Ingrid Carlberg: Nobel (részlet)

Posted on 2022. április 25. hétfő Szerző:

0


ELŐSZÓ

A távirat Svédországba 1896. december 10-én délelőtt érkezett. Csütörtök éjjel, pontosabban két órakor, a hatvanhárom éves Alfred Nobel váratlanul elhunyt az olaszországi Sanremóban levő villájában. Az Aftonbladet még aznap közölte a hírt. „Minden iskolázott svéd sajnálja egyik legkiválóbb honfitársa elvesztését” – írja az újság, de elkerüli azt a kérdést, amely mindenkiben azonnal fölmerül. Ki fogja örökölni hatalmas vagyonát?

A következő napokban már megindulnak a találgatások, ezek fel-feltűnnek a nekrológok között is. A vagyon állítólag „a mi fogalmaink szerint kolosszális”. Csak az éves jövedelem milliós nagyságrendű.

Az újságírók gyorsan számolnak. Alfred Nobel, a híres feltaláló, nőtlen és gyermektelen. Ismert bátyjai, Robert és Ludvig sincsenek már az élők között. Egyes szerzők minden visszafogottság nélkül szétkürtölik a hírt, hogy a „mérhetetlenül nagy” vagyont a testvérek gyerekei fogják örökölni. Salomon August Andrée mérnök is résen van, sietve közli, miszerint Alfred Nobel nemrégiben huszonhatezer koronát ígért neki a következő kísérletére, hogy hőlégballonnal átrepüljön az Északi-sark fölött – és ebből csak tízezer koronát kapott meg.

Szám szerint tizennégyen vannak a testvérek gyerekei. A legidősebbek, Ludvig fia, Emanuel, valamint Robert fia, Hjalmar, rohanvást elutaznak Olaszországba már december 8-án, mihelyst értesülnek nagybátyjuk agyvérzéséről. Emanuel harminchét éves, és Szentpéterváron lakik. Ő állt legközelebb az elhunythoz az unokaöcsök és unokahúgok közül. A harminchárom éves Hjalmarnak is meglehetősen szoros volt a kapcsolata vele. Mindketten személyes tapasztalatokat szereztek nagybátyjuk nagylelkűségéről. Legutóbb novemberben próbált Emanuel egy jó gyógytornászt találni, aki segítene Alfrednek a vérkeringését megjavítani, és szívproblémáit enyhíteni.

Sajnos egyik unokaöcs sem ért oda időben. Alfred legközelebbi munkatársa, Ragnar Sohlman is elkésett, pedig azonnal útnak indult a sokkoló hírt követően.

Csak december 10-én este állnak mindhárman a halott ágya mellett. Lesújtotta őket a bánat, hogy Alfred Nobel ugyanúgy fejezte be életét, ahogyan a napjait élte.

Egyedül.

A végrendelet letétben fekszik a Stockholms Enskilda Bankban. Alfred Nobel tanúk jelenlétében írta alá, szinte pontosan egy évvel korábban, 1895. november végén. Az unokaöcsök nem tudnak ennek létezéséről. 1896. december 15-én, kedden, feltörik a testamentum pecsétjét a bank óvárosi fiókjában, a Lilla Nygatanon. Egyes részeit megtáviratozzák Emanuelnek és Hjalmarnak Sanremóba. Ők késő este kopogtatnak Ragnar Sohlman ajtaján. Ismertetik vele a szűkszavú információt, amit megtudtak a nagybácsi végső akaratáról: azt kérte, vágják fel verőereit, és Ragnart nevezte ki végrendelete két végrehajtója közül az egyiknek. Mindannyian megrendülnek. Az olasz villa papírhalmaiban találtak egy másik végrendeletet 1893-as dátummal. Ez nyilvánvalóan érvényét veszítette. Miben áll tehát a változás?

A hét végén levélben megérkezik a teljes szöveg Sanremóba. Szinte tapintható a csüggedtség a szobában. Az unokaöcsök és -húgok részesedése összezsugorodott. A nagybácsi vagyonának csak töredékét hagyta a családra. A testamentumban fehéren-feketén az áll, hogy Alfred Nobel összes részvényét és ingatlanját el kell adni, a felszabadult tőkét pedig szinte teljes egészében zárolni kell egy külön alapban. Végső akarata szerint ennek az összegnek a kamatait évente díjként kell kiosztani azoknak, „akik az elmúlt esztendőben az emberiségnek a legnagyobb hasznot hajtották”, függetlenül attól, hogy a világban hol élnek. Ez a leírás egyik rokon gyerekre sem illik, bármennyire is kedvelte őket Alfred.

