»Class nő vagy, Márainé!« | Márai Ilona: Betűbe zárva – Napló

Németh Lívia |

Radnóti Fanni naplója után végre kézbe vehetjük egy másik írófeleség, Márai Ilona feljegyzéseit is, melyekben az 1948 és 1979 közötti időszakról, az emigráció éveiről tudósít. De mit mond a mai olvasónak ez a napló, ha nem Márai felől akarjuk olvasni? Milyen nőkép rajzolódik ki a soraiból? Milyen polgár-társ-nő állt Márai mellett?

Lolának – saját bevallása szerint – nincs semmiféle írói vénája, önmagát inkább csalhatatlan ízlésű olvasóként definiálja. Ebben a szerepkörében viszont férje legnagyobb támogatója és leghűségesebb olvasója. Ezzel a kijelentésével vitatkozni nem lehet, nem is érdemes, de támpontot ad, hogy miképpen minősítsük művét: a napló inkább hihetetlen részletességgel megírt kordokumentum, mint irodalmi alkotás. Szerzőjük ezeket a jegyzeteket 1948 és 1979 között írta, és 1997-ben, a Márai-hagyatékkal együtt került a Petőfi Irodalmi Múzeumba letétbe – de erre még visszatérünk.

Matzner Ilona Kassán született, akárcsak Márai. Mégis Berlinben ismerkedtek össze, 1923-ban kötöttek házasságot Budapesten, majd Berlinben folytatták közös életüket, később Párizsban, majd ismét Budapesten.

A napló számomra a sokszoros újrakezdés regénye, tanúskodik arról, hogyan lehet (hogyan kell) idegenben felépíteni egy új életet, alkalmazkodni a folyton változó világhoz.

Lola a napló kezdetekor már 49 éves, Nápolyban él emigrációban férjével és örökbefogadott fiukkal, Jánossal. Ismerős problémákkal küszködnek – betegségek, a gyereknevelés meg az élet költségének gondjai –, és élhető életet kell kialakítaniuk, megőrizve, megteremtve saját közegüket. Ráadásul Márai a nyelvbe, az írásba van zárva, és ennek a magányosságát nagyon is megszenvedte. Időnként az alkoholba menekült. Ezek a hétköznapiságok nagyon közel hozzák és teszik érdekessé Lolát.

Képzeljük el, milyen lehet 53 évesen újra felrobbantani az addig megszokott életet, és egy másik kontinensre költözni – ráadásul alapos nyelvismeret nélkül! Milyen lehet egy áruházi állás kedvéért 14 évet letagadni a korunkból? Milyen lehetett 56 után végleg elfogadni, hogy nincs már visszaút? Milyen lehet aztán jó pár évvel később elveszteni a kapcsolatot a gyerekünkkel és annak új családjával – a kontinensnyi távolság miatt? Máraiék ismét Olaszországban éltek, mikor János megnősült és gyerekei születtek. Milyen lehet azt megtapasztalni, hogy ebbe az új családba ők már nem férnek bele?

• Olvass bele!

Lola mindezekről kendőzetlenül tudósít. Hogy sokallja a férje esti két üveg borát, hogy kövérnek találja a menyét, hogy el kell adni az otthonról hozott bundát vagy hogy éppen milyen betegség kínozza.

Résnyi ablak nyílik a házasságuk intim terébe, a veszekedésekbe, az ünnepekbe, hogy mit gondoltak a Holdra szálláskor, és mit ’56-ról. Még arról is, hogyan tudta Lola támogatni Márait az írásban. Ez utóbbi elképesztő – és talán megindító is. Minden egyes Márai-regényről írott mondatból süt a férje iránt érzett szeretet. Milyen jó lehet egy társ, aki ennyire a másik mögé/mellé tud állni, mikor éppen hová kell.

De a napló nemcsak a nagy kérdésekre adja meg a választ, hanem a hétköznapok dicsérete is. Az apró örömök leltára: váratlanul összefutni Máraival a városban, pizzát enni vacsorára, húsdarálót szerezni és a második olasz tartózkodás alatt hamburgerrel meglepni Márait. Egyáltalán: képzeljük el Márait, amint hamburgert eszik!

Érdekes figyelemmel kísérni, hogy éppen aktuális lakóhelyük nyelve hogyan szivárog bele a napló szövegébe. És természetesen adja magát a feladat, összeolvasni a Márai-naplókat Loláéval. De azt gondolom, hogy a kétkötetnyi válogatás önmagában is megáll, a középpontban Lolával, aki valóban „class nő”.

Nem hagyhatom említetlenül, hogy a két kötetnyi napló önmagában nem válhatott volna olvasmánnyá, sőt élvezetessé. Azonban az elmúlt években szövegét feldolgozták, hiszen a benne említett helyeket, személyeket a mai olvasó legtöbbjüket ugyan honnan ismerné. A válogatás és szerkesztés Nagy Zsejke, a kézirat-feldolgozás Mészáros Tibor és Ötvös Anna, a hatalmas lábjegyzetanyag, a tájékozódást megkönnyítő függelék és az utószó szintén Ötvös Anna (számomra) lenyűgöző munkája.

Márai Ilona: Betűbe zárva
Napló I–II. (1948–1964; 1965–1979)
Helikon Kiadó, Budapest, 2022
1688 oldal, teljes bolti ár 12 000 Ft,
kedvezményes ár bookline.hu-n 10 200 Ft,
e-könyv változat 7800 Ft
ISBN 978 963 479 7883 (papír)
ISBN 978 963 479 7630 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Matzner Ilona, vagyis Márai Lola, akit Márai Sándor saját naplóiban csak L. betűvel jelölt, hatvankét éven át volt a híresen nehéz természetű író hűséges társa. Lola több mint harminc éven át írt naplóinak szerkesztett változata izgalmas háttérdokumentum, ennélfogva irodalmi szenzáció, egy nagy író hagyatékának felbecsülhetetlen alkotóeleme, ami most kerül először az olvasók elé.
Márai Lola naplójához maga Márai Sándor adja meg a kulcsot saját 1986-os naplójában. Felesége halála után megszállottan kezdi olvasni jegyzetfüzeteit: „Mindenre figyelt, mindent felírt, az álmokat, a látogatókat, a napi tennivalókat, nappalt és éjszakát, csodálatos érzékiességgel.”
Az apró részletek újraélése a „visszapergetett” idő valóságába viszi, de hosszú kapcsolatuk valódi mélysége is ebből az írásból világosodik meg előtte. Rádöbben, hogy míg ő másoknak írta a naplót, felesége neki. Vagyis ami Márai életrajzából naplójának tudatos stilizálása során elveszett, azt Márai Lola kendőzetlen őszinteséggel napról napra vezetett jegyzetei megőrizték: házaséletük hullámzásait, emberi kapcsolataikat, fiuk felnevelését, költözéseiket, az írói munka és emigráns létük bonyolult érzelmi hátterét.
A napló attól a pillanattól rögzíti az eseményeket, amikor végleg elhagyták Magyarországot. Nápoly, New York, majd Salerno nyüzsgő hétköznapjainak megörökítésén végigvonul az idegenség érzése, hosszú vándorlásuk során igazi otthonukat egymásban találták meg.
A 296 füzetnyi feljegyzést Márai saját kezűleg csomagolta az irodalmi hagyatékát őrző hajóládákba. Gazdag jegyzetanyaggal kísért válogatásunk Márai Lola teljes naplójának mintegy felét tartalmazza.