Írta: Cserhalmi Imre
Az ifjabb interjúkészítő generáció egyik kiemelkedő, díjakkal joggal elhalmozott tagja, Veiszer Alinda két évvel ezelőtt harminc beszélgetést adott közre (a több százból), a tv-műsora címét viselő, Záróra című kötetben. Most Ráadás című könyvében 18 olyan új interjúja jelent meg, amelyet már nem láthattak a nézők. „Kimaradtak” – jelzi kissé talányosan a fülszöveg, de a bevezető szerencsére nem hallgatja el, hogy Veiszer műsorát megszüntették.
Mindenesetre ez nem tett jót a könyvnek. Érzékeltetésül: az első könyv 30 interjújának 70 oldallal kevesebbre volt szüksége, mint e második 18 interjúnak. Az elsőben az interjúk átlagterjedelme 14 és fél, a másodikban 29 oldal! És ez aligha véletlen. Az előbbiek terjedelmét meghatározta az újságírót önfegyelemre és ökonomikus fogalmazásra kényszerítő, megszabott műsoridő, az utóbbiakét nem.
(…) Több száz interjú és két kötet után talán már megkísérelhető e nagyon sikeres műfajművelés néhány jellegzetességét szemügyre venni. Kezdjük azzal, amivel Veiszer is, a kezdéssel: nem csak az indító téma nagyon gondos kiválasztása, hanem az első kérdés hangsúlya, hangulata, pontossága is tanítani való. Az első kérdésben, illetve témában többnyire pozicionálva van Veiszer is, vendége is, sőt az együttlét minősége is. Az alany azt érzi, hogy ő itt fontos, és hogy nem csak róla van szó, hanem arról is, ami őt érdekli. (És milyen aranyos ez az Alinda, hogy őt is éppen az!…) Aztán amikor a vendég már kellőképpen befészkelte magát a kellemes szituációba (mondjuk 10-15 perc után), akkor jön valami, ami konfliktusos, aminek talán nem örül annyira, de addigra már kinyílt, és főként érzi, hogy ők, ketten most együtt létrehoznak valamit. Hogy az együttlétük valamiféle alkotás.
Veiszer filozófussal filozófiáról, lézerkutatóval lézerkutatásról, filmrendezővel filmművészetről stb. tud beszélgetni. Ez a tájékozottság a hazai „médiamunkásokkal” való gyászos találkozások után méltán lepi meg alanyait (és nézőit). A körültekintő felkészülés alanyból és témából (amit ügyesen is tálal!), több mint dicséretes. De nem szeretnék abba a hibába esni, amibe a hazai sportriporterek, akik el vannak ragadtatva, ha a csatár a kapura rúgással el is találja a kaput, mert ez evidencia – normális körülmények között.
Kérdezéstechnikájának alapvető eleme, hogy a sok konkrétum után összefoglaló, fogalmakkal operáló kérdést tesz fel (Tehát, ha jól értem… Tehát önre az jellemző, hogy…), a túl fogalmi vagy általánosító megközelítést pedig igyekszik a praxisra „lefordítható” következtetésekkel érthetőbbé tenni, s ez interjúi lendületének, ritmusának fontos elemévé válik. Azért is csaknem minden alanya hálás, ha a megnyilatkozásai közti – akár csak látszólagos – ellentmondást azonnal feltárja. Mert nem leleplezi, nem ironizálja, dehogy: megkérdezi!
Minden-minden azt bizonyítja, hogy nagyon ott van, nagyon figyel, nagyon érdekli, nagyon fontos neki! Első könyve bevezetőjében joggal írja Veiszer Alinda, hogy legsikeresebb pillanatainak az alany ilyesfajta mondatait tartja, hogy „erre nem is gondoltam”, „én ezt még sosem fogalmaztam meg magamnak”. Ugyanis ezekben az interjúkban alkalmat, lehetőséget teremt, hogy az alany önmaga számára is váratlanul mintegy felfedezzen valamit önmagáról. A többi közt ebben rejlik a Veiszer teremtette helyzet vonzereje, alanyainak ötvenperces jó közérzete. Bár ellentmondásnak tűnik, mégis természetes: minél alaposabban felkészült arra, hogy mit és miről akar kérdezni, annál hajlékonyabb és alkalmazkodóbb tud lenni a beszélgetés – számára talán váratlan – kanyaraihoz, az alany logikájához. Talán csak egyetlen terület van, amelyben merevnek tűnik, s ez nem csak a könyvben közölt interjúkra érvényes: a történelemszemlélete lehetne árnyaltabb. (’56-ot olykor szabályosan beleerőlteti az interjúkba, ott is, ahol azt a kontextus nem indokolja, politikai összefüggéseket szeret felfedezni vagy előállítani ott is, ahol nincsenek.) Becsületére legyen mondva, hogy azokat a leckéket, amiket e tárgyban például Garas Dezsőtől, Nádasdy Ádámtól, Tarr Bélától vagy másoktól kap, korrekt módon nem húzza ki az interjúból.
Még egy fontos érdem, amit nem lehet alapos felkészültséggel vagy jó svádával pótolni: az ízlés. Számtalan emberi, etikai, szakmai, közéleti kérdés, sérelem, kudarc, súrlódás, harag és ellenérzés e beszélgetések tárgya – és mind kulturáltan, érzékenységgel, jó ízléssel tárgyaltatik. Hogy ez milyen nagy dolog, csak a kivételnél szökik szembe. Sára Sándortól megkérdezni – név szerint, egyenként –, hogy melyik filmrendezővel milyen a viszonya, ez a kissé bulváros ötlet nem méltó hozzá, és nem is eredményez közérdekű tartalmat.
A mai, szakmailag ínséges médiavilágban az interjúkészítők három alaptípusa mérgezi a közéletet és zülleszti a szakmát. Az egyik a pártkatona, a hatalmi alkalmazott, akit csak mikrofonállványnak csúfol a szakma, akinek a kérdéseinél szinte hallani lehet, amint jó előre, gondosan megállapodtak felőlük, és persze arról is, hogy mit nem szabad kérdezni. A másik a totálisan műveletlen és kulturálatlan, ámbár általában jól kereső bunkó, aki csak a pikantériához ért – ahhoz is csak gusztustalanul –, akit a szakma se érdekel, az alany se, csak a nézettség. A harmadik az önreflexiót hírből sem ismerő, de önkiteljesedését az interjú műfajában megvalósítani kívánó félművelt, aki számára az alany mindehhez eszköz csupán, bornírt ötleteivel bombázza alanyait, akik udvariasan elengedik mindezt a fülük mellett, ahogy jobb társaságokban az obszcén szavakat és tetteket szokás.
Ebben a világban Veiszer Alinda – s rajta kívül igencsak kevesen! – világítótorony, amit kiválóan igazol, hogy a közszolgálati média, beleértve sikerei színhelyét is, nem látszik kapkodni utána… Nepp József egyenesen művésznőnek nevezi, de sok alanya dicséri a tájékozottságát, a kérdéseit, és legtöbben az okosságát. Joggal, okkal. Ezért is remélhető, hogy e szakmai csúcsról tovább vezető útját meg fogja találni. Ötleteiről szólva egy minapi interjúban azt mondta, hogy újabb, ezúttal nem interjúkat tartalmazó könyvet tervez. Már most szeretném lekötni a recenzeálás jogát.
Veiszer Alinda: Ráadás.
Alexandra Kiadó, 2012.
519 oldal
Olvass bele 
Posted on 2013. február 11. hétfő Szerző: olvassbele
0