Bizonytalanok abban is, pontosan hogyan gondolta a nagybácsi az átutalásokat. Sokkal egyértelműbb volt a díjak leírásában: alapítandó egy fizikából, egy kémiából, egy fiziológiából, illetve orvostudományból, egy irodalomból és egy annak számára, aki „a legtöbbet vagy a legjobban működött közre a népek testvériségéért, a meglévő hadseregek megszüntetéséért vagy csökkentéséért, valamint békekongresszusok megrendezéséért és terjesztéséért”.

Egy díj tehát a békéért, azaz a világbékéért. A kortársak számára azonban a háború hamarosan tény.

A pénzért folyó, négy évig tartó huzavonába később maga Oszkár király is beleszól, és epés megjegyzéseket tesz Alfred Nobel végrendeletére, mondván, az öreg hagyta magát megtéveszteni a „békéről képzelgők, különösen a fehérnépek” által. A sajtó a hazaszeretet hiányáról harsogott, a jövendő miniszterelnök, Hjalmar Branting az adományt egyenesen „nagyszabású baklövésnek” nevezte.

A tizennégy, bizonyosan gondterhelt unokaöcs és unokahúg hosszú és sebeket ejtő időszak elé néz. Mi fog történni a család oroszországi olajvállalatával a legnagyobb részvénytulajdonos nélkül? Mi fog történni a Nobel unokatestvérekkel és családjaikkal?

A következő héten már csak tizenhárman vannak. Hjalmar legfiatalabb húga, a huszonhárom éves Thyra csak pár hónappal korábban veszítette el édesapját, Robertet. Thyra a családi birtokon, a Norrköping melletti Getån tartózkodik. Hétfő reggel rosszullétre panaszkodik. A karácsonyi édességek sütése közben holtan esik a padlóra.

Az újságokban az áll, valószínűleg szívroham vitte el.

Egyszerű gyászszertartást tartanak az igézően szép kilátással a Földközi-tengerre néző, hatalmas sanremói villában. A jelen lévő családtagok és a városka kiválóságai a kíváncsiak sorfala között követik Alfred Nobel földi maradványát a vasútállomásra. A felvonulást a városi zenekar tagjai vezetik. Chopin gyászindulóját játsszák, amikor a tölgyfa koporsót és a hegyekben álló gyászszalagos virágkoszorúkat átemelik a halottaskocsiról a vonatra. Olasz, spanyol, skót, svéd, valamint francia zászlók lengenek – a dinamitcég leányvállalatait jelképezik.

A holttestet Svédországba szállítják. A határokon való áthaladáshoz szükséges papírok együtt vannak. A kocsit megtöltő virágtengerben láthatók a rokonság érzékeny búcsúüzenetei, a közeli barátok utolsó üdvözletei, és egy szépséges virágkompozíció Andrée mérnök szavaival:

Köszönjük, és isten áldjon! A sarki expedíció tagjai.”

Öt napig utazik a koporsó Európán keresztül, ezalatt egyfolytában özönlenek az emlékezés szavai az újságokhoz. Valaki az elhunyt munkabírását említi, és hogy mennyire nem szerette a hivalkodást, egy másik a szerény öltözködését, a pénzt koldulókkal szemben mutatott türelmét. A párizsi svéd–norvég klub azt írja, szavai néha kemények voltak, főként, ha megjátszást érzékelt, de még amögött is az emberek iránti igaz szeretet lappangott. Ahogy az egyik, általa támogatott fiatal feltaláló később kifejezte: „Mélységes bánattal gondolok arra, hogy mennyit akart adni, és milyen keveset kapott vissza.”

Egyik brit munkatársa utólag nyolcoldalas írásban elmélkedett eltávozott barátjáról. Az intenzitást hangsúlyozta, a váratlan és spirituális beszélgetéseket emelte ki, és azt, hogy Nobel a legkiszámíthatatlanabb témák között volt képes ugrálni, néha még nyelvet is váltani. Eredeti személyiségnek találta, idegesnek, időnként túlságosan feszültnek, egyszersmind kivételesen érzékenynek. Ugyanakkor „tehetséggel és határtalan energiával, valamint páratlan kitartással volt megáldva; nem félte a veszélyt, és soha nem adta fel. […] Impulzív hangulat, törékeny szégyenlősséggel kombinálva – ezek voltak személyiségének legjellemzőbb jegyei. […] A súlyos szemöldökök által beárnyékolt apró, világos szemek kifejezőek voltak, és rendkívüli intelligenciáról árulkodtak.”

Véleménye szerint alapvetően Alfred apja, Immanuel mutatta fiának az utat.

