A németországi hegyek között, egy hó által elzárt faluban egy fiatal nő rendkívüli titkot fedez fel, majd eltűnik, mielőtt nyilvánosságra hozhatná. Nem marad utána más, csak egy titokzatos középkori kártyalap, amely évszázadok óta zavarba ejti a tudósokat. Nick Ash New Yorkban az FBI-nak dolgozik. A barátnője, Gillian hat hónappal korábban lelépett, és összetörte a szívét. […]
2013.02.11.
Bár a népszerű „Záróra” című műsor keretein belül Veiszer Alinda már nem készít új interjúkat, kíváncsisága, amellyel a körülötte lévő világra és a benne élő alkotó, gondolkodó, érző emberekre figyel, semmit sem változott. Ebben a kötetben tizennyolc új interjút olvashatunk: ismert és elismert emberek vallanak életükről, karrierjükről, sikereikről és kudarcaikról. Közöttük sokan egyáltalán nem vagy […]
2013.02.11.
Írta: Cserhalmi Imre Az ifjabb interjúkészítő generáció egyik kiemelkedő, díjakkal joggal elhalmozott tagja, Veiszer Alinda két évvel ezelőtt harminc beszélgetést adott közre (a több százból), a tv-műsora címét viselő, Záróra című kötetben. Most Ráadás című könyvében 18 olyan új interjúja jelent meg, amelyet már nem láthattak a nézők. „Kimaradtak” – jelzi kissé talányosan a fülszöveg, […]
2013.02.11.
Baló György Nagyon kezdő riporterként többször is helyre tett. Kijavított, megcáfolt, megdorgált. Nem mindig esett jól, sőt. De végeredményben mégis csak az a helyzet, hogy jó, hogy így történt. Többször, több helyütt elmondtam, van mit tanulni Baló Györgytől. Van, ahol kifütyültek ezért a véleményemért, mert nem mindenhol örvend nagy népszerűségnek, és ez sem véletlen, de […]
2013.02.10.
Írta: Jeges-Varga Ferenc Az egyik oldalon a pszichológus ül, a vele szemben levő kanapén a páciens. Beszélgetnek egymással, olykor pedig hosszasan hallgatnak. A magyar HBO 2012 októberében Terápia címmel bemutatott új negyvenrészes tévésorozatában nincsenek látványos jelenetek. Az arcok mesélnek, a szavak és csöndek teremtik és növelik a feszültséget. De vajon meg tudja-e szólítani a nézőket […]
2013.02.09.
Előszó | A francia gyerekek nem dobálják az ételt A lányom tizennyolc hónapos, amikor a férjemmel elhatározzuk, hogy elvisszük egy kis nyaralásra. Egy tengerparti városra esik a választásunk, néhány órányi vonatútra Párizstól, ahol élünk (én amerikai vagyok, ő angol). Olyan szállodában foglalunk szobát, ahol gyerekágyat is biztosítanak. Első gyerekről van szó, így megbocsátható, ha azt […]
2013.02.09.
Mitől mások a francia gyerekek? Miért alusszák át néhány hónapos koruktól az éjszakákat, ujjonganak, ha zöldséget ehetnek, és főként miért nem döngölik a földbe testvéreiket? A francia nők nem szuperanyák, s azt sem gondolják, hogy az anyaság 24 órás szolgálat volna. Van tekintélyük a gyermekeik előtt és irigylésre méltóan nyugodtak. Pamela Druckerman újságírónő nem tervezte, […]
2013.02.09.
Írta: Tóth Zsuzsanna „A legnagyobb öröm az életben, nézni, ahogy a gyerekek felnőnek.” Eleinte nagyon vegyes érzelmekkel olvastam a bestseller írónak kikiáltott Pamela Druckerman könyvét. Hol csodálkozva, hol hitetlenkedve, mindvégig arra gondolva, milyen kár, hogy nem vagyunk franciák. Ha csak a fele igaz ugyanis megállapításainak, máris megérné. (Párizsról nem is beszélve.) Aztán egyre inkább meggyőzött. […]
2013.02.08.
