A szél, a madarak és a szerelem… | Elif Shafak: Az eltűnt fák szigete

Posted on 2022. március 26. szombat Szerző:

0


kistibi |

Elif Shafak/Şafak* legújabb regénye: megrázó szerelmi történet. A helyszín Ciprus. Ma üde, zöld színfoltként gondolunk rá, nyaralási célpont, de a regény egyik idősíkjában nem így volt ez. 1974 forró nyarán görög katonatisztek megdöntötték Makáriosz érsek hatalmát, ezt követően a török katonaság lerohanta Észak-Ciprust.

Şafak így összegzi a lakosság szempontjából ezt a két eseményt. „Ennek a végeérhetetlen nyárnak a végére 4400 ember halt meg, és ezrek tűntek el. Nagyjából 160 000 északon élő görög menekült délre, és közel 50 000 török költözött északra. Az emberek menekültek lettek saját hazájukban. Családok vesztették el szeretteiket, hagyták el otthonaikat, falvakat és városokat; régi szomszédok és jó barátok útjai váltak el, néha pedig elárulták egymást.

Kosztasz és Defne ebben a világban él, ebben a világban szeretik egymást. Kosztasz görög és keresztény, Defne török és muszlim. Még tinédzserek. Nagyobb bűnük nem is lehetne, minthogy egyáltalán szóba mernek állni egymással. Ők pedig rendszeresen találkoznak, de egy ilyen zárt közösségben nem maradhat sokáig titok a titok. Ráadásul A Boldog Füge nevű tavernában találkoznak rendszeresen, ahol a két tulajdonos: Yorgosz keresztény, görög, Yusuf meg török és muszlim. És szerelemmel szeretik egymást. Dupla bűn: etnikai és homoszexuális. Nagyon veszélyes alaphelyzet.

A regény kora a 2010-es évek vége, helyszíne London. Itt él Kosztasz, a jó nevű botanikus, könyvei jelennek meg, rendszeresen hívják előadást tartani. Defne már meghalt. Lányuk, Ada (a név jelentése: sziget) tinédzser, egy erős gimnáziumba jár. Különös párhuzammal kezdődik a mű. Hogy a párhuzamot igazán értsük, egy másik műtől kell segítséget kérnünk: Jennifer Teege (és Nikola Sellmair) regénye, A nagyapám engem lelőtt volna a harmadik generáció, az unokák múlthoz való viszonyát vizsgálja. Itt olvashatjuk a következőket: Peter Bründl, holokauszttal is foglalkozó pszichoanalitikus mondja: „Az erőszak és a brutalitás mély nyomokat hagy a tettesek leszármazottaiban. De őket nem a tettek betegítik meg, hanem a hallgatás, ami a tetteket körülveszi. Ez egy átkozott összeesküvés a tettesek családjában, hogy szőnyeg alá söprik a bűnöket, és gyakran generációkon át sikerül nekik.”

Ada – Defne és Kosztasz gyermeke – a ciprusi polgárháborút követő harmadik generáció. A bűnöket, gyilkosságokat, erőszakot Cipruson Kosztasz és Defne szüleinek korosztálya követte el. Defne azt akarta, hogy Ada ne tudjon semmit, ártatlanul, tiszta lappal kezdje az életét. Kosztaszt a családján túl csak a növények érdeklik, Defne pedig egy olyan szervezet alkalmazottja, amelyik háborúban eltűntek holttesteinek felkutatásával és azonosításával foglalkozik. Nem csak Cipruson, bárhol a világban, ahol a terror, a háború áldozatokat követelt. Mitológiába illő, megdöbbentő a már említett párhuzam, amellyel a regény indít. Kosztasz a fügefáját temeti el. Csak így élheti túl az angol telet ez az érzékeny, délszaki növény. Árkot ás a fa mellett, ebbe hajlítja bele a törzset, ágakat, utána betemeti. Emiatt az árok túloldalán lévő gyökerek elpattannak. Talán ezt a fájdalmat érzi meg Ada, aki a téli szünet előtti utolsó tanórán feláll, és üvölteni kezd. És nem tudja, nem bírja, nem akarja abbahagyni. Egy időben pattannak a gyökerek és szakad ki a lélekből a tudat alatt rejtőző keserűség. A megnevezhetetlen fájdalom, a düh, a bizonytalanság ott van a harmadik generáció lelkében-agyában, de nem tudja mi ez, mi miért van: Ada mindent tudni szeretne. Édesanyja rég halott, apja bizonytalan, kommunikálni csak a növényeivel tud igazán. A múlt kísért. Jobb az ellenséggel szembenézni, mint örökösen egy formátlan árnytól rettegni. Ada már angol tinédzser. Apja „csak” bevándorló. Óriási a kulturális szakadék köztük, ugyanakkor imádják egymást.

