És mikor eljön a sötétség | Virginie Despentes: Vernon Subutex

Bíró Zoltán István |

Vannak könyvek, amiket nem érdemes szerzőjük bemutatása nélkül ismertetni. Virginie Despentes legenyhébben szólva is színes életrajza megelőlegezi, amit csupán a szövege alapján netán bizonytalankodva olvasnánk.

Despentes 1969-ben született Franciaországban, s mindössze huszonhárom éves volt, amikor megjelentette Baise-Moi címmel az első erőszak-bosszú regényét, amit azonnal botrányosnak minősítettek. Mozi is készült belőle, hosszú évtizedek után az első film, amit betiltottak Franciaországban. A könyv és a művészfilm (lehangolóan alacsony, 4,4-es IMDb pontszámmal) címét angolul Rape me-nek szokták fordítani, de a kritikák többsége szerint a Fuck Me pontosabb lenne. Magyarul a diszkrét Legyél velem címet kapta.

A szerző akkor arról panaszkodott, hogy a nemi erőszak, a nemi szervek, a közösülések szokatlan közelképekkel dolgozó filmes ábrázolása több bírálatot kapott, mint az erőszak maga, amit ábrázolni akart.

Volt élményanyaga hozzá. Tizenöt évesen került először pszichiátriára, csoportos erőszakot követtek el rajta, dolgozott prostiként, rock- és pornográf újságíróként. „Prostituált lettem, mélyen dekoltált felsőben és magassarkú cipőben sétáltam az utcákon, senkinek sem magyarázkodtam, megtartottam és elköltöttem minden pénzt, amit kerestem. Stoppoltam, megerőszakoltak, megint stoppoltam – mondja magáról. – Írtam egy első regényt, s egy pillanatig sem képzeltem, hogy amikor megjelenik, folyamatosan előadásokat kell hallgatnom azokról a határokról, amelyeket soha nem lenne szabad átlépni. (…) Férfiként akartam élni, ezért férfiként éltem.” Később leszbikusként azonosította magát és együtt élt Paul B. Preciado néven ismert spanyol filozófussal, aki Beatriznak született és csak utóbb operáltatta magát férfivá.

Most megjelent trilógiája, a Vernon Subutex már sokkal kisebb botrányokat hozott, és nagy sikert, irodalmi díjakat kapott. Subutex a főszereplő neve – kb. így ejtsd: szübütex –, nyilván a szerző szándéka szerint beszélő név: bár ezt közvetlenül nem adja sehol tudtunkra a regényben. A magyar fülnek leginkább valami pillanatragasztó nevét idéző név a franciáknak nyelv alá helyezendő gyógyszert jelent, ami ópiátok átmeneti helyettesítésére szolgál, hogy segítse leszokni a heroinfüggőket.

A cím- és főszereplő igazi odüsszeiát él át, a mű szereplői sokfelé mennek, de nem jutnak sehová. Az ötvenes Vernon párizsi lakásából ki sem mozdulva morzsolja fel fizikai erejét, valamint maradék pénzét. A munkaerőpiac régen kivetette magából, lakásában lekapcsolták a villanyt, segélyek már régen nem járnak, leszokik az evésről, a nőkről, a pornográfiáról, s talán örökre így is maradna, élő tetemként, ha nem jelennének meg a végrehajtók és nem hajítanák ki az utcára. Innét kezdve hajléktalan, alszik barátoknál, régi nőinél, padon és földön. Vándorlása egészen a harmadik kötet elejéig folytatódik: de annyit el lehet mondani, hogy a szerző akkor ott egy guru fényességével veszi körül – egészen a tragikus befejezésig.

Subutex körül közben kirajzolódik a francia társadalom színes, de lehangoló panoptikuma. Túladagolásban meghalt sztár, közveszélyes producer, leszbikus magánnyomozó, e-cigaretta bizniszben sikeres transznemű, egykori pornósztár, kokainista bróker, a lánynak és fiúnak is gyönyörű „Brazilka”, számos kiművelt hajléktalan, arab származású ateista tanár, muszlim lány, ifjúfasiszta, szélsőbalos, kapitalizmus-gyűlölő.

• Olvass bele!

Azon kívül, hogy Subutexet ismerik, talán a létező kapitalizmus mélységes utálata fogja össze a társaságot. A kapitalizmus egyenlővé teszi őket: így, vagy úgy, mindenkit leigáz. A könyv meghatározó sugallata: ne áltasd magad azzal, hogy a szabadon és a tapasztalatok keresésével leélt életed sérülésektől mentes lesz. Biztos, hogy büntetések jönnek, különösen a nők és az elesettek esetében, de ennél csak a megfelelés lenne rosszabb.