Ezekben a napokban több újságíró foglalkozik azzal a rendkívül érdekes életúttal, amit a család járt be Immanuel Nobellel, „korának legkiemelkedőbb mérnöki géniuszával”, aki ellenszélben harcolt a század eleji Stockholmban. Arról is szólnak, hogy Alfrednek és testvéreinek sikerült kiteljesíteniük azt a tehetséget, amelyet az apjuk hordozott magában, de aminek megvalósulását sohasem érte meg.

1896. december 22-ének reggelén begördült a vonat a téli fehérbe öltözött svéd fővárosba. A mozdony fékez a nyeregtetővel fedett központi pályaudvaron, a teherkocsik alja valósággal meghajlik a karácsonyi ajándékcsomagok alatt. Amióta megnyitották az államvasutakat, soha ennyi ki- és bemenő karácsonyi csomagot nem láttak.

Csilingelnek a csengők, prüszkölnek a lovak. Alfred Nobel ismét hazatért.

~~ I. rész ~~

Mindez benne volt az álmomban, ami aztán szertefoszlott” Alfred Nobel, 1860 körül

A rejtélyes

Az Alfred Nobelről és életéről alkotott kép sokáig erősen retusált volt. Életének fontos szakaszai fehér foltok maradtak, jelentős eseményeket és embereket kitöröltek belőle – nem is beszélve az érzések és az ösztönélet illetlen kifejezéseiről. Mindenkinek, aki a témához közelít, ki kell alakítania valamilyen viszonyt ehhez a szomorú igazsághoz.

A Nobel-díj alapítója tengernyi levelet és fontos dokumentumot hagyott hátra, de az 1896-os halála utáni első ötven év alatt egyetlen könyv jelent meg ebből a gazdag forrásanyagból, a Jubileumsskriften (Jubileumi írások). A források megjelölése ugyanúgy hiányzott ebből a Nobel Alapítvány által 1926-ban publikált anyagból, mint a szerzők neve. A könyvet az Alapítvány elnöke, Henrik Schück és az alapító, Ragnar Sohlman írta.

Schück és Sohlman gondosan jártak el. Mélyen leástak az archívumba, de szisztematikusan kitisztogattak mindent, ami a nagy adományozó örökségén foltot hagyott volna. Jó szándék vezette őket. Ilyen idők jártak akkoriban. Az eredmény viszont az lett, hogy Alfred Nobelről egy megcsonkított kép maradt fenn az emberek tudatában. Amit ráadásul be is biztosítottak azzal, hogy egyetlen független kutató sem kapott hozzáférést az iratokhoz.

Egy másik Nobel-díj-jubileum kapcsán még maga Sohlman is kellemetlennek találta ezeket a mesterkedéseket. Összeszedte a bátorságát, és ellentmondott a felsőbbségnek. Közvetlenül 1948-ban bekövetkezett halála előtt megírta Ett testamente (Egy testamentum) című könyvét, amelyben elsőként hozta nyilvánosságra Alfred Nobel évekig tartó kapcsolatát egy nála tizennyolc évvel fiatalabb nővel. A könyvet 1950-ben adták ki.

Az 1926-os Jubileumsskriften frissítése is nagyon időszerűvé vált, különös tekintettel arra, hogy külföldi kiadók is érdeklődtek, miért nincs könyv a világhírű adományozóról. A Nobel Alapítvány igazgatója, Nils Ståhle, ezért 1954-ben megkeresett egy svéd-amerikai újságírót, Naboth Hedint, írjon egy új, nagy Nobel-könyvet, ez alkalommal angolul. A projekt jelentőségét az is mutatja, hogy a korábbi brit miniszterelnök, Sir Winston Churchill elvállalta az előszó megírását. Churchillben senki sem csalódott. „Különösképpen ígéretes, hogy Alfred Nobel életrajzának egy új, angol kiadása jelenik meg” – írta a tervezett előszóban 1957-ben. „Nagyszabású ötlete”, a Nobel-díj – Churchill szerint – „több tudományos területen a sikeres törekvések szimbóluma lett, és továbbra is arról tanúskodik, hogy a skandináv népek kiemelkedő helyet foglalnak el a civilizált emberiség harcában, hogy a világot jobbá tegyék”.

Ez alkalommal sem akartak azonban akárkit beengedni az archívumba. Az Alapítvány igazgatója megkérte sógorát, Erik Bergengrent, végezze el ő ezt a munkát. Öt éven keresztül dolgozott a trió. Bergengren sógor az archívumban robotolt, Hedin írt, majd Bergengren ismét ellenőrizte a tényeket, Ståhle igazgató pedig cenzúrázott.

