Marosán György |
Nem fogom vissza magam: Josephine Quinn könyve csodálatos, lenyűgöző stílusban megírt, meseszerű történet közös otthonunk, a Nyugat születéséről. Az alcím valamennyire leleplezőbb: Egy 4000 éves történet. Ez meg azzal varázsol el, hogy a társadalmak kollektív gyermekkorának eseményeit foglalja világos, érthető keretbe – még ha az egykori szemtanúk által átélt és elmesélt történet nem is kicsit kaotikus. Az egykori utazók: kereskedők, tudósok, hittérítők, uralkodók és hadvezérek közkinccsé tették a velük megesetteket, részben mások szórakoztatására, részben intésként a későbbi utazóknak.
Ezt azután a társadalom szellemi elitje megszívlelendő tanulságként mesélte el az akkoriban írástudatlan többség számára, nemzedékek hosszú során keresztül. Josephine Quinnt – saját bevallása szerint – egyetemi oktatóként szerzett különös tapasztalatai késztették a könyv megírására. „Minden novemberben leülök egyetemi szobám kanapéjára, hogy átolvassam az az évi egyetemi jelentkezések paksamétáját, és szinte az összesben szó szerint ezt olvasom: »Azért szeretném az ókori világot kutatni, mert Görögország és Róma a nyugati civilizáció bölcsője«”.
A szerző azonban kutatóként a valóságos történetet akarta bemutatni. Az ő narratívája „nem a görög-római mediterrán világban indul, majd újra felbukkan a reneszánsz Itáliában, hanem ami követi a mai Nyugatot létrehozó kapcsolatokat a bronzkortól a nagy földrajzi felfedezések időszakáig, mialatt a társadalmak találkoztak egymással, összekeveredtek és időnként szétváltak.” A Nyugat megírását vezérlő koncepciója szerint „soha nem létezett tisztán nyugati vagy európai kultúra. Amiket nyugati értékeknek nevezünk – szabadság, racionalitás, igazság és tolerancia – nem kizárólag és nem eredendően nyugatiak, mivel a Nyugat maga is nagyrészt …régóta fennálló kapcsolatainak terméke.” Amikor az e mondat alátámasztására szolgáló idézetbe belepillantottam, akkor ébredtem rá igazán a könyv méretére és az azt kiegészítő Jegyzetek fontosságára. Az írás ugyanis 420 oldal terjedelmű, amit 105 (!) oldalnyi, apró betűs jegyzet egészít ki. Nos, ehhez az idézett mondathoz, fél oldalnyi megjegyzés kapcsolódik, ami tíznél több hivatkozást – különböző kutatásokat – sorol fel, segítendő az események és folyamatok megértését.
A szerző tehát a Nyugat kialakulásának eseményeit foglalja össze, amit a kezdetektől véletlenek sora befolyásolt. Azét a Nyugatét, ami életünk mai körülményeit és jövőnket is meghatározó, gazdasági, politikai és nem mellékesen identitásközpontja. A könyvben találkoztam egy nagyjából 725 évvel ezelőtt íródott könyv, A világ leírása bevezető soraival, ami ösztönző lehet napjaink olvasói számára: „Nagy fejedelmek, császárok és királyok, hercegek és márkik, grófok, lovagok, polgárok és minden rangú népek, kik tudomást kívántok szerezni az emberek különféle fajtáiról és a világ eldugott tájékainak furcsaságáról, az ottani erkölcsökről és szokásokról, vegyétek és olvassátok ezt a könyvet.” (A művet Rustichello jegyezte le Marco Polo elbeszélése alapján.) Nem véletlen, hogy Kolumbusz Kristóf is magával vitte a könyvet (a később amerikainak bizonyult) kalandos útjára, nem szórakozásként, hanem segítendő az eligazodást az út kiszámíthatatlan eseményei során.
