Utószó Az utószó akkor jó, ha rövid és frappáns. Különben is, ha mindvégig a tömörség fontosságán lovagoltam, miért pont most esnék a locsogás bűnébe? Ezért eltekintek attól, hogy összefoglaljam mindazt, amit a 25 fejezetben részletesen kifejtettem – amúgy se lenne túl sok értelme. Azért néhány gondolatfoszlányt tartogatok még a végére is. Íme! Hajdanában az előadás […]
2020.10.16.
Paddington | Medgyes Péter angoltanár, tanárnemzedékek oktatója, diplomata és olyan előadó, akit sokszor és sok helyre hívtak, hogy (amint kissé szarkasz-tikusan maga fogalmaz) szónokoljon. Ki más írhatott volna Milyen a jó előadó? címmel könyvet, mint az, akinek az ELTÉ-n este 6-kor kezdődő előadása miatt még a neonarmatúrákról is lógtunk (csillár nem volt) minden héten, boldogult […]
2020.10.15.
Tóth Anett | Menekültekkel zsúfolt hajók sodródnak kiszolgál-tatottan a tengeren, bennük halott gyerekekkel. Nem tudni, mi az igazság, a híreket naponta újra-írják, hazudnak. A férfiak és nők közötti kapcsolat egyetlen és kizárólagos célja az „utódtermelés” a nemzet javára, s nem mellesleg színház sincs már. Adott egy ellenség, akit gyűlölni kell, neve szinte szitokszó, Mindenről ő […]
2020.10.15.
Dumáló emberek (Előszó) Cserna-Szabó András Már az ókori görögök is tudták. Sőt, a stand-up comedy gyökereit valószínűleg az őskorban kell keresnünk. Egy kiadós mamutvadászat után, némi erjesztett vadgyümölcslé elfogyasztását követően az egyik ősember felállt a lobogó tábortűz mellett, és hasonlóképpen mámoros kollégáinak vicces történeteket kezdett mesélni. Minden szempár rászegeződött. Csak tolta a sztorikat, egyiket a […]
2020.10.15.
Cserhalmi Imre | Azt írják a könyv hátsó borítóján, hogy a 36 legjobb magyar stand-upossal beszélgettek. Ha ennyi a legjobb, hány lehet a jobb és a pusztán csak jó?! Vagy ha ők a legjobbak, valóban, akkor milyenek lehetnek a többiek? Azon olvasók – bizonyára kevesek – közé tartozom, akik valamennyiüket látták, és tanúsíthatom, hogy a […]
2020.10.15.
Xénia | A Baltazár Színház, a Gólem Színház és a Miskolci Nemzeti Színház is a támogatható szervezetek listájára került 2020-ban a Közösségi Adományozási Programban. A 2019/2020-as évad nagy nehézségek elé állította a magyar színházakat (is). A koronavírus járvány miatt az évad második fele gyakorlatilag elmaradt, a próbák és az új bemutatók eltolódtak. A magyar színházak […]
2020.10.14.
Kígyóuborka Kedves kígyóuborka, miért vagy olyan undok ma? – Ez a kettős identitás késztet engem undorra! Egy ládában heverek, uborkának becézve, mikor felnőtt ubor vagyok, kígyósággal tetézve! Leszek sziszegő uborka, gúnynevemre lessssz így ok, salátából kiugorva tekergőzöm és kígyok! Az elfelejtett vers Anyukám ott ül sárga ruhában, pont szemben. Vár a virág a padon, amit […]
2020.10.14.
H. Móra Éva | A gyermeki lélekhez a vers a ritmussal kopogtat. A babakori dúdolókat, dünnyögéseket hamar felváltják a térden lovagoltató mondókák, versikék, s dehogy keresik még ilyenkor az értelmét a pici gyerekek annak, amit mondogatnak. Hogy maga a ritmus is verssé avathat egy szöveget, mi sem bizonyítja jobban, mint Weöres Sándor egyik négysoros versfordítása, […]
2020.10.13.
Krisztus után 1521-ben, kilenc nappal a halála előtt X. Leó pápa bullát adott ki, amely egy ünnepélyes kötelezettségvállalást tartalmazott: Róma „soha, soha, de soha” nem maradhat sötétségben. A pápa utasítást adott, miszerint az utak, a templomok és az épületek mindig legyenek kivilágítva éjszaka. A lámpásokból nem hiányozhat az olaj, és a raktárakban sohasem fogyhatnak ki […]
2020.10.13.
Paddington | Egészen különleges bűnügyi sorozat zárókötete jelent meg nemrégiben: Az árnyak mestere. Donato Carrisi Marcus-trilógiája a krimi és a thriller határmezsgyéjén egyensúlyoz, némi misztikus szállal fűszerezve. (Az első két kötet A lelkek ítélőszéke, illetve A sötétség vadásza volt.) Noha a szerző olasz, erősen érződik a történeteken a skandináv hatás is. Nem egyszerűen bűnügyek megoldását […]
2020.10.12.
Cserhalmi Imre | Görgey Gábor új könyvének csaknem a negyedét egy 47 oldalas képgyűjtemény foglalja el. Erre még visszatérek, most csak azt az egész oldalas fotót említem, amelyen az író miniszter korában, az Operabál megnyitóján a világhírű francia színész-nővel, Catherine Deneuve-vel táncol. Hollywoodi bonviván sem lehetne ilyen lenyűgözően elegáns! Elegáns? Ekkor döbbenek rá, hogy talán […]
2020.10.12.
Vadászszőnyeg (részlet a regényből) Ötkor, mintha beragadt volna a gomb, hosszú, agresszív csöngetés riasztotta fel őket. Időközben a bőröndön egymást átkarolva elbóbiskoltak. Majd pillanatnyi szünet után újra berregett a csengő – így csak rendőrök tudnak csöngetni. Tehát nem vették be a tésztát, gondolta Ádám minden különösebb megrendülés nélkül, és most tudta csak igazán, mennyire nem […]
2020.10.11.
Bedő J. István | Nem könnyű híres embernek lenni a huszadik század végén: életében interjúk, riportok mutatják meg őt, de a hírét az információáradat képes elsodorni is. A felejtés ellen született meg L. Horváth Katalin könyve a korszakot jelölő sebészről Kulka Frigyesről. Címét a professzor sokszor kimondott és még annál is többször idézett szólása adta: […]
2020.10.09.
Cserhalmi Imre | Fel van adva a lecke: hogyan lehet a könyvolvasás számottevő visszaesésének mai világában sikerrel ajánlani két, összesen ezeroldalas könyvet. Még akkor sem biztos az eredmény, ha a nyomtatott változatuk – a Typotex Kiadó tájékoztatása szerint – már elkelt. Mindenesetre megpróbálom. Elnézést, picit messzebbről kell kezdenem. Adva van a humánökológia fogalma, amelyet már […]
2020.10.09.
Somogyi András | Vámos Miklós legutóbbi, friss regénye két idősíkon játszódik. Az egyik a jelen, a másik 1944, a nyilas vérengzés időszaka. A jelenben egyszerű, minden-napi emberek bonyolult kapcsolatai elevenednek meg, míg a háború utolsó hónapjainak idejéből a szerző hősöket, gyilkosokat és áldozatokat idéz fel. A jelenben megismerkedünk a negyvenes, francia születésű, de Angliában élő, […]
2020.10.16.
0