Vajúdásuk terméke ma is megtalálható tizenhat, névtelen fekete dossziéban. Némi detektívmunka után rá is bukkanok a Nobel Alapítvány pincéjében. Természetesen az egészet végignéztem. Erik Bergengren meglepően profi munkát végzett. Úgy tűnik, valóban átolvasta a polcokon tizennégy méternyi helyet elfoglaló dokumentumokat, de a kiválasztás alapja megmaradt. Az 1950-es évek cenzúrája időnként egészen vicces.

1958 januárjában például Ståhle kifogásolta, hogy Naboth Hedin idézte Alfred Nobelt, aki magát szociáldemokratának nevezte. Az amerikai olvasók „teljesen hibás benyomást fognak kapni Alfred Nobelről. Azt gondolják róla, hogy kommunista volt. A szociáldemokraták óhaja […] államosítani a termelési eszközöket. Hogy Alfred Nobel ezt szerette volna, az legalábbis nagyon valószínűtlen” – írta Ståhle, nyilvánvalóan nem tudva arról, hogy éppen ez a kijelentés szerepel a Nobel Alapítvány első, 1926-os életrajzában.

Többször is felhívták a svéd-amerikai szerző figyelmét arra, hogy semmiféle spekulációnak nincs helye az új könyvben Nobel személyiségét, gondolati és érzelmi világát illetően. Az idő nem érett meg arra sem, hogy az Alfred Nobel tollából származó frivol megjegyzéseket nyilvánosságra hozzák. Bergengren szórakoztatónak talált egy levelet, amiben Nobel megemlíti, hogy ő maga jobban kedveli a tehetséges nőket. Így írt: „Az ész érdeklődése túléli a faszét. Ámen!” Túlságosan illetlen, szögezte le Bergengren, és nem akarta átengedni egy kifogástalan üzletember jellemzését sem, akiről Nobel így írt: olyan, „mint Szűz Mária előtte… és nem utána”.

Véleménye szerint minden ilyesféle megnyilvánulás befeketítené a nagy adományozóról kialakítandó képet. „Mert azt szeretnénk kiemelni, hogy egy abszolút megvesztegethetetlen, tisztességes gentleman volt, akitől távol esett az irigység és a törtetés. Egy finom és különlegesen jó ember, eszét, szívét és az érzéseit illetően egyaránt.” Mintha megengedhetetlen lett volna, hogy Alfred Nobel is hús-vér ember.

Ötévi munka után Hedin huszonöt fejezetet írt meg. Akkor beütött a balsiker: az amerikai kiadó felmondta az együttműködést. A kéziratot túlságosan száraznak és unalmasnak tartották. Így azután Ståhle igazgató megkérte sógorát, hogy az anyagot rövidítse le egy „információs brosúrára”. Bergengren megdöbbent: ötévi kutakodása az archívumokban a szeme láttára szinte szertefoszlott. Ennek ellenére engedelmesen összeállított egy vékonyka, átfogó életrajzot, ami 1960-ban a második svéd standard mű lett Alfred Nobelről, ez is forrásmegjelölések nélkül. Az azóta eltelt időben az életéről szóló legtöbb írás ebből a két műből táplálkozik, nem pedig az elsődleges forrásokból, annak ellenére, hogy a Nobel Alapítvány már évtizedekkel ezelőtt felhagyott retusálási törekvéseivel. Ma a Nobellel foglalkozó archívumokat bárki látogathatja, semmiféle kikötés nincs arra vonatkozóan, hogy mit használnak fel, és mit írnak róla.

Ingrid Carlberg

A digitalizációnak köszönhetően a kutatási feladat már nem emberfeletti. Elhatározom, hogy megpróbálkozom vele. Célom, hogy megírjam az első, elfogulatlan történetet Alfred Nobelről és a Nobel-díj hátteréről, amiben a primer forrásokat felhasználom, és utalok rájuk. Nehéz annak a kihívásnak is ellenállni, hogy átböngésszem azoknak az országoknak az archívumait, amelyekben Nobel lakott.

Egy dolgot már most is tudok: Az elbeszélést az apával, Immanuel Nobellel, és azzal a drámával kell kezdeni, amely Alfred Nobel születésének évében játszódott le, mert óriási jelentősége lesz a későbbi eseményekre.

És igen sok fehér foltot lehet a segítségével eltüntetni.

Ingrid Carlberg: Nobel. A rejtélyes Alfred világa és díjai
Fordító: Garam Katalin
Scolar Kiadó, Budapest, 2021
606 oldal, teljes bolti ár 7475 Ft