetesen loptam), hogy ez a Bergman nem az a Bergman, és a konfliktus is más […]
június 19, 2023 Szerző: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Biztosra veszem, hogy a Városmajorban nem egyedül engem bűvölt el Olivier Py (ejtsd: pí) Hamlet-parafrázisa. Meg persze Avignonban. A bemutató ugyanis ott volt, nem véletlenül, hiszen Olivier Py egy évtizedig igazgatóként vezette a híres Avignoni Fesztivált. A darab, amelyet a színházszerető közönség már számtalan variációban látott, s amelyet hallomásból az is ismer, aki egyáltalán […]
június 15, 2023 Szerző: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Minden adott volt a sikerhez, a Medárd-közeli esővel fenyegető időjárás kegyesnek bizonyult, még szivárvány is megjelent az égen, no és persze alapvetően ott volt a jeles alkotói gárda, meg a megunhatatlan főmotívum, a szerelem. Pontosabban, a szerelmes levelek. A Love letterst láttam a Városmajori Szabadtéri Színpadon, Hernádi Judit és Gálffi László előadásában. […]
június 2, 2023 Szerző: olvassbele.com
Arnóti András | A szó elszáll. Az írás is. Marad a kép. Képzelten, képzetten, eredetiben, másolatként, hamisítványként. A barlangrajzok, az egyiptomi szövegek képi világának ősi/ókori állapotaiból, mára eljutottunk a kommunikáció leghatékonyabb és leggyakrabban használt módjához, tudattartalmaink, érzelmi állapotaink kifejeződéseihez, a képi világhoz. Hosszú út volt. A Resident Art galériában három fiatal képzőművész, Marosi Panni, Merényi […]
május 27, 2023 Szerző: olvassbele.com
D. Magyari Imre | A pillanatnyilag legfontosabb információ, hogy a Clara & Monika in Scandinavia című lemez* valóban különleges anyaga – svéd zeneszerzők dalai hárfakísérettel – június 2-án 19 órakor élőben is hallható lesz a Nádor teremben (Ajtósi Dürer sor 39.). Clara: Clara Bystrand svéd szoprán, Monika: Markovich Mónika hárfaművész, ők alkotják a 2018-ban alakult […]
május 19, 2023 Szerző: olvassbele.com
Fazekas Erzsébet | A színdarab címe alapján jogosan feltételezi a néző, hogy a Budaörsi Latinovits Színházban most Kevinről fognak beszél(get)ni – még akkor is, ha amúgy monológot hallunk. Szóban zajló egyoldalú levelezést. Címzettje az apa/férj, akiről aligha sejtheti a néző, szállít-e neki a posta bármit, vagy ha nem, miért nem. A válasz felfedésével most akár […]
április 28, 2023 Szerző: olvassbele.com
D. Magyari Imre | A Krisztina tér 4-be kell menni, de ilyen házszám nincs (vagy mi nem találjuk). Tanácstalanul téblábolunk néhányan a krisztinavárosi templom mellett, míg aztán váratlanul nyílik a szomszédos iskola kapuja, és lemehetünk a pincébe: a Buborék Színház két tagja, Pásztor Orsi és Szuromi Dániel itt fogja játszani Karinthy Ferenc Dunakanyar című darabját. Kicsit aggódom, […]
április 21, 2023 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Az érett korú emberek szerelméről, érzelmi csatározásairól igen sok művet ismerünk – a magyar példa persze a Macskajáték, a film világa pedig zúdítja a nézőre történeteit, amelyek jobbára komédiák, s a legjobb esetben is keserédes történetek. Miért? Mert az elözvegyültek újrakezdései legalább annyi ellenkezést tudnak kiváltani a családtagokból, mint a fiatalok […]
április 19, 2023 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Talán messziről kezdem, de… Ugye, mindenki találkozott már olyan emberrel, aki ráakaszkodik régi ismerősére (vagy ami még rosszabb: az újdonsültre), és nem száll le róla. Képes megragadni az áldozat felöltőjének gombját, és csak nyomja-nyomja a szöveget. (Felöltőviselet már elég rég nincs, de ilyen Technokol típusú fazon van.) A Karinthy Színház új […]
április 12, 2023 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Először azt hittem, a cím a nézőtéri fogadtatást előlegezi meg, de nem, nagy vastapsos volt a premier az RS9 Színház üde pincetereiben. Azt feltétlenül le kell szögezni, hogy nagyon jó színészi játékokat láttunk. Élen járt ebben Kálóczi Orsolya, a bulizásra hajlamos, spanyol születésű romkocsma-tulaj, Carmen szerepében. Józanon, részegen, szexisen vagy várandósan […]
április 3, 2023 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Kell-e, de főleg szabad-e véresen komoly dolgokról úgy beszélni, írni, színházat úgy csinálni, hogy közben a néző pillanatonként röhög fel? Nem idejétmúlt és nem elutasítható a kérdés, amire a választ akár Hašek, akár Királyhegyi Pál írásai már megadták. Most Tasnádi István darabja került bele az előző (lényegesen hosszabb) névsorba, a Tapasztalt […]
július 4, 2023 Szerző: olvassbele.com
0