Nem mindig kaphatod meg, amit akarsz | Bret Easton Ellis: Fehér

Posted on 2022. június 19. vasárnap Szerző:

0


Bíró Zoltán István |

Bizony mondom néktek, már itt van Amerika. Ugyan nem életminőségben, hanem táborosodásban, buborékképzésben és társadalmi süketülésben.

Az interneten (…) „embereket tiltanak le a véleményük miatt, kikövetik őket, mert valamilyen szempontból nem tekintik őket helyénvalónak. A rettegők azonnal belelátták valaki egész emberi mivoltát egyetlen pimasz, sértő tweetbe és felháborodtak; embereket támadtak és töröltek a barátaik közül, amiért nem a »megfelelő« jelöltet támogatták, nem »megfelelő« véleményük volt, vagy egyszerűen nem »megfelelő« gondolatokat képviseltek.”

Ismerős, ugye? Pedig a kettészakadt társadalom, amelyikben családtagok és régi barátok fordulnak szembe egymással, ha egyikük akár csak egy apró részletben is a másik, a „nem megfelelő” oldallal ért egyet – Amerikáé. Az idézett szöveget Bret Easton Ellis írja Los Angelesben, Amerikáról.

Ellis, a világraszóló nagy botrányregényről, a zseniális Amerikai psychóról ismert szerző utolsó regénye után szépíróként elhallgatott. Gyakorlatilag áthurcolkodott a filmcsinálásba, meg online létezésbe, s leginkább a Twitteren, 280 karakter alatti mikroterjedelemben osztja meg makro-provokatív gondolatait. Viszont kilenc év után végre újra nyomtatásban szól rajongóihoz, Fehér című esszékötetét magyarul Sepsi László remek fordításában adta ki a Helikon.

Az önéletrajzi, filmcsinálói, kritikusi esszékötet alapélménye, hogy van két fősodor,

és barátocskám, vagy ideállsz, vagy odamégy, mert kirekesztünk, kikövetünk, nem leszünk többet barátok és vérbe gyalázunk a jól pörgő nyelvünkkel a következő kritikánkban.”

Akkor aztán késő érvelni, vagy pontosító megjegyzéseket tenni, mert már pályán kívül vagyunk, kiközösítve, hiszen nem illő kérdéseken merészeltünk elmélázni. A Fehér szerzője éppen ilyen: a konzervatívoknak túl liberális, a liberálisoknak túl konzervatív – mondhatni a legjobb úton jár a mindenkinek vállalhatatlan ember kitüntető pozíciója felé.

Egyszerűen nem hajlandó píszí lenni. Borzalmas módon olyanokat merészel írni, amiket még legelkötelezettebb hívei sem tudnak idézni, mert óhatatlanul magukra vonják valamelyik oldal népharagját.

Ismerten homoszexuális férfiként buzizik, panaszkodik, hogy a meleg férfiak kultúráját kisajátították a heteró férfiak, és beszól a hamisan „jóemberkedő píszíknek”. (© B. E. Ellis) A fekete büszkeség habzásain is képes önfeledten röhögni. Önmagát a zsidó, fehér, jómódú értelmiségi – így, így! – társadalom részeként határozza meg, pont ami ellen lázad, mert szerinte minden látszat ellenére ez a csoport viseli a legrosszabban az eltérő véleményeket.

Kötelező rajongani, panaszolja, még ha nem is láttuk azt a filmet, nem is olvastuk a „megfelelő” oldalon íródott regényt. „Merj csak értékközömbösen fogalmazni, csupán az esztétikára hagyatkozva, meg tűnődő kérdéseket feltenni – rábaszol” – írja.

A közösségi média zsákutcájában élők kialakítják a saját buborékukat, miután letiltották és kikövették azokat, akiknek elítélik a véleményét és a világnézetét – kvázi színészként élnek és szerepjátékokban produkálják magukat a nyilvánosság előtt – a szólásszabadság önkéntes korlátozásával.