Az elmúlt évszázadban számtalan írás született a Nyugat – és Európa – válságokkal tarkított történelméről, napjainkban pedig újra krízist élünk át. Ezzel együtt, az emberiség fejlődését és jövőjének alakulását alapvetően meghatározta a „tágabb otthonunk” által teremtett kultúra: a létrehozott gondolatok és elméletek, a megalkotott eszközök és intézmények. Ennek tükrében a 4000 éves történet, izgalmas és sorsunkat meghatározó ismeretek egész sorát kínálja. A könyvbe belepillantva mégis különös ellentmondással szembesülünk. Az első fejezet – Egy magányos vitorlás hajó – azzal a kezdő sorral indul: „Egy meleg reggelen történt, közvetlenül pirkadat után, nagyjából négyezer évvel ezelőtt.” Ám a bemutatott történet eseményeinek sora 1500 táján zárul, éppen, amikor Nyugat későbbi – váratlan fordulatokkal tarkított – sikertörténete elindul.
A könyv azonban meggyőzően érvel amellett, hogy a későbbi fejlődési pálya megértéséhez, alapvetően lényegesek az indulás körülményei, mert döntően befolyásolják az egyéni és a kollektív történet későbbi alakulását – akárcsak az egyén sorsára hat a születését megelőző és az azt követő időszak.
Szembetűnő, ahogyan a szerző összpontosít a Nyugat születésének körülményeire. Művében az első történelmi dátum i. e. 2000 körüli, míg az utolsó nagyjából 1492, amikor Kolumbusz megérkezik Amerikába, és közben az európai szárazföldön Aragónia és Kasztília frissen egyesített királyságának végre sikerült kiűznie a granadai iszlám emírséget. A könyv éppen azzal járul hozzá a történelem megértéséhez, hogy a figyelmet ráirányítja a fokozatosan, de folyamatosan formálódó – kiépülő, majd gyakran újra épülő – munkamegosztási szálak és kereskedelmi útvonalak szerepére.
Quinn a korabeli társadalmak bővülő kapcsolatainak az emberek életének legkülönbözőbb területeit befolyásoló, érdekes és meggyőző példáit mutatja be. Így bepillanthatunk abba, hogyan változott meg fokozatosan, a sokáig elszigetelt és legfeljebb háborúskodó társadalmak fejlődése. Hadd említsek egyetlen példát a sok közül. 1982-ben egy fiatal török szivacsbúvár egy i. e. 14 századi, 16 méter hosszú és legalább 20 tonnás teherhajó roncsait fedezte fel. „Raktere tele volt luxuscikkekkel, … volt benne anatóliai ezüst, mezopotámiai sáfrány, fekete kömény, és gyógyszerként használható szömörce, bizonyára Egyiptomból érkező arany, ébenfa és nyers csont … valamint tíz tonna ciprusi réz.” Még a tengerészek személyes tárgyai is a kulturális sokféleségről tanúskodtak: „égei-tengeri korsók és ivóedények, pecsétek, borotvák, tőrök és kések, balti borostyánékszerek…”
A könyv azonban nem a történetek kiszínezésére, inkább árnyalására használja a szinte hihetetlen részletek bemutatását. Az említett eszközök és tárgyak, műalkotások és gondolatok – kiegészülve a Jegyzetek ellenőrzést lehetővé tevő információival – dokumentumműsorrá teszik a meseszerű történeteket. Ezektől lesz ugyanis igazán meggyőző a könyv alapvető állítása: a Nyugat születésében és fejlődésében meghatározó erejűek voltak a más térségekkel, kontinensekkel folytatott, egyre kiterjedtebb kölcsönös kapcsolatok. Ezt olykor a háborúk alakították, többnyire azonban a kereskedelem, gyakran pedig elméletek és egyetemi tananyagok, oktatók és diákok cseréje. A világ ekkor még olyan időket élt át, amikor a kapcsolatépítés módja egyaránt lehetett a hadjárat és a kereskedelem. A vikingek esete ezt szemléletesen érzékelteti. A könyv az egykori Angolszász krónika beszámolójára hivatkozik, amely bemutatja az északi pogányok fosztogatásait és mészárlásait a 12. század végéig terjedően. Ám emellett kifejti, hogy a „skandináv kereskedelmi hálózat ekkorra átfogta az ismert világ északi részét Írországtól Bagdadig és még annál is tovább. Indiai gránátkő és az afrikai elefántcsont eljutottak Skandináviába, a Római Birodalom fémtárgyaival egyetemben.”
