Nem mind bálvány, ami állvány | Trencsényi Zoltán: Mikrofonbálványok

Cserhalmi Imre |

Azt írják a könyv hátsó borítóján, hogy a 36 legjobb magyar stand-upossal beszélgettek. Ha ennyi a legjobb, hány lehet a jobb és a pusztán csak jó?! Vagy ha ők a legjobbak, valóban, akkor milyenek lehetnek a többiek? Azon olvasók – bizonyára kevesek – közé tartozom, akik valamennyiüket látták, és tanúsíthatom, hogy a stand-uposok többsége – fájdalom! – messze jár a „leg”-től. A kiadó is szelektált: a címlapon csak négy nevet említ, kicsi betűvel, szemérmesen.

A könyv szerzője, a 36 beszélgetés lebonyolítója Trencsényi Zoltán, aki részint kiváló újságíró, részint hervadhatatlan érdemei vannak a stand-up hazai történetében. Számtalanszor keseregtem már ezen a felületen az interjú műfajának fájdalmas rombolása (vagy csupán félreértése) láttán, Trencsényi munkája visszaadja a reményt. Azt hiszem, csak négyjegyű számmal írható le, hogy összesen hány kérdést tesz fel a 320 oldalas könyvben, és bár köztük érthetően sok az unos-untalan kronológiai sorrendhez igazodó, továbbá az úgynevezett rávezető (vagy még inkább projektált) kérdés, azért a többségük pontos, a megkérdezetthez igazodó és gyakran szellemesebb, tartalmasabb a rá adott válaszoknál. És tökéletes tájékozottságból fakad.

A könyvet ajánló bevezetőjében Cserna-Szabó András érdekesen vázolja fel a stand-up hazai történetét a társadalom állapotával és igényeivel, sőt a humor irodalmi szerepével összefüggésben.

Hogy mit mond önmagáról és a tevékenységéről 36 olyan ember, akit a könyv címe mikrofonbálványnak minősít, az több érdekes, sőt tanulságos következtetésre juttathat. Például, hogy a mikrofon elé állásuk előtt néhány más állásuk is volt, hogy tapasztalataik birtokában és tanulságaként az aktuális hazai világot nem csupán könyvekből és/vagy médiahírekből ismerik. Nem lényegtelen, hogy többségüknek van önreflexiója, tehát látni és mérlegelni képesek a működésüket. Fontos az is, hogy valamiben, valamikor, valahogyan átestek különféle – például szakmai – kudarcokon, mert a szembesülés a saját gyarlósággal, a körülmények hatalmával – fejleszti a humorérzéket.

• Olvass bele!

Érdekes – és ez Trencsényi érdeme –, hogy többé-kevésbé ezek a röpke beszélgetések is tükrözik a szereplésük sajátosságait. Például hogy Bödőcs Tibor kényszeres műveltségfitogtató, Aranyosi Péter meg van győződve, hogy ami disznó, automatikusan vicces is, Puzsér Róbertnek még mosolygáskor is vér csorog a szája szélén. Furcsa ez a műfaj: író, pszichológus, bohóc, színész legyen egymagában, aki vállalkozik rá. De mindez hiába, ha nincs – akár ki se mondott – átfogó véleménye a világról, az életről, a stand-up és a saját szerepéről. Ilyesmiben Litkai Gergely, Kőhalmi Zoltán, Kovács András Péter, Hadházi László, Laár András és Dombóvári István látszik közülük leg-nek. A személyiség vonzereje (Ráskó Eszter, Tóth Edu, Hajdú Balázs, Mogács Dániel) nagy adottság, de ha eszköz helyett tartalommá emelik, a mondanivaló hiánya nem sokáig leplezhető, a legzajosabb siker horizontján is hamar feltűnik a kiüresedés, az érdektelenné válás veszélye. Aki a tevékenysége lényegét csupán poénok gyűjtésében, fabrikálásában és közreadásában látja, annak a stand-upos jövőjéért a magam részéről őszintén aggódom.

A hátsó borító azt ígéri, hogy a könyv végére érve kiderül, mi a humor. Ettől a fáradságtól már régóta megkímélte a könyv szereplőit a tudomány, de azért egy-két frappáns meghatározás-kísérletet szívesen idézek. Ács Fruzsina: „A humor alapvetően küzdési mód. Az elhárító mechanizmusok egyike.” Bálint Ferenc: „Az én olvasatom szerint a humor nem más, mint tragédia plusz idő. Vagyis korábban történt valami szomorú. Amit az idő megszépít és viccessé tesz.” Bödőcs Tibor: „A viccvulkán a tudat alól tör fel, a humor pedig hatékony permetszer a csőlátás, a fanatizmus és a butaság ellen.” Ceglédi Zoltán: „És hogy mi a humor? A barátságos probléma.” Fülöp Viktor: „A humor nem feltétlenül egyenlő a nevetéssel. Sokszor csak egy jó érzés. Igen, főképpen egy jó érzés.” Kőhalmi Zoltán: „Mi a humor lényege? Az, hogy a segítségével elviselhető legyen az élet. Hogy ne bolonduljunk meg. Egyszerűbben: az életben maradás.”

Ha már ezekkel az idézetekkel is reklámot csinálok ennek a könyvnek, amit jó szívvel vállalok, hadd mondjam el azt is, hogy ilyen zavaros, sőt kaotikus borítót már régóta nem láttam. Ha a stand-uposok poénjainak megértése is olyan sokáig tartana, mint a címlapé… jobb bele se gondolni.

Azt viszont elismeréssel nyugtázom, hogy a könyv árát nem 3795 Ft-ban állapították meg. Felnőttnek nézik a vásárlót. Ez előbb-utóbb be szokott válni.

Trencsényi Zoltán: Mikrofonbálványok
– Beszélgetések a Dumaszínház humoristáival
Kossuth Kiadó, Budapest, 2020
320 oldal, teljes bolti ár 3800 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2880 Ft,
ISBN 978 963 544 2133

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Meglepő, de igaz: a Dumaszínház Magyarország leglátogatottabb színháza! Döbbenetes érdeklődés mutatkozik előadásai iránt, melyekre alig lehet jegyet kapni, csak az elmúlt évben közel 400 ezren nézték meg a műsorait! Az országban száz fölött van az előadóhelyek száma, még Budapesten is négy állandó helyszínen lépnek fel a humoristák, könnyedén megtöltenek hatalmas sportcsarnokokat, és láthatjuk őket a televízióban is nap mint nap. De kik ők valójában? Honnan jöttek, miképpen kerültek a mulattatás színpadaira, mit gondolnak a világról, az őket körülvevő rajongásról, szeretetről, és persze arról, hogy valójában mi a humor?