Az esszékötet szerzője korlátokat nem ismer: akivel csak találkozott, aki valamit mondott neki – láthatóan mindegy, hogy belőve vagy részegen, netán letiltott nyilatkozatban, egyre megy –, azt ő bizony megírja egyenként, név szerint.

Dőlnek ki a történetek, névvel, címmel, telefonszámmal. Az egyik: az első sikerkönyv (persze hogy az Amerikai psycho) megjelenése után (huszonegy évesen), a Vanity Fair precízen megnevezett szerkesztője, Tina Brown miként kérte fel, „kurva sok pénzért” egy karaktergyilkos portré készítésére Judd Nelsonról [Amerikai színész, a Milliárdos fiúk klubja meg a New Jack City hozta be mélyebben a köztudatba. A szerk.]. Találkozzon vele, találja elviselhetetlennek és írja meg. Ellis előbb elvállalja a munkát, aztán ezt is kibeszéli Juddnak. „Visszatekintve minden szenvedést teljes egészében csak magamnak köszönhettem, mert nem sikerült megfelelően játszani a játékot”, írja később.

Saját sorsán tapasztalja meg, hogy az emberek nem bírnak el egy időben két ellentétes gondolatot, minek következtében aztán bármilyen „kritikát” rutinszerűen elitista érzületekkel, vagy féltékenységgel és felsőbbrendűségi tudattal vádolnak.

A szerző persze a liberalizmus szidalmazása ellenére maga a tökélyig vitt liberális, aki senkit sem kímél, önmagát sem. Igazából ő maga az Amerikai psycho főszereplője, akit elborzaszt a világ, ezért nappal megregényesített Wall Street-i üzletemberként feszeng, éjszaka pedig vérfarkasként tombol.

Bret Easton Ellis regényeit fiatal, underground szerzőként írta, de hiába ismételgeti öt oldalanként, hogy millenial (generációs) a pasija, mára 58 éves esszéíróvá vénült. A provokatív Fehér olvasása előtt (vagy inkább után) vegyük elő az Amerikai psychót: a regény (akárcsak megjelenésekor) felforgató, arcátlan, anarchista – ma is ugyanolyan kitűnő. És nem kell minden mondatára lájkot nyomni.

Bret Easton Ellis (Fotó: Casey Nelson)

Bret Easton Ellis: Fehér
Fordította: Sepsi László
Helikon Kiadó, Budapest, 2022
324 oldal, a könyvre nyomtatott ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3199 Ft,
e-könyv változat 2599 Ft
ISBN 978 963 479 8118 (papír)
ISBN 978 963 479 9221 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Mihez kezdene napjaink digitális (negatív) utópiájában, a közösségi média narcisztikus buborékvilágában az Amerikai psycho antihőse, Patrick Bateman? Esztétikai vagy ideológiai megfontolások vezettek az Oscar-díjjal kitüntetett Holdfény hatalmas sikeréhez? Miben rejlik Charlie Sheen és Kanye West megbotránkoztató imidzsének ereje? Hogyan vezetett az amerikai baloldal önjelölt erkölcsi felsőbbrendűsége Donald Trump megválasztásához? Miből ered a millenial generáció ellenvéleményeket elfogadni képtelen túlérzékenysége? És ami a legfontosabb: miképp maradhatunk „negatívak”, kritikusak és tökéletlenek egy olyan korban, amely kollektív pozitivitást követelve az érzelmek elfojtására és az egyén elhallgattatására törekszik?
A Fehér nyolc vállaltan provokatív, önéletrajzi anekdotákkal teli értekezésen keresztül térképezi fel a mai Amerika társadalmát és politikai-kulturális életét átható (de lényegében a nyugati civilizáció egészére is érvényes) szélsőséges tendenciákat, például a szólásszabadságot és a művészi alkotást korlátozó politikai korrektség uralmát.