Despentes számtalan szálon futó regényfolyama nagyon sok, olykor kínos témát feszeget: a lepukkant liberalizmust, a társadalom összeomlását siettető új technológiákat, a rasszizmust, a migránssimogatást, a migránsgyűlöletet, a sebzett férfiasságot, a letiport nőiséget, a családon belüli erőszakot, a hajléktalanságot, a pornót, a baloldal képmutatását és a szélsőjobb virulenciáját. Nagy erénye, hogy képes mindezt három köteten keresztül úgy előadni, hogy végig érdekes marad.

Ennek a fajta gyűlöletirodalomnak akad néhány kiemelkedő alakja. Ott van először is Bret Easton Ellis Amerikai psychója, hiteles és tökéletes nyelvi megformálással, látomásos realizmussal. Meg aztán ilyen a nagy francia példa, Michel Houellebecq egész életműve.

Despentes olvasmányos és rettenetes könyvet írt, olyan durva és agresszív munkát, amit leginkább csak férfiaktól szokhattunk meg, de művét nem az irodalmi erényei miatt kell kézbe venni. Hiába hitelesíti személyes sorsa mindazt, amit ír, a szereplők nem mindig elevenednek meg. Gyakorlatilag mindegyikük azonos modorban beszél, a kifinomult producertől a fetrengő hajléktalanig. A szerző – ritkán – egyetlen nyelvi leleményt használ belső monológjuk megjelenítésére: pár mondat erejéig elhagyja a központozást.

Despentes túl pontosan adagolja nemi, származási, ideológiai szempontból gondosan előszámlált szereplőit. Megint csak – személyes életút ide, nehéz sors oda – az az érzés támadhat az emberben a netflixes gondossággal kimért válogatás láttán, hogy tollát alaposan kontrollálhatta saját képzeletbeli Tartalomellenőrzési Főosztálya. Ennek munkatársa szúrós szemmel követte a szöveget, s pipálta a jelölőnégyzeteket: leszbikus egy, megvan; menekült kettő, rendben; jó fej transznemű, OK; most jöhet pár neonáci: nem, ennyi elég, írjunk bele még egyet az idióta balosok közül.

Egyetlen hangon szól a hármas kötet, de azon a hangon, amit annyira (túl?) jól ismerünk a tévéhíradókból: a lezárt utcákon géppisztollyal ácsorgó rohamosztagos rendőrökről, felgyújtott zsinagógákról, felrobbantott szerkesztőségekről, új hazával elégedetlen betelepülőkről.

Így aztán elégedetten dőlhetünk hátra a fotelben: nálunk bezzeg nincsenek arabok, sem homoszexuálisok, megvert prostituáltak – mi meg vagyunk védve, határkerítések és ársapkák biztonságos nyugalmában olvashatunk Franciaország szörnyűséges viszonyairól.

Despentes szövegét Tótfalusi Ágnes kiváló fordításában élvezhettük.

Virginie Despentes: Vernon Subutex
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Magvető Kiadó, Budapest, 2022
1096 oldal, teljes bolti ár 7999 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 6399 Ft,
e-könyv változat 5599 Ft
ISBN 978 963 144 2229 (papír)
ISBN 978 963 143 4842 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Vernon Subutexnek legendás lemezboltja volt Párizsban, ám az internetes letöltés megjelenésével a forgalma egyre csökkent, és végül be kellett zárnia a Revolvert. Amikor a lakbérét fizető titokzatos rocksztár, Alexandre Bleach meghal drogtúladagolásban, Subutex munka, lakás és pénz nélkül találja magát. Előbb a régi haverjai kanapéjára kéredzkedik be, majd hajléktalan lesz, és közben számos furcsa figurával találkozik. Pornósztárokkal, alkoholistákkal, neonácikkal, anarchistákkal, mindenható médiamogulokkal, ateista és mélyen vallásos arabokkal, lecsúszott forgatókönyvírókkal.
Subutex egyetlen tulajdona néhány videókazetta, egy hosszú önvallomás Bleach-től. Amikor a párizsi underground tudomást szerez a felvételekről, mindenki csak egyet akar: megtalálni Vernont. Megkezdődik az őrült hajsza a fővároson, majd később egész Franciaországon át, Subutex pedig közben valóságos guruvá válik.
Előbb beköltözik a Buttes-Chaumont parkba, ahol hamarosan nemcsak a haverjai és egykori vásárlói bukkannak fel, hanem valóságos szekta szerveződik köré, majd a barátaival különleges bulikat szervez vidéken, ahol a meghívott kiváltságosok Alex különleges hanghullámaira táncolhatják át az éjszakát.
Virginie Despentes megírta a nagy francia rock’n’roll-regényt, és izgalmas tablót mutat a komplett francia társadalomról. Szex, drogok és rock’n’roll egy olyan Párizsban, amely a turisták elől általában rejtve marad.