Az antológia lapjain korunk angolszász spekulatív irodalmának legnagyobb alakjai tisztelegnek a közelmúltban elhunyt mester előtt történeteikkel. Ezek olykor felemelőek, máskor borongósak, néha szentimentálisak vagy hátborzongatóak, de valamennyi új és új kaland a képzelet határtalan birodalmában. A kötet szerzői (és művei) Neil Gaiman (Sandman; Amerikai istenek) • Margaret Atwood (Guvat és Gazella; A szolgálólány meséje) • […]
2013.02.08.
Margaret Atwood: Fejek az örökkévalóságnak – Ami csak a listán szerepel – közli Quentin. – Jó sokba fog kerülni – jegyzi meg dr. Derwent. – Biztos, hogy mindet akarja? – Dave, az egész kurva kórház az én tulajdonom – emlékezteti Quentin. Ahogy sorban szálltak fölötte az évtizedek, úgy kapott rá egyre jobban a káromkodásra. Valahol […]
2013.02.08.
Írta: paddington Vannak könyvek, amelyek biztosan más hatást gyakorolnak az olvasókra hazájukban és külföldön. Ha egy olyan szerző – jelen esetben Ray Bradbury – előtt tiszteleg az adott nyelven kevéssé olvasott kortársak sora, aki kevésbé ismert egy másik országban, a kötet biztosan csak erős marketing támogatás mellett lehet sikeres. A kíváncsivá tett olvasó szerencsés esetben […]
2013.02.07.
Írta: Jeges-Varga Ferenc Emberek milliói rajonganak egy olyan sportért, amelyben egy téglalap alakú zöld területen kétszer tizenegy játékos kergetőzik egymással, hogy egy fekete-fehér bőrgolyót az ellenfél kapujába tuszkoljon. Ezzel szemben a többség megbotránkozik azon, ha valaki életveszélyes kuloárokon (hófolyosó), meredek sziklákon menetel hosszú órákon keresztül, majd visszaereszkedik a hegy alacsonyabb pontjára, hogy később elölről kezdje […]
2013.02.07.
1972 – ERDÉLY | 1. | A kisfiú egy havas lejtő alján állt, és sírt. Négyéves már biztos elmúlt, mert a lábán sílécek voltak, és amikor a nagyfiúk közül odacsúszott hozzá az egyik, azt is el tudta mondani, mi bántja. Fázom, hüppögte Zsolt, nem tudván, hogy később könyvünk főszereplője lesz. Kesztyűjével letörölte könnyeit. Nem jó, […]
2013.02.07.
Erőss Zsolt beállt a Mount Everest csúcsa felé kanyargó sorba. Mi volt az a parancs, ami az éjszaka közepén kilökte az embereket a hálózsák melegéből, hogy sipító tüdővel feltuszkolja őket a fagyott, sötét és kemény világvégére? A lassú mozdulatokból, a kétségbeesetten rángó szívből nem lehetett kiolvasni a választ. Az élet alapvető kérdéseire ugyanis nincs felelet. […]
2013.02.06.
A Lolita Mit mondjak, nem könnyű szívvel vágok neki a Lolita-problematika tárgyalásának, mert könnyen úgy járhatok, mint Randy Thornhill és Craig Palmer, akik, miután megírták könyvüket a nemi erőszak evolúciós felfogásáról, rögtön megkapták, hogy lám, igazolni akarják a nemi erőszakot mint genetikailag kódolt szaporodási módot. Ám ahogy a nemi erőszak, úgy a Lolita-probléma is itt […]
2013.02.06.
A huszadik század alapvetően megváltoztatta a nemek kapcsolatát, a család szerepét és a nő helyét a világban. A maga korában minden újabb lépés természetes volt: az emberek jogot formáltak a szerelem szabad élvezetére, megtanultuk, hogyan tervezzünk tudatosan családot, a nők munkába álltak, és küzdeni kezdtek a szabadságukért. És mindeközben a nemek viszonya előre nem látott […]
2013.02.12.
0