Lappangó aktualitás | Karinthy Frigyes: A bűvös szék / Karinthy Színház

Bedő J. István |

Nagyon leegyszerűsítve Johann Strauss Denevérjét juttatta eszembe A bűvös szék előadása. Azért ez elég hízelgő párhuzam, nem? Az alapötlet zseniális, méltó volt Karinthy Frigyes tollára. Nagyon elképzelhető, hogy a tízes évek végén született jelenet (bohózat? egyfelvonásos?) káprázatosan aktuális volt, azért nevettette meg a nézőket.

Egyszerre ment neki a politikusoknak, a korruptnál korruptabb senkiknek, a boldog házasságot színlelőknek, a szeretőt tartó gazdag polgárasszonyoknak, a hivatali kiskirályoknak, akik házinyulakra lövöldöznek. Röviden: mindazoknak, akik üres fejjel magas polcra kapaszkodtak – vagy kerültek. A polgár elment a kabaréba, kinevette őket, és esetleg (!) észre sem vette, hogy a mese róla is szól.

K. Frigyes (a továbbiakban mindenkire becenéven is hivatkozom) ismerte a kor kabarészínpadainak igényét: az első részben viccek, kuplék, villámtréfák, cselédnóták, majd szünet, utána a bohózat. Aligha volt olyan nézője, aki a jóízű röhögés után végiggondolta volna, milyen vastag társadalomkritikában volt része aznap este. Pedig volt.

A bűvös szék csodálatos találmány. Aki beleül, csak igazat képes mondani. A legtitkosabb gondolatait sem leplezi el, bevallja, mennyi mindenhez nem ért, mennyire rühelli a felettesét, mennyire lenézi a feleségét és/vagy a szeretőjét, mi az igazi véleménye például egy üzletről, ami rossz az egész népnek (társadalomnak), viszont iszonyatos mennyiségű pénzt szakít le belőle mindenki, aki a suskusban részt vesz.

Szóval a leghalványabb párhuzamba sem állítható napjaink bársonyszékben vagy a parlamenti patkóban üldögélő, esetleg fel sem szólaló jelenléti-díjasaival. Ez a párhuzamtalanság teszi roppant aktuálissá K. Frici darabját.

A színre állításban Olt Tamás rendező még ráerősített az alakok eredetileg is megvolt karikatúraszerűségére – és ebben jó társakra talált a színészeiben. A minisztériumi hitványok eltúlozzák tetteiket: államtitkár az öntetszelgést, a keménykedést, a referens a lihegő talpnyalást, a csinos titkárnő a főnökhöz törleszkedést. Nem jobbak a civilek sem: a tehetségtelen író az államtitkárné szeretője, és testületileg mindenki rettenetesen tart a miniszter asszonytól, aki nem kevésbé képmutató – de ő legalább csak sznob… Magyarán: mindenki elég nagy bajba kerül, ha véletlenül a bűvös székbe ül, és igazat kezd mondani – akár magáról, akár másról…

Tulajdonképpen csak két tisztességes ember van ebben a kavalkádban, Géniusz, a feltaláló (Karácsony Gergő) és a gyakornok Dóra (Móré Viktória) – ők beszélnek és játszanak természetesen, és mindketten kedvesek, nagyon szerethetőek. Jó ellenpontjai a többieknek.

A többiek így vagy úgy röhejes figurák: az államtitkár (Galló Ernő), ő például stresszhelyzetben akrobatikus talajtornát ad elő, de ha igazi vészhelyzet van (amiben megbukhat), összecsinálja magát. A felesége (Balázs Andrea) egészen kiváló csacsenoló [korabeli kifejezés: fecsegő, locsogó] a miniszter asszony társaságában, de még a némajátékokban is, amikor bundát (és hozzáillő cipőt) válogat, vagy amikor a drámaíró-szerető mulyaságát beszéli ki. Apropó: Szív Sándor író-plagizátor és sármőr (Fejszés Attila) is megjátssza magát a miniszternőnek. És el ne feledjük, hogy a szabadalmi referens (Németh Gábor) gerinctelensége ötcsillagosan első osztályú.

Van még két nőalak, Mária, a titkárnő (Sóvári-Fehér Anna): csak egy-egy pillanatra jön ki belőle a „hivatali ribanc”, és anélkül, hogy ezt más helyzetekben megmutatná, a néző azonnal veszi a lapot: ezt a titkárnői állást több lépcsőben kifeküdte magának.

A másik: maga a kegyelmes asszony (Kubik Anna). A darab elején elhangzó rádióbeszéde (amiben Papp-Váry Elemérné tollát véltem felismerni) a nemzethyeskedés és a politikai giccs gyönyörű példája. És ő az, aki a bűvös székbe ülve meglepő vallomást tesz: eperfa szeretne lenni… Oly szép, hogy nem is lehet igaz. Persze hátravan még az igazi nagy meglepetés, a megérkező amerikai nagykövet: Köleséri Sándor villanásnyi, de igen emlékezetes alakítása.

Beszéljünk a technikai hátterekről is: Vereckei Rita flexibilis díszlete szellemesen osztotta két térré a helyszínt, Cselényi Nóra hasonlóan gyöngéd iróniával öltöztette a század elejének ruháiba az uborkafára kapaszkodott polgárokat. A szöveghez és a szituációkhoz Olt Tamás rendező és Selmeczi Bea dramaturg nyúlt, hogy egész estés előadássá növeljék az eredetileg egyfelvonásos bohózatot. Itt kerül a képbe a Denevér (opera? operett?). Ott az egész első felvonás arról szól, hogy a nézőt felkészítik a második felvonásra: Orlovsky herceg estélyére. A néző tűkön ül, hogy miképp lesz ebből a kínos kavarásból mulatság.

Hasonló itt is a helyzet: felkészítés. Az első felvonás háttérfestéséhez hallunk korabeli slágereket, a kegyelmes asszony rádiófohászát a magyar nemzethez, a titkárnő végeérhetetlen telefonos locsogását.  Ez legnagyobbrészt az átdolgozók műve, így kerül bele Vivaldi, Mozart, Rossini, Grieg zenéje is – az emberi kapcsolatok, illetve a stresszhelyzet jellemzésére. A néző pedig alig várja, hogy visszatérjenek K. Frici mondatai. És a második felvonásra mindez valóra válik: elkészül a bűvös szék – és leleplez minden álságot, csalást, karrierizmust, hazugságot, korrupciót, jellemtelenséget, talpnyalást. K. Ferenc (Cini) és K. Márton (Marci) örülne, ha ezekben a percekben köztünk lenne.

Ezekért a szituációkért, ezekért a gondolatokért, ezekért a leleplezésekért jöttünk a színházba. Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára – ahogy Örkény írta.

Fotók: Gergely Bea

Karinthy Frigyes: A bűvös szék
Karinthy Frigyes egyfelvonásos színművét
átdolgozta Selmeczi Bea,
a színpadi változatot írta Olt Tamás
Rendezte: Olt Tamás

Szereplők
Miniszter asszony – Kubik Anna
Államtitkár – Galló Ernő
Szív Sándor, író – Fejszés Attila
Berta, az államtitkár felesége – Balázs Andrea
Szabó Jenő, a szabadalmi ügyek referense – Németh Gábor
Géniusz – Karácsony Gergő
Mária, titkárnő – Sóvári-Fehér Anna
Dóra, gyakornok – Móré Viktória
Amerikai nagykövet – Köleséri Sándor

Díszlet: Vereckei Rita
Jelmez: Cselényi Nóra