A történelmi fejlődésnek lényeges összetevője volt, hogy a távoli térségek egyaránt fontosnak tekintették a megszerzett ismeretek rögzítését, illetve továbbadását. Ez gyakran segítette a különböző kultúrájú térségek szellemi kapcsolatainak szorosabbá válását, holott ezek– egymást sokszor idegennek tekintették, sőt még háborúban is álltak. A 9. század elején – vagyis a honfoglalásunk táján – például „Bagdadban a tudományos élet a ’bölcsesség házának’ elnevezett könyvtár körül összpontosult, így a fordítási tevékenység szervezettebbé vált. A fordítók havi fizetést kaptak, maguk a fordítások több fázison mentek keresztül.” Egy másik történet bemutatja, hogy a 20 évesen királlyá választott Nagy Károly „elrendelte, hogy minden kolostor és katedrális támogassa a tehetséges fiúk ingyenes oktatását az ókori latin tankönyvekből”. Szinte a könyv minden lapján felbukkannak egészen különös esetek, amelyek az olvasót arra ösztönözhetik, hogy ezeknek részletesebben utánanézzen a Jegyzetekben.
A könyv meggyőzően érzékelteti, hogyan formálódik át a helyi közösségek közötti rendszeres csere az egyre távolabbi térségekre kiterjedő együttműködéssé. Ennek tartóssá válásában alapvető szerepe volt a kereskedelmet lebonyolító vállalkozásoknak. Ezek szervezték (vagy fejlesztették) iparszerűvé a termékek előállítását, hozták létre a megfelelő szállítóeszközöket és így épülhetett ki a távoli – sokszor ezer kilométert is meghaladó – kereskedelem. Az ennek nyomán szövődő kulturális és tudományos kapcsolatok, illetve az ezekről írt, sok nyelvre lefordított könyvek meghatározó tényezői lettek az emberi történelemnek. Ugyanakkor, a növekvő városok és a kereskedelem egyre távolabbra nyúló szálai – szándékolatlan következményként – időnként előidézték a járványok kirobbanását is. A betegségek egyrészt könnyebben terjedtek el a zsúfolt városokban, másrészt: „a járványt azok az utazók és diplomaták, hittérítők és katonák terjesztették, akik eddig egy évszázadon át példátlan virágzást, mozgást és összekapcsolódást idéztek elő.”
Végighaladva a könyvön az olvasó szemléletes képet szerezhet az egyre komplexebb és mind több embert egyesítő társadalmak létrejöttéről. Egyben érzékletesen mutatja be a Nyugat és az európai eszme meghatározóvá válását. Minthogy az emberiség napjainkban fokozatosan egységes rendszerré szerveződik, így a könyv segít megérteni ennek a folyamatnak a pozitív és negatív következményeit. Ez azért különösen fontos, mert ami egykor évszázadokig tartott, azt napjainkban néhány év alatt kényszerülünk átélni.
Josephine Quinn: A Nyugat
Fordította: Kepes János
Open Books Kiadó, Budapest, 2026
632 oldal, teljes bolti ár 8999 Ft,
online ár a kiadónál 8100 Ft,
e-könyv változat 6480 Ft
ISBN 978 963 572 4659 (papír)
ISBN 978 963 572 4666 (e-könyv)
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
A görög-római antikvitásból született európai és atlanti kultúra elmélete Josephine Quinn monumentális paradigmaváltó műve szerint nem tudományos tény, csupán a brit birodalmi ambíciók és a gyarmatosítás igazolására szolgáló, 19. századi ideológiai konstrukció.
Az Oxfordi és a Cambridge-i Egyetem oktatója feltárja, hogy a modern nyugati civilizáció számos különböző terület és tevékenység kölcsönhatásából jött létre: éppúgy hatott rá a babiloni törvénykezés, az asszír öntözés, a föníciai hajózás, mint az indiai irodalom, az arab tudomány és a sztyeppei fémművesség. A változásokat a kereskedelem és a migráció idézi elő – a történelmet nem elszigetelten élő népek, hanem egymással kapcsolatba lépő emberek írják.
Quinn irodalmi források és szent szövegek elemzése mellett a régészettudomány, valamint a szénizotópos kormeghatározás és a genetika legújabb eredményeiből merítve dönti meg az izolált fejlődés eredményeképpen létrejött nyugati csoda koncepcióját, és értelmezi át mindazt, amit identitásunkról, értékeinkről és múltunkról gondolunk.









Posted on 2026.08.10. Szerző: olvassbele.com
0