A ciprióta sorsot legjobban Yorgosz és Yusuf története szimbolizálja. Vezetik A Boldog Fügét, senkit nem bántanak, munkát adnak a helybélieknek, a vendégeknek pedig válogatott finomságokat, íz- és illatorgiát. A magánügyük lehetne, hogy szeretik egymást. De zavarja az állítólagos hazafit, aki szerint a görög csak görögöt, a török csak törököt szerethet. És csak homofóbot! Az anya nő, az apa férfi! Ismerős?

Először csőbomba robban A Boldog Fügében, több halálos áldozat… A teljes folyamatot, a végzetes akciót nem ismerjük meg, de a véget igen, és ezt azért szabad elárulni, mert már a regény elején kiderül. Yorgoszt és Yusufot megkínozták, majd összeláncolva, még élve dobták be őket egy kútba, hogy egymást húzzák vissza a mélybe. Tragikumában és visszataszító kegyetlenségében is gyönyörű a szimbólum. Akár a Kádár Katában a szerelmesek poraiból kinövő, összeölelkező virágok. Yusuf és Yorgosz halálukban is ölelték egymást, és nem hiszem, hogy bármelyikük is szabadulni akart volna a másik nélkül.

Ha a személyes történetet kitágítjuk ezt Ciprus sorsára, ott már nyoma sincs romantikának. A szigetet úgynevezett zöld vonal választja török, illetve görög részre: 180 kilométer hosszú, helyenként néhány méter, másutt több kilométer széles ütközőzóna. A zöld vonal nem összefűzi, hanem szétválasztja az egyébként évezredek óta összetartozó területet. Az elkövetett bűnök pedig sötétzöldre – vagy inkább fekete-vörösre – árnyalják. A vérrel és gyásszal felfestett határ több évezredes történelmet szakít ketté.

A regény egyik narrátora egy beszélő fügefa – először furcsa, de aztán az olvasó megszokja. Az események középpontjában él, Yorgosz és Yusuf tavernájában. Csaknem száz éves, és emlékszik mindenre. Az a londoni fügefa, amelyet Kosztasz temet el, ennek az egyik ágából sarjadt, és örökölte az ős minden emlékét. Mindent látott, mindent hallott, ami az elmúlt száz évben történt Cipruson és Yorgosék tavernájában.

A múlt feltárása Defne nővérének, Meryemnek az érkezésével kezdődik. Ada ellenérzéssel fogadja, és szemrehányást tesz, hogy miért nem jelentkezett, amióta ő a világon van? Miért csak 16 év után jött Londonba? „– Hogyne akartam volna látni a húgom gyerekét! De tettem egy ígéretet. Apám tizennégy évvel ezelőtt halt meg; még kisbaba voltál akkor. És amíg mindkét szülőm meg nem halt, kötött az ígéretem. – Miféle ígéret? – kérdezte Ada. – Hogy egyikőtökkel sem találkozom addig, amíg ők élnek – válaszolta Meryem kissé szaggatott lélegzettel.”

Nagyon érdekes Ada reakciója: „– Ugyan, apa, nem vagyok gyerek. Megértem. Te görög vagy, anya török, ellenséges törzsek, vérbosszú. Kiborítottatok néhány embert, amikor összeházasodtatok, ugye? És akkor mi van? Erre a viselkedésre nincs mentség. Egyetlen-egyszer sem jöttek el meglátogatni minket. És nem csak ők. A másik oldalról sem jött el egyetlen rokonunk se. Nem voltak itt anya temetésén. Te ezt családnak akarod hívni?

Ada nem tudhat mindent, a kamasz meg gyorsan ítélkezik. De mi megtudjuk, az édesapja mit nem mondott el neki. Kosztasz nagyapja a munkából ment haza, de már kijárási tilalom idején. Nem figyelt az órára. Angol békefenntartók járták az utcákat, messziről látták az utcán, megállásra szólították fel, nem reagált, több figyelmeztető lövés után lelőtték. Pedig csak süket volt. Kosztasz nagyobbik bátyját a törökök lőtték agyon. A középső fiú valamilyen szabadcsapatba állt be a törökök ellen harcolni. Az édesanyjának egyedül Kosztasz maradt, de róla meg kiderült, hogy török lányt szeret…

Meryem segítségével aztán összeállnak a részletek. A fügefa meséi, a 2010-es évek végi London, 1974 Ciprusa, Ciprus a 2000-es évek elején… Az örök kérdés: eljut-e, eljuthat-e Ada a megértésig? Mi, az olvasók eljutunk-e a megértésig? A megbocsátásig. És tudunk-e majd helyesen dönteni, ha döntenünk kell?

* Elif Shafak 1971-ben született Strasbourgban, emigráns török szülők gyermekeként – írja a Türkinfó. – Írói nevének anyja nevét vette fel, ami hajnalt jelent, ennek török írásmódja Şafak, a legtöbb európai nyelven Shafakként szerepel. (Ezért szerepel ebben az írásban is a kétféle névalak.)

Az oszmán szultánoknak otthont adó Topkapi Palota első udvarán van egy szökőkút, melyet a Politika Szökőkútjának neveznek. Ezen a helyen hajtották végre a politikai kivégzéseket. A status quo ellenzői, a szultán hatalmát fenyegető miniszterek és tisztek, fegyvert ragadó lázadók és az igazságért a kritika és szatíra tintájával szembeszegülő költők egytől egyig itt végezték. Levágott fejüket a szökőkúthoz közeli kőlapra tették közszemlére.
A helyszín a szultán számára kézenfekvő volt, ugyanis így, ha kívánta, saját magánkörletéből nézhette végig a kivégzést. A lefejezés után a hóhér módszeresen, lassan mosta le kardját, várva a baksist, ezért ezt a helyet a palotán belül a Hóhérok Szökőkútjának is nevezték.
Ilyen történetekkel felnőve az első dolog, amit megtanul az ember, hogy a politika bizony veszélyes dolog. A szultánnak ellentmondani, a rendszert megkérdőjelezni kiváltképpen az” – fogalmazott Elif Şafak egy négy évvel ezelőtti, a Türkinfónak írt cikkében. A politika nemcsak a szultánok idején volt veszélyes dolog Törökországban, veszélyes ma is. A büntető törvénykönyv 301-es szakasza alapján hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, aki a kormány véleményével ellentétesen nyilatkozik bármilyen nemzeti kérdésről.

Egy ízben azt rótták az írónő terhére, hogy Az isztambuli fattyú című regényének egyik szereplője az „örmények elleni népirtásról” beszél. Törökország máig visszautasítja, hogy az Oszmán Birodalomban élt örmények körében 90 évvel ezelőtt elkövetett mészárlást népirtásnak minősítsék. Abban a történetben nemcsak az alkotó bátorsága fogott meg, hanem a dolog abszurditása is. A bírósági tárgyaláson az ügyvéd a regénybeli karakterek nevében és védelmében tette a dolgát, és ettől az egész teljesen szürreális lett.

Elif Şafak harcos író. Egész életműve arról szól, hogy vállalja a társadalmi igazságtalanságok elleni küzdelmet. Történetei mind gyönyörű szimbólumok köré fonódnak, a török nép történelmét mélységes szeretettel, megértéssel jeleníti meg, de ez semmiképp sem jelent kritikátlan elfogadást. Minden nép történelmében vannak Hitlerek, Sztálinok, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudná: „élnek dolgozók itt, költők is bűntelen…” Történetei róluk szólnak.

A történetet Nagy Marietta és Csáki-Sipos Kata kiváló fordításában ismerhetjük meg.

Elif Shafak

Elif Shafak: Az eltűnt fák szigete
Fordította: Nagy Marietta, Csáki-Sipos Kata
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2022
440 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2999 Ft
ISBN  978 963 504 5327

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Nicosia az egyetlen kettéosztott főváros a világon. Más nyelv, más írás, más emlékezet uralkodik a két oldalon – írja Elif Shafak új regényének elején. Mégis van, ami akadálytalanul jár át a görög és a török Ciprus határán: a szél, a madarak – és a szerelem.
De mennyi esélye van a hetvenes években az egyik napról a másikra földi pokollá váló Nicosiában az elszabaduló erőszak közepette egy görög fiúnak, Kosztasznak, és egy török lánynak, Defnének, hogy felülírják a gyűlölet törvényét a szerelem törvényével?
Évtizedek telnek el, mire sorsuk beteljesedhet, ám az ezredforduló után új, választott hazájuk fővárosában, Londonban sem ereszti el őket a múltjuk. A traumák velük élnek. Lányuknak, a gimnazista Adának anyja halála után pedig azzal kell szembesülnie, hogy a fájdalom akkor is öröklődik, ha a szülők sohasem beszéltek arról, miért jöttek el Ciprusról.
Kétséges, hogy fel lehet-e dolgozni a kettős identitás terhét tizenhat évesen. A Londonba érkező török nagynéni, Meryem mindent egy lapra tesz fel, amikor elmeséli a szülők történetét, amelyről egy ciprusi vendéglőből Londonba telepített és a téli vihar elől a föld melegébe menekített, elásott fügefa monológjából